A Dolphins defensive tackle-je több kritikát is kapott két hét alatt.

Ndamukong Suh öt évet töltött Detroitban, az idei offseason során viszont úgy döntött, hogy egy hatéves, 114 milliós szerződésért megéri neki átköltözni Miamiba. Azonnali játékkedvét egy hatvanmilliós garantált tartalommal akarta megnövelni a csapat, és természetesen azt várták tőle, hogy domináns tagja legyen a Delfinek védőfalának, ahogy az volt a Lions-nál is. Egyelőre csupán két mérkőzés telt el a szezonból, szóval természetesen ezúttal is leszögezzük, hogy nem hosszú távú következtetéseket szeretnénk levonni, csupán Suh eddigi két meccséről beszélni egy kicsit.

A Dolphins a Redskins elleni 17-10-es győzelemmel kezdte az idényt, Suh pedig a snapek 85%-át, összesen 67 játékot töltött a pályán. Ennyi idő alatt összesen két tackle került a neve mellé, miközben első balhéja máris robbant új csapatának színeiben. A védőt ugyanis megvádolták azzal, hogy szándékosan rúgta le a sisakot Alfred Morris fejéről, és nem csak egy véletlenül elkövetett rossz lépésről volt szó. A liga ebben nem hitt, a büntetés el is maradt, mi pedig senkit nem akarunk meggyőzni semmiről, mert magunk sem tudjuk eldönteni, hogy mi történt. Lehet, hogy ha nem Suh-ról beszélnénk, akkor egy ilyen esetre fel sem kapnánk a fejünket, de mivel neki megvan az előtörténete, így már mindenbe a legrosszabbat képzeljük bele.

A második fordulóban aztán a Dolphins Jacksonville-be látogatott, ahol már nyerni sem tudott a csapat. A hazaiak 23-20-ra megérdemelten nyerték meg a találkozót, miközben Suh 71 snapből 60-at a pályán töltött, Blake Bortles közelébe sem tudott kerülni, és egy szerelést jegyezhettünk föl a statisztikai lapjára. Lássuk be, a két meccs alatt összeszedett három tackle nem túl acélos egy százmilliós játékostól.

Botrány nélkül persze a Jags elleni meccs sem maradhatott, ugyanis a találkozót követően a Miami Herald újságírója azzal vádolta meg Suh-t, hogy nem követte az edzői utasításokat a pályán, hanem teljesen egyéni megoldásokat választott, tönkretéve a teljes defense munkáját. Állítólag az állítás belsős információkra támaszkodott, de Joe Philbin vezetőedző és maga Suh is tagadta, hogy bármi ilyesmi történt volna. Ez a történet még annál is kevésbé megítélhető, mint a Morris-szal szembeni rúgás/nem rúgás, hiszen fogalmunk sincs, hogy mikor mi volt a playhívás, és mit csinált helyette Suh, ha egyáltalán tényleg improvizált.

Két meccs, három tackle, két balhé – ez Suh mérlege eddig Miamiban. Aztán persze nem kizárt, hogy csak a szokásos újságíró pletykagenerálás áldozatai lettünk mi is, miközben Suh csak véletlenül botlott meg Morris-ban, az edzői utasításokat tökéletesen követi, jelenleg pedig még beilleszkedési problémákkal küzd, de a héten a Bills ellen már szállítani fogja a sackeket, és őrületbe kergeti majd Tyrod Taylort. Nem akarunk tehát Albert Haynesworth-t kiáltani, főleg, amíg a Dolphins szurkolók bíznak benne, és ilyen, róla készült pólókat vesznek:

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel