A bukik sem tudják eldönteni, ki az esélyesebb, nekünk is nehéz szülés volt.

Már csak egy mérkőzés van hátra ebből a szezonból, ez viszont olyan érdekesnek és izgalmasnak ígérkezik, hogy még nem tudunk arra gondolni, mennyire fog hiányozni a foci a következő nyolc hónapban. Az agyunk ugyanis folyamatosan azon kattog, vajon melyik csapat kerekedhet a másik fölé a mindent eldöntő összecsapáson. A 2000-es évek legjobbja, a talán utolsó nagy rohamára készülő New England Patriots? Vagy a 2010-es években hasonló dominanciára ácsingózó címvédő, a Seattle Seahawks? Legalább olyan tanácstalanok vagyunk, mint a Las Vegas-i bukmékerek, ezért úgy döntöttünk, ismét előkapjuk a jól bevált, és ebben a szezonban egyelőre tévedhetetlen matchupos beharangozó formát, és egy két extrával kiegészítve végigzongorázunk a két csapaton.

A Super Bowl múlt:

Ha csak a jelenlegi játékoskereteket vesszük alapul, akkor a Seattle csapata mondható tapasztaltabbnak, hiszen közülük a legtöbben átélhették tavaly, milyen a Super Bowlban játszani, illetve nyerni, míg a Pats oldalán inkább az elbukott döntőkről lehetnek élénkebb emlékei a rosteren lévőknek. Kivételt képez persze Brandon Browner, aki tavaly a másik oldalon játszott, illetve Tom Brady és Bill Belichick, akik a 2000-es évek elején látott New England-i uralomnak is tevékeny részesei voltak.

Ha viszont csak általánosságban nézzük a két csapat Super Bowl részvételeit, akkor a Pats messze tapasztaltabbnak számít: összesen 7 alkalommal játszhattak döntőt, amiből hármat megnyertek (2001, 2003, 2004), négyet viszont elvesztettek (1985, 1996, 2007, 2011). A Seahawks ezzel szemben „csak” két részvételt tud felmutatni: a tavalyi győzelmet és egy 2005-ben elvesztett döntőt. Így hát az emlékek frissessége a Seahawks, a tapasztalat viszont a Patriots mellett szól.

Matchup: Döntetlen

A közös múlt:

A két csapat összesen 16 alkalommal találkozott egymással, de a rájátszásban most csapnak össze először. Ez első blikkre egyértelműnek tűnik, csakhogy kevesen tudják, hogy a Hawks 2001-ig az Amerikai Főcsoportot erősítette, így inkább az a különös, hogy 25 évet töltöttek el ugyanabban a Konferenciában, januárban mégsem jött össze soha a randevú.

Összejött viszont az alapszakaszban már 16 alkalommal, és csak azért, hogy ne könnyítsék meg a dolgunkat, természetesen mindkét csapat 8-8 alkalommal tudott győzni. A legutóbbi összecsapást a Seattle nyerte, miután 2012-ben a Halászsasok hazai pályán 24-23-ra diadalmaskodtak, viszont a New England így is vezet 2-1-re, amióta a Hawks az NFC-be költözött. Az eddigi 16 találkozóból 9 ért véget egy labdabirtokláson belüli eredménnyel, és mindkét csapat feljegyezhet egy-egy nagy kiütést: a Pats a két csapat első találkozóját 31-0-ra nyerte 1977-ben, míg a Seattle Bostonban ütötte ki a Hazafikat 24-3-ra 1989-ben.

Matchup: Döntetlen

154125158

Az idei alapszakasz:

A két csapat kísértetiesen hasonló utat járt be, hiszen mindkét gárda esetében volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, nélkülük rendezik majd a rájátszást. A New England oldalán ez a negyedik heti, Chiefs elleni kiütéses zakó volt, amikor a csapat 2-2-vel állt, és egy bátor újságíró még azt is meg merte kérdezni, Belichick gondolkodik-e Tom Brady lecserélésén. Ezután viszont a csapat a következő 12 meccséből 10-et megnyert, ráadásul a Green Bay-ben elszenvedett vereségen kívül csak a Bills ellen maradtak alul, egy tét nélküli találkozón, a cserecsapattal.

A Seahawks is borzasztóan hullámzó teljesítménnyel kezdte az évet: a hatodik hét után csak 3-3-mal álltak úgy, hogy zsinórban kétszer is kikaptak, és mindössze a Green Bay elleni idénynyitón játszottak jól. A jó játékkal aztán még sokáig adósak maradtak, de végre elkezdték nyerni a mérkőzéseiket, és az utolsó 12 találkozóból már csak egyszer, a Kansas City Chiefs ellen kaptak ki idegenben. Végül ők is 12-4-es mérleggel zártak, akárcsak a Pats, így továbbra is fej-fej mellett haladnak a csapatok…

Matchup: Döntetlen

A rájátszás:

Bár fordított sorrendben, de a két csapat a playoffban is hasonló forgatókönyv szerint menetelt. A Seahawks számára a Divisional Round, a Patriots számára az AFC döntő volt sétagalopp, a másik mérkőzésén viszont mindkét csapat alaposan megszenvedett. A New England a Ravens ellen hazai pályán gyakorlatilag egész meccsen csak szaladt az eredmény után, és próbált kapaszkodni, végül azonban begyűrte a vártnál sokkal jobban játszó ellenfelet.

A Seattle ezzel szemben egy alacsonyabb színvonalú meccsen tudott diadalmaskodni, ahol a Packers-szel karöltve hibát hibára halmoztak az utolsó 5 percig. Akkor azonban beindult a hazai henger, és a mai napig felfoghatatlan hajrát produkálva nyerni tudtak. Ha a két-két meccs alapján kellene döntenünk, szerintünk a Patriots játéka volt magabiztosabb, a Seahawks Green Bay elleni történelmi győzelme viszont olyan lökést adhat, amivel egy kiütéses siker sem érhet fel.

Matchup: Döntetlen

És akkor most, hogy a múltidézés során senki sem tudott előnyre szert tenni, térjünk rá a jól megszokott kategóriákra:

Ha a Patriots passzol:

A Seattle védelme idén még nem engedett egyetlen irányítót sem 300 yard fölé, márpedig ennél kevesebbel szerintünk a Patriots nem nyerheti majd meg ezt a döntőt. Alapesetben azt mondanánk, a Rob Gronkowski – Kam Chancellor párhacon múlik majd a legtöbb, de miután Richard Sherman és Earl Thomas is sérüléssel bajlódik a Legion of Boomból, az ő egészségi állapotuk is komolyan beleszólhat a meccsbe. Nem mondjuk, hogy Tom Brady megpróbálja majd szétpasszolni Richard Shermant, de meglepődnénk, ha nem tesztelné a könyöksérüléssel bajlódó cornerbacket. Ebben szerintünk Julian Edelman vagy Danny Amendola lehet segítségére, ugyanis Shermant idén szinte csak sebességből lehetett megverni. A másik oldalon a Brandon LaFell alighanem Byron Maxwellel vív majd kiélezett csatát. Maxwell az egyik legkeresettebb szabadügynök lehet a szezont követően, de ha Sherman tényleg olyan makkegészséges, mint állítja, Brady alighanem őt támadja majd a legtöbbször. Kulcsfontosságú lehet, hogy a fiatal védő mit tud majd kezdeni a szélen a saját emberével.

Matchup: Seahawks

154124912

Ha a Patriots fut:

A Patriots egyetlen ütőkártyája az, hogy halvány segéd fogalmunk sincsen arról, ki lesz a kezdő futó a döntőben. Ott van Blount, Gray, Bolden és Vereen is, hogy a fullbacket, Develint ne is említsük. Csakhogy könnyen lehet, hogy egyszerre öten is kevesek lesznek a liga egyik legjobb futás elleni védekezésével szemben (a Halászsasok mindössze 81 yardot engedtek a földön meccsenként). A Ravens ellen bejött, hogy a Pats szinte nem hívott futást, de épp az imént méltattuk a Seahawks passz elleni védekezését, szóval a támadóknak valahogy muszáj lesz haladni, és ez a földön talán még mindig könnyebb. Nem lepődnénk meg, ha végső kétségbeesésében olykor Brady is meg-meg iramodna a maga sántító, bealtatózott lajhárra emlékeztető sebességével, ami a váratlanságából eredően azért mégiscsak hatásos, de jót tenne a döntőnek, ha nem csak ezekkel tudna haladni a bostoni alakulat.

Matchup: Seahawks

Ha a Seattle passzol:

Ez a matchup is döntő lehet, hiszen nagy kérdés, hogy a Pats a Ravens elleni vagy a Colts elleni arcát mutatja passzvédekezésben, míg a másik oldalon az lehet érdekes, Russell Wilsonban mennyire maradt benne a Packers elleni 4 interceptionös horror. Nem tudjuk, melyik Seahawks elkapó jut majd Darrelle Revis-re (szerintünk Baldwin), de egyik játékos sem olyan kaliber, akit a veterán CB ne tudna magával vinni a saját kis szigetére. A másik oldalon viszont az a Brandon Browner játszik, akinek a gyengéit senki sem ismerheti jobban, mint a volt csapattársak, így nem csodálkoznánk, ha inkább az ő oldalát erőltetné a Seahawks. A címvédő tight end játékától egész évben nem voltunk elájulva, így szerintünk ez most sem lesz faktor. Viszont azzal nagyon kell vigyáznia a Pats-nek, hogy Wilson ne tudja meghosszabbítani a játékokat, mert ha elkezd improvizálni, onnantól már bárki kaphatja a labdát, akár olyan játékos is, akit eredeti útvonalán a lehető legszorosabban őriztek. Ha a Pats képes lesz zárva tartani a zsebet, és nyomást gyakorolni Wilsonra, akkor szerintünk ezt a párharcot végre ők nyerhetik.

