Demaryius Thomas édesanyja és nagyanyja is börtönben ül, így nem lesznek ott a MetLife Stadiumban.

Szomorú történetet osztott meg a médiával Demariyus Thomas, a Denver Broncos elkapója. A játékos a nagydöntő előtti nyilatkozatában elárulta, hogy édesanyja és nagyanyja nem lehet majd jelen élete eddigi legfontosabb mérkőzésén, mert 2000 óta a Tallahassee-i Állami Börtönben ülnek kábítószer birtoklásért és terjesztésért. Thomas 41 éves anyja csak 2017-ben szabadulhat, míg nagyanyja élete végéig börtönben marad, mivel korábban már kétszer is ült drogterjesztésért.

Miután Thomas apja a hadseregben szolgált, a játékost nagynénje és nagybátyja nevelte fel. Hozzáállását, vallásosságát és az amerikai futball szeretetét is nekik köszönheti, ennek ellenére nem feledkezett börtönben ülő felmenőiről sem. „Sokkal jobban motivál, hogy tudom, hogy ott vannak bent és szurkolnak értem. A legjobbamat próbálom majd nyújtani, mert mindenki erről akar majd beszélni velük a börtönben.” – nyilatkozta a játékos, aki azt is elmondta, hogy a Super Bowl után természetesen meglátogatja édesanyját és nagyanyját, akikel 12 éves kora óta csak a beszélőkön találkozhatott.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel