A rúgó rehabilitációja lassabban halad a vártnál.
Hat év, 5 végigjátszott szezon és 545 szerzett pont után Shaun Suisham kénytelen távozni a Pittsburgh Steelers csapatától. A 34 éves rúgó még tavaly augusztusban szakította el a térdszalagját a Vikings ellen megvívott Hall of Fame mérkőzésen, és sajnos azóta sem épült fel a sérüléséből. Suisham pár héttel ezelőtt még arról beszélt a sajtónak, hogy a júliusi edzőtábor kezdetére rendben lesz, de úgy látszik, a Steelers nem volt ilyen optimista. Kevin Colbert, a gárda általános igazgatója szerint a rúgó állapota rosszabbodott, így fájó szívvel meg kellett válniuk tőle. Mindez azt jelenti, hogy a kicker pozíció így alighanem azé a Chris Boswellé lesz, aki tavaly mutatkozott be a ligában, és egész jól is teljesített, hiszen mindössze 3 mezőnygólt és egy extrapontot hibázott. Boswell egyébként olcsóbb megoldást is jelent a Steelersnek, mivel csak 525 000 dollárt tesz zsebre, miközben a liga egyik legjobban kereső rúgójaként Suisham 2,4 millióval terhelte volna meg a csapat fizetési sapkáját a következő két idényben.