Matchup: Patriots

154232968

Ha a Seattle fut:

Marshawn Lynch nem az a szószátyár típus, de a pályán megállíthatatlan, és ezt New England-i oldalon is tudják. Mint ahogy azt is, hogy legyen szó akár read-option játékról, akár egy egyszerű menekülésről, Russell Wilson is képes lehet bármikor úgy megiramodni, hogy már csak a safety-k menthetik meg a csapatot a TD-től. Egy szó mint száz, a liga legjobban futó csapatáról beszélünk, amelyben a földön is bármikor benne van a hosszú játék lehetősége. Na, de mi a helyzet az ellenféllel? A Pats futás elleni védekezése top 10-es volt az alapszakaszban, a Ravens ellen viszont láthattuk, ahogy Justin Forsett gyakorlatilag keresztülfutott rajtuk, nagy kérdés, most melyik arcát mutatja majd a Pats. Hogy még egy pillanatra az alapszakasz statisztikáknál maradjunk, a 16 meccsen engedett mindössze 6 TD egyébként brutálisan jónak számít egy védelemtől, szóval a rövid yardos szituációkban nem biztos, hogy a Pats ellen tennénk, még akkor sem, ha Marshawn Lynch a liga egyik legjobb erőfutója. Ennek ellenére azt gondoljuk, ebben a párharcban a Pats egyértelműen gyengébb, és ez akár el is döntheti a Lombardi trófea sorsát.

Matchup: Seahawks

Ha a speciális egységek vannak a pályán:

A héten írtunk Rick Gosselin special team rangsoráról, és ebben jelentős eltérés látható a Patriots javára, hiszen a New England a harmadik, míg a Seattle csak a 17. helyen végzett. Ez nem lehet a véletlen műve. Már a rúgók tekintetében is látszik a különbség, hiszen az alapszakaszban 37 kísérletet végezhettek el mindketten, de a Pats rúgója, Stephen Gostkowski 4-gyel több lehetőséget értékesített, mint Steven Hauschka. Az viszont érdekes lehet, hogy a playoffban mindkettejüknek hideg maradt a lába, hiszen csak 1-1 alkalommal kellett mezőnygólt értékesíteniük. A punterek esetében csak minimális a különbség, de ott is a Hazafiak állnak jobban, míg a visszahordásokban szintén a bostoniaknak áll a zászló, akár a puntokat, akár a kickoffokat nézzük. Mint emlékezhetünk, a legutóbbi két Super Bowlon volt speciális egység által szerzett, visszahordott TD. Ha most is lesz, minket a Patriots oldaláról érne kevésbé váratlanul.

Matchup: Patriots

462522130

Edzők:

Elég csak a rájátszásra visszatekinteni ahhoz, hogy megállapítsuk, két tökös géniusz lesz a döntőben a partvonal mellett. Seattle-ben a Packers elleni trükkös field goal, míg a Pats esetében a Ravens ellen bemutatott Julian Edelman passzolt TD, illetve a megjátszható elkapókkal való kísérletezgetés is ékes bizonyítéka ennek. Carroll talán jobb motivátornak tűnik a partvonal mellett, de nem tudhatjuk, Belichick milyen, amikor éppen nem veszik a kamerák, és levetkőzi magáról az éteri nyugalmat. Ami még érdekes lehet, hogy Dan Quinnek, a Seattle védőkoordinátorának alighanem ez az utolsó meccse a csapattal, hiszen az Atlanta vezetőedzője lesz. Nagy kérdés, hogy ez inkább motiválólag hat rá, vagy esetleg az előzetes egyeztetések körüli herce-hurca elvonta a figyelmét az elsődleges feladatról.

Matchup: Döntetlen

Tipp:

Ez a Super Bowl, ahol csak a legkiválóbbak találkozhatnak, úgyhogy a döntetleneket számoljuk ugyanúgy 1-1 pontnak, mint a győzelmeket. Ez alapján 8-7 arányban a Seattle diadalmaskodott, és mivel erre az előnyre nem a múltra vonatkozó összehasonlításokban tett szert a Seahawks, mi egy hangyányival a címvédőt érezzük esélyesebbnek. Annak, hogy a tavalyi egyoldalú döntő megismétlődjön, szinte semmi esélyét nem látjuk, mint ahogy annak sem, hogy ez a meccs legyen a támadójáték ünnepe. Kemény, szoros összecsapás lesz, olyan, amit csak azok fognak igazán élvezni, akiknek nem ez lesz az első amerikai foci meccsük, de ez sem változtat azon a meggyőződésünkön, hogy ezt a döntőt mindenkinek látnia kell!

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel