Összegezzük az elmúlt 24 óra cutjait, és igen, Bryan Stork nagyszerű története is tovább folytatódik.

Tegnap pár kisebb névvel megkezdték a csapatok a nagytakarítást, mára pedig néhány még ismertebb játékos is lapátra került. Mielőtt azonban röviden sorra vennénk a legfontosabb kirúgottak listáját, előbb folytassuk a Bryan Stork körüli herce-hurcát, ami az offseason legröhejesebb története címre joggal pályázik (a másik Joey Bosáé, de róla majd délután külön cikkben emlékezünk meg).

Történt ugyanis, hogy a Patriots múlt héten bejelentette, kivágja veterán centerét, Bryan Storkot, majd kiderült, hogy a Redskinsnél egy hetedik körös picket is hajlandóak beáldozni érte, nehogy lemaradjanak a játékosról a waiveren. Már el is könyveltük a trade-et, amikor Storkról olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy inkább visszavonul, mint hogy a fővárosba költözzön, végül azonban a játékos tisztába tette, hogy ezek az értesülések alaptalanok voltak, és bejelentette, hogy már alig várja a washingtoni kalandot.

Itt azt hittük, véget ér a kacifántos történet, de utólag visszagondolva nem is értjük, hogy lehettünk ennyire naivak. Tegnap délután ugyanis jött a hír, hogy Stork elhasalt a Skins egészségügyi felmérőjén, így a csapat visszavonta a trade-ajánlatát. Mindez tehát azt jelenti, hogy a center mehetett vissza New Englandbe, ahol végül mégiscsak az eredeti tervek szerint jártak el, és kirúgták a játékost. Szóval Bryan Stork most elvileg szabadügynök, de mi már semmit nem hiszünk el ebből…

És akkor maradjunk is a Hazafiaknál a következő cutra, ugyanis Bill Belichickék Terrance Knightonnak is búcsút intettek. A defensive tackle négy évet húzott le Jacksonville-ben, kettőt Denverben, tavaly pedig Washingtonban játszott, hogy idén márciusban a Patriotshoz igazoljon. Itt azonban nem jöttek be a számításai, és az offseason során képtelen volt előrébb küzdeni magát a csere cseréje pozícióból, így nem különösebben meglepő, hogy nem tartottak igényt a szolgálataira. Knighton sosem volt kiemelkedően jó játékos, de a Jaguarsnál és főképp a Broncos remek védelmében azért bőven voltak elismerést érdemlő pillanatai, így szerintünk lesznek iránta érdeklődők.

Ugyanezt már nem jelentenénk ki ekkora magabiztossággal Brandon Brownerről, akitől most elköszönt a Seahawks. Browner Chris Clemons-szal szinte egyszerre tért vissza ahhoz a csapathoz, amelyikkel Super Bowl győzelmet arattak 2014 februárjában, ám a veteránok újraigazolásával nem ment sokra a gárda, hiszen Clemons közben inkább a visszavonulás mellett döntött, Browner pedig itt sem tudott újra régi fényében csillogni, így távoznia kellett. Nem tudjuk, ezek után ki fog még lehetőséget adni a 32 éves cornerbacknek.

A Chargers a hónap elején igazolt elkapójától, James Jonestól köszönt el. Jones történetével is jó néhányszor foglalkoztunk már az elmúlt egy évben, hiszen a tavalyi offseason során kirúgta őt a Raiders majd a Giants is, aztán visszatért a Packershöz, ahol jól teljesített, de hosszabb távon itt sem voltak rá kíváncsiak, majd Stevie Johnson sérülésekor nagy nehezen talált magának csapatot, méghozzá a San Diegót. Úgy tűnik azonban, hogy neki tényleg nem jön be az élet Green Baytől távol, úgyhogy most megint szabadügynökként tengetheti napjait.

A Browns a 30 éves szélső linebacker, Paul Kruger munkáját köszönte meg, aki 2014-ben még karriercsúcsot jelentő 11 sackkel zárta az évet, ám tavaly csak 2,5-ig jutott. Cutolásának legfőbb oka azonban talán mégsem ez, sokkal inkább a teljesítményéhez társuló nagyjából hétmilliós fizetés, amit a Barnák érthető módon egy kicsit sokalltak. Az ismertebb nevek közül távozott még Clevelandből a csere QB, Austin Davis, a tavalyi szezont végigrúgó kicker, Travis Coons, miközben a punter, Andy Lee (plusz egy hetedik körös pick) egy csere keretében a Panthershöz kerül, és érkezett onnan egy másik punter, Kasey Redfern (és egy negyedik körös pick).

A Lions kivágta a márciusban igazolt támadófalembert, Geoff Schwartzot, akinél a legfőbb kérdést eddig az egészségi állapota jelentette. A hírek szerint edzéseket is kihagyott, miközben a legutóbbi két előszezon mérkőzésen sem lépett pályára az Oroszlánoknál, így érthető, hogy megvált tőle a csapat.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel