Cikkünket március 20-án, pénteken, 13:00-kor lezártuk!
A 100-as szabadügynök-listánk egyre csak bővül nevekkel és frissen megkötött szerződésekkel, ezért úgy éreztük, hogy a könnyebb áttekinthetőség érdekében kettébontjuk a cikket. A szabályok itt is azok, mint az első résznél, tehát pirossal jelöljük a legújabb megegyezéseket, melyek később fekete félkövérre váltanak. Jó böngészgetést kívánunk!
61. James Carpenter, offensive guard - New York Jets, 4 év, 19 millió
A 26 éves játékos a piac egyik legfiatalabb guardja volt, így a Jets hosszú távon bebiztosította magát vele. Carpenter ráadásul azzal a Brano Giacomini-vel játszhat újra együtt, akivel 26 alkalommal léptek közösen pályára még Seattle-ben. Nem csodálkoznánk azon sem, ha a guardot egyenesen Todd Bowles, a Jets új HC-ja csábította volna a csapathoz, hiszen a Cardinals védőkoordinátoraként évente kétszer testközelből láthatta, mire képes a játékos.
62. Harry Douglas, wide receiver - Tennessee Titans, 3 év, az összeg még nem ismert
A Falcons 3,5 milliót takarított meg a kivágásával, a Titans lett számára a következő állomáshely. Douglas hat éve van az NFL-ben, de egész karrierjét sztárelkapók árnyékában töltötte. Mindössze egyszer, 2013-ban mutathatta meg, mit is tud valójában, és akkor sikerült is produkálnia egy 1000 yardos szezont, pedig csak 11 mérkőzésen kezdett. A Titans-ben megtalálhatja számítását, bár Justin Hunter és Kendall Wright mellett, irányító nélkül nem lesz könnyű dolga.
63. Tyvon Branch, strong safety - Kansas City Chiefs, 1 év, 2,1 millió
A safety a 2008-as draft negyedik körében került a Raiders-hez, mind a hét szezonját ott játszotta, de az elmúlt két évben nem sok hasznot hajtott a csapatnak. Branch ugyanis 2012-ben franchise taget kapott, majd aláírt egy négyéves, közel 27 milliós szerződést, erre 2013-ban egy lábtörés miatt csak két meccs jutott neki, míg tavaly hasonló sérülés miatt csupán három mérkőzésen játszott, igaz azon a három meccsen 30 szerelést jegyzett. 28 évesen még bőven lehetnének benne jó évek, a kérdés az, hogy egészséges tud-e maradni. A Chiefs mindenesetre megadja neki a bizalmat, egy egyéves kontraktussal.
64. Chris Johnson, running back, New York Jets
A legfrissebb hír vele kapcsolatban, hogy utasként ült egy autóban, amire tüzet nyitottak. A sofőr állítólag meghalt a lövöldözésben, míg Johnson könnyebb sérüléseket szenvedett.

65. Christian Ponder, quarterback – Oakland Raiders, 1 év, 2,25 millió
Ennek a szerződéskötésnek a Vikings szurkolók örülhetnek igazán, ugyanis így az egykor első körben választott irányító nem tér vissza Minnesotába. Ponder finoman fogalmazva nem nyújtott túl jó teljesítményt eddigi négy szezonja alatt, de úgy tűnik Oaklandben látnak benne fantáziát csere QB-ként. Azt ugyanis nem tudjuk elképzelni, hogy a tavaly draftolt Derek Carrt képes legyen kitúrni a csapatból, de mondjuk Matt Schaubbal harcban lehet a padért.
66. Justin Blalock, offensive guard, Atlanta Falcons
A Titans érdeklődéséről hallani.
67. Will Blackmon, cornerback - Seattle Seahawks, 1 év, 950 ezer
A 30 éves játékos az elmúlt két évét Jacksonville-ben töltötte, ahol sérülések hátráltatták, illetve vállalható játéka ellenére is létszámfelettivé vált. A cornerback hiánnyal küzdő Seahawks úgy gondolta ad neki egy újabb esélyt, hiszen Blackmon a 2013-as előszezonban már próbálkozott a csapatnál. Byron Maxwell pótlására alkalmatlan, de a keretre felférhet.
68. Kendrick Lewis, free safety – Baltimore Ravens, 3 év, 5,4 millió
Baltimore-ban safety poszton nincs igazából megnyugtató választása a csapatnak. A 2013-ban az első körben választott Matt Elam finoman fogalmazva elég gyengécske teljesítményt nyújt, a 2014-es harmadik körös Terrence Brooks sérüléssel bajlódik, a tavaly a Giants-től igazolt Will Hill pedig a pályán jó dolgokra képes, de azért elég problémás karakter. Így tehát a Ravens leigazolta Kendrick Lewis-t, aki első négy szezonjában a Kansas játékosa volt, tavaly pedig 16 meccsen Houstonban kezdett. Lewis nem kiemelkedő képességű játékos, de jelenleg csont nélkül kezdő lehet a Hollóknál, és mivel nem fizették túl, már megérte ez az igazolás.
69. Brian Hartline, wide receiver - Cleveland Browns, 2 év, 6 millió
A Miami Dolphins a 2009-es draft negyedik körében választotta ki, Hartline pedig eddig nem is játszott máshol profi karrierje során. Legjobb évei 2012-ben és 2013-ban voltak, amikor kétszer is sikerült 1000 yard fölött teljesíteni, igaz touchdownokkal akkor sem kápráztatta el túl gyakran a szurkolókat. Hatéves pályafutása során 4243 yardot és 12 TD-t szerzett, a következő két évben pedig a Browns-nál gyarapíthatja tovább a számait. Hartline egyébként Cantonban születetett és az Ohio State-en járt egyetemre, szóval Cleveland számára szinte a hazaköltözést jelenti.
70. Nate Irving, linebacker, Denver Broncos
A Cardinals-nál és a Colts-nál járt látogatóban.
71. Mason Foster, linebacker, Tampa Bay Buccaneers
Utoljára a Bears érdeklődéséről lehetett hallani vele kapcsolatban.
72. Bruce Carter, outside linebacker – Tampa Bay Buccaneers, 4 év, 17 millió
Négyéves dallasi pályafutása során 242 szerelés és három sack került a neve mellé, míg tavaly bizonyította, hogy biztos kézzel szedi az interceptionöket, ugyanis összesen öt alkalommal halászta le a levegőből az ellenfelek irányítóinak passzát. Közel sem elit, de korrekt játékos, ennek megfelelő fizetést kapott Tampában.
73. Lance Briggs, outside linebacker, Chicago Bears
12 év után kellett távoznia Chicagóból. 34 évesen nem nagyon kapkodnak utána.
74. DeAngelo Williams, running back – Pittsburgh Steelers, 2 év, 4 millió
Ahogy azt előre tudni lehetett, a szabadügynökpiac nyitásának idején a Panthers megvált a csapat történetének legjobb futójától. DeAngelo Williams-nek kilenc év után kellett távoznia attól az együttestől, amely egykor az első körben választotta őt. A 31 éves running backre azonban volt még kereslet, sőt szerintünk kifejezetten jó helyre került, ugyanis a Steelers-nél nem kérdés, hogy Le’Veon Bell az első számú futó, viszont mögé szükség volt egy megbízható, tapasztalt cserejátékosra, ami Williams érkezésével ki is lett pipálva.
75. Ahmad Bradshaw, running back, Indianapolis Colts
Az elmúlt szezonjait sérülések tarkították, így nem tolonganak nála a csapatok.
76. Roy Helu, running back - Oakland Raiders, 2 év, 4 millió
Két évre aláírt a Raiders-hez, akik 4 milliót fizetnek majd neki ezidő alatt. Helu érkezése azért érdekes, mert a futó inkább az elkapásoknál jeleskedett az elmúlt években, vagyis pont olyan karakterű játékos, mint a Raiders keretében lévő fullback, Marcel Reece. Ugyanakkor az új OC, Bill Musgrave nem használ fullbacket, így Reece alighanem tight end hybrid, vagyis H-back lesz, Helu pedig klasszikus running back.
77. Ted Ginn Jr., wide receiver - Carolina Panthers, 2 év, 4,2 millió
Az elsősorban visszahordóként használt játékos 2013-ban egy évet már eltöltött Carolinában, ahol karrierje során a leginkább tudták kamatoztatni őt elkapó poszton is (556 yard, 5 TD). A Panthers azonban az idény végén nem akarta túlfizetni, így pedig nem tudta megtartani Ted Ginnt, akire három évre lecsapott a Cardinals. Arizonában azonban csalódottak voltak vele, így pár hete ki is vágták a keretből, mire most a Panthers két évre 4,2 millióértt visszaigazolta a játékost. Ismerik őt, korrekt vétel.
78. Louis Delmas, free safety, Miami Dolphins
Egy ACL-szakadás vetett véget a 2014-es szezonjának, így a Dolphins nem ragaszkodott hozzá.
79. Pierre Thomas, running back, New Orleans Saints
New Orleans-ban inkább Mark Ingramet tartották meg helyette.
80. Malcolm Smith, outside linebacker - Oakland Raiders, 2 év, 7 millió
A Seahawks Super Bowl győzelme alkalmával MVP lett, a csapat mégsem tartott igényt rá, így a Raiders játékosa lett. Smith gyenge oldali LB-t játszott észak-nyugaton, az Öbölben viszont belső LB-ként számolnak vele. Az üzletben alighanem az is közrejátszott, hogy Smith korábbi LB-edzője, Ken Norton Jr. a DC Oaklandben. Kíváncsain várjuk, hogy a korábbi Super Bowl MVP új állomáshelyén képes lesz-e kinőni a csere szerepből.

81. Knowshon Moreno, running back, Miami Dolphins
Jól kezdett Miamiban, aztán a sérülések hamar véget vetetettek a szezonjának. Nem hallani érdeklődőkről vele kapcsolatban.
82. Mathias Kiwanuka, defensive end, New York Giants
Kivágásával közel ötmilliót takarított meg a Giants, más csapat pedig egyelőre nem látott benne fantáziát 32 évesen.
83. Cory Redding, defensive end – Arizona Cardinals, 2 év, 6 millió
Redding 12 éves pályafutása során megfordult a Lions-nél, a Seahawks-nál, a Ravens-nél, valamint a Colts-nál is. Utolsó állomáshelyén három évet töltött el, tavaly például mind a 16 meccsen kezdő volt, és 35 szerelés, valamint 3,5 sack került a neve mellé. Nem fiatal, de alapvetően megbízható játékos, aki további lehetőséget teremt a Cardinals védőfalának rotációjában. Leigazolásában közrejátszhatott, hogy a vezetőedző, Bruce Arians ismeri őt 2012-ből, amikor Indianapolis-ban ideiglenes HC volt.
84. Patrick Robinson, cornerback – San Diego Chargers, 1 év, 2 millió
A Saints egykori első körös választottja karrierje eddigi öt éve alatt nem nyújtott különösebben kiemelkedő teljesítményt. New Orleans-ban éppen ezért nem is sírnak majd utána, viszont a keret mélyítésére San Diegóban tökéletesen alkalmas, főleg, hogy őt végre nem fizették túl, pedig a CB-k csillagászati összegeket kaptak ebben az offseasonban.
85. Akeem Ayers, linebacker – St. Louis Rams, 2 év, 6 millió
Karrierjét 2011-ben Tennessee-ben kezdte, ahol első két évében 4-3-as védelemben egész szépen muzsikált. Ezt követően azonban térdproblémákkal küzdött, majd a csapat átállt 3-4-es defense-re, ami egyáltalán nem feküdt neki, így összesen kétmeccsnyi lehetőséget kapott tavaly a Titans-től, mielőtt egy hátsó körös pick-cserével karöltve eltrade-elte őt az együttes a Patriots-hoz. Ayers a bajnokcsapatban kilenc meccsen jutott szóhoz, négyszer kezdőként, 20 szerelés és négy sack került a neve mellé. A Rams jól járhat vele, ráadásul ilyen olcsón túl nagy rizikót sem jelent.
86. Brooks Reed, outside linebacker – Atlanta Falcons, 5 év, 22 millió
Bizonyára sokakat meglep, ha elmondjuk, hogy J.J. Watt mellett volt más is Houstonban, akinek az irányítók leteperése lett volna a feladata. Brooks Reed, az ötödik szezonjára készülő OLB például egy ilyen játékos, de mivel karrierje első 4 éve alatt mindössze 14,5 sacket szerzett, nem marasztalta a Texans. Pedig a korábbi második körös játékos futás ellen egészen jó teljesítményre képes, és nem tartjuk kizártnak, hogy a Falcons 4-3-as sémájában a passrush is jobban fekszik majd neki. Dan Quinn keze alatt majd ez is kiderül...
87. Adrian Clayborn, defensive end – Atlanta Falcons, 1 év, 4,5 millió
Clayborn a Buccaneers első körös választottja volt 2011-ben, karrierje első sackjét pedig éppen a Falcons ellen szerezte meg, amivel ráadásul egy fumble-t is sikerült kiharcolnia. Talán akkor figyelhetett rá föl az Atlanta, mert négy szezonja alatt nem mutatott túl sok kiemelkedő dolgot. Az újonc idényét végig bírta és 42 szerelés mellett 7,5 sacket szerzett, második évében térdsérülés miatt három meccs jutott neki, 2013-ban megint teljes szezont produkált 64 tackle-lel és 5,5 sackkel, míg tavaly bicepsz-szakadás miatt csak egy meccsig tartott számára a szezon. Ha a sorminta folytatódik, akkor a Falcons igazából jól járt, hiszen mind a 16 találkozón bevethető lesz majd a defensive end, de első köröshöz méltó teljesítményt azért senki ne várjon tőle.
88. Hakeem Nicks, wide receiver, Indianapolis Colts
A hírek szerint a Colts nem tervezi a visszaigazolását, de máshol sem kapkodnak utána.
89. Cortland Finnegan, cornerback - visszavonult
A 31 éves CB mögött elég szép pályafutás áll, főleg, ha azt vesszük alapul, hogy a Titans csak a hetedik körben választotta ki a 2006-os drafton. Tennessee-ben hat évet játszott, majd egy ötéves 50 milliós szerződés csábításának engedve a Rams-hez igazolt. St. Louis-ban két évet húzott le, de ez az időszak már nem sikerült olyan fényesre, mint a Titánoknál töltött szezonjai, ezért is vált meg tőle ilyen gyorsan a csapat. Tavaly még Miamiban kapott bizonyítási lehetőséget, de a fizetése és a mutatott teljesítménye már itt sem volt összhangban, így a Dolphins néhány napja kivágta. Hamar fel is vetődtek a visszavonulásáról szóló pletykák, majd maga a játékos tette mindezt hivatalossá egy instagramra kiírt búcsúszöveggel. Ebben nem felejtett el megemlékezni az Andre Johnsonnal folytatott bunyójáról sem, leszögezve, hogy a Texans egykori receivere úgy ütött, mint egy – fogalmazzunk finoman – lány.
90. Nate Allen, strong safety – Oakland Raiders, 4 év, 23 millió
Nate Allen 5 éve 2. körös strong safety-ként érkezett a ligába, de finoman fogalmazva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Repertoárjából éppen az hiányzik, amit egy strong safety-től várna az ember, vagyis, hogy egy az egyben is képes legyen megcsinálni egy tackle-t, és fel lehessen olykor küldeni a line of scrimmage-re. A tíz interception viszont, amit karrierje során szerzett, jól jelzi, hogy a labdát képes észrevenni, és ha esélye van megszerezni, általában le is húzza azt. Szintén pozitívum az esetében, hogy az elmúlt években folyamatosan javuló tendenciát mutatott a játéka, bár mint írtuk, volt honnan fejlődnie. Oaklandben egy új kezdet talán jót tesz majd neki.
91. Kroy Biermann, outside linebacker – Atlanta Falcons, a szerződés részletei egyelőre nem ismertek
A Falcons a 2008-as draft ötödik körében szerezte meg Biermannt, aki hétéves karrierje során 277 szerelést és 21 sacket szerzett. Tavaly egy meccset leszámítva végig kezdőként számítottak rá Atlantában, ezért is döntöttek a visszaigazolása mellett, miközben például Adrian Clayborn (87.) személyében vetélytársat is kapott. Ha a Falcons szeretne javulást elérni az irányítók siettetése és sackek terén – márpedig mi más is lehetne a cél -, akkor Biermannra kezdőként nem számítanánk, de cserealapnak, nem túl drágán azért elfogadható.
92. Wes Welker, wide receiver, Denver Broncos
Pletykáltak a visszavonulásáról, de úgy tűnik, hogy számos agyrázkódás után, 33 évesen is folytatná, kérdés, hogy van-e csapat, amelyik még értéket lát benne.
93. Michael Vick, quarterback, New York Jets
Nem sikerült maradandót alkotnia egyéves New York-i időszaka alatt. A folytatás nála is nagy kérdés.
94. Kendall Langford, defensive tackle - Indianapolis Colts, 4 év, 17,2 millió
A Colts láthatóan all in-t mondott 2015-re, hiszen egy újabb korosodó veteránt igazoltak a DT Kendall Langford személyében, akit első nyilatkozata szerint szintén a gyűrű iránti csillapíthatatlan éhség csalt Indianapolisba. Langford korábban 4 évig volt a Dolphins, majd 3 évig a Rams játékosa, és a legutóbbi idényt leszámítva mindig stabil kezdőnek volt tekinthető. A Colts hibrid 3-4-es rendszerében tackle és end poszton is bevethető lesz, és már azt is tudjuk, hogy a 99-es számot viseli majd.
95. Dawan Landry, strong safety, New York Jets
A Jets 32 évesen már nem marasztalta, de még pletykákat sem láttunk vele kapcsolatban.
96. Cary Williams, cornerback – Seattle Seahawks, 3 év, 18 millió
Byron Maxwell távozása után a Seahawks nagyon ráment a cornerbackek igazolására, és Will Blackmon (67.) mellett még Cary Williams-et is behúzta a csapat. Williams igazi fizikális corner, akinek nagyon nem kedvezett a tavaly debütáló szemléletváltás a bíráskodásban. Biztosan szerel, harcos, magas, erős, olykor nagypofájú és arrogáns, és mivel az Eagles-nél hasonló rendszerben játszott, mint a Seahawks-nál fog, tökéletesen beleillik majd a Legion of Boom-ba. Ugyanakkor talán még ő sem sejti, milyen nehéz feladat vár rá Richard Sherman túloldalán.
97. Karl Klug, defensive end - Tennessee Titans, 2 év, az összeg egyelőre nem ismert
Karl Klug 5. körös újoncként 7,5 sackkel nyitott a ligában, a következő 3 évben azonban csak 7 zsákolást jegyzett, így megmaradt rotációs defensive endnek. A játékos legnagyobb problémája, hogy a posztjához képest rövid karjai vannak, így az átlagosnál jobban blokkoló falemberek ellen rendre tehetetlen volt karrierje során. A Titans azonban bízik abban, hogy az edzői stábhoz adott trénerlegenda, Dick LeBeau képes lesz belőle újra kihozni az állatot, így adtak neki még egy esélyt, egyes források szerint egy 2 éves, mások szerint egy 5 éves szerződés formájában.
98. Charles Tillman, cornerback, Chicago Bears
Ha a Bears nem igazolja vissza, akkor 34 évesen két komoly sérülés után nem sok kérője lesz.
99. Ron Parker, strong safety - Kansas City Chiefs, 5 év, 25 millió
Ron Parkert az elmúlt napokban több csapattal házasították, mint amennyivel nem, de Chiefs - nem éppen optimális caphelyzete ellenére is - meg tudta tartani. Szerintünk a csapat és a játékos is ezzel a döntéssel járt a legjobban, ugyanis Parker tavalyi berobbanása előtt már több helyen kudarcot vallott. A hatodik idényére készülő, draftolatlan játékos volt már a Seahawks, a Panthers és a Raiders kötelékében is, mielőtt két éve a Chiefs-hez került. Tavaly aztán cornerback és safety pozícióban is nagyot alkotott Kansasben (94 tackle, 12 leütött passz, 1 kiharcolt fumble, 1 interception), így egyáltalán nem meglepő, hogy a gárda 5 évre magához láncolta.
100. Dwight Freeney, outside linebacker, San Diego Chargers
Annyi tűnik biztosnak vele kapcsolatban, hogy a Chargers nem igazolja vissza.
101. Darrelle Revis, cornerback – New York Jets, 5 év, 70 millió
Két év kitérővel és egy bajnoki gyűrűvel az ujján Darrelle Revis visszatért ahhoz a csapathoz, amelyik draftolta őt még 2007-ben. A kiváló cornerback számára úgy tűnik elég volt egy Super Bowl győzelem, és a nagy pénzt választotta, ugyanis öt évre 70 millióért írt alá, amiből 39 millió a garantált tartalom. További részletek ITT.
102. Brandon Browner, cornerback – New Orleans Saints, 3 év, 15 millió
Ha abból indulunk ki, hogy az elmúlt két évben egymás után az a csapat nyerte a Super Bowlt, ahol Browner játszott, akkor a Saints most nagy lépést tett a végső győzelem felé. Komolyra fordítva a szót, a cornerback már 30 éves, és mivel tulajdonképpen a CFL-ben kezdte pályafutását, így csak négy idényt húzott le az NFL-ben. Ebből 2013-ban sérülés miatt nyolc meccsen játszott csupán, 2014-ben pedig elsősorban eltiltás miatt csak kilencen, szóval életkorához képest kevés profi tapasztalattal rendelkezik. Persze egy fizikális, jó cornerbackről van szó, aki hiányposztra érkezik a Saints-hez, így ez az igazolás teljesen rendben van és érthető.
103. Andre Johnson, wide receiver - Indianapolis Colts, 3 év, 21 millió
Andre Johnson nem szégyenlősködött, simán eligazolt egy csoportriválishoz, miután Houstonban nem tartottak rá igényt. Elmondása szerint megbeszélték a másik nagy öreggel, Frank Gore-ral, hogy Indy-ben van a legtöbb esélyük Super Bowlt nyerni, ami olyan szempontból igaz, hogy a Colts évről évre egyre előrébb lép, és ha folytatja ezt a tendenciát, akkor legközelebb kikap a döntőben, majd egy évvel később végül megnyeri. Az Indy szerintünk nagyon jól járt az igazolással, bár számunkra nem szimpatikus, hogy éppen most mondtak le egy korosodó legendáról, Reggie Wayne-ről, és ezek után hatalmas vagyonokért igazolnak egy másikat. A Texans helyében már csak a fricska kedvéért is lecsapnánk Wayne-re. Akárhogy is lesz, a Colts és a Texans eddig is pikáns csoportrangadói most új színezetet kaptak.
104. Brett Keisel, defensive end, Pittsburgh Steelers
A nagy szakálláról elhíresült játékos már tavaly is az utolsó pillanatban tért vissza Pittsburgh-be, most pedig úgy tűnik végleg megvált tőle a csapat, amelyet 13 éven át szolgált.
105. Curtis Lofton, linebacker - Oakland Raiders, 3 év, 18 millió
Az a fura, hogy a Saints ilyen sokáig várt Lofton kirúgásával, hiszen a játékos 2015-ben 9,5 milliót foglalt volna a sapka alatt. Mondjuk az is tény, hogy a cuttal négymilliót takarított meg a Saints, a többi dead money-ként bent ragadt. Loftonra gyorsan le is csapott a Malcolm Smith-t már korábban levadászó Raiders, és a szakírók szerint a játékos tökéletesen beleillik majd a csapat 4-3-as felállásába, mint középső LB. Lofton utolsó hat szezonjában mindig legalább 118 szerelést jegyzett, és még mindig csak 28 éves, így szerintünk is jó boltot csináltak a Fosztogatók.
106. Jake Long, offensive tackle, St. Louis Rams
2008-ban a Miami 1/1-es választottja volt, az elmúlt két évben már a Rams kötelékében játszott, de sérülései és magas fizetése miatt ott sem tartottak már rá igényt, így kivágták a keretből.
107. Dan Skuta, outside linebacker – Jacksonville Jaguars, 5 év, 20,5 millió
Skuta draftolatlanul érkezett a ligába és első négy évét csereként töltötte Cincinnatiben. Az elmúlt két szezonban aztán a 49ers-nél próbált szerencsét, és tavaly például a sok sérülés miatt 10 meccsen is kezdőként számítottak rá, és vállalható teljesítményt nyújtott. Nehéz előre megjósolni, hogy stabil kezdőként mire lehet képes, de fontos hiányposztot tömött be vele a Jaguars.
108. Jermey Parnell, offensive tackle – Jacksonville Jaguars, 5 év, 32 millió
Soha nem jutott volna eszünkbe, hogy Parnellt ezen a listán szerepeltessük, de aztán a Jacksonville okot adott rá. Értjük, hogy a Jaguars az elmúlt két évben négy új embert szerzett a támadófalba, a jobboldali tackle poszt pedig most érett meg a váltásra. Azt is értjük, hogy a gyengélkedő csapatoknak gyakran túl kell fizetniük egyes játékosokat, hogy egy esetleges gyűrű várományos együttes helyett, egy épülő gárdához szerződjenek. Na de egy olyan játékosért ennyit adni, aki ötéves karrierje során szinte végig csere volt, miközben az előtte kezdőként játszó Doug Free három évre 15 millióért ment vissza Dallasba, egyszerűen rossz vicc. Parnell egyébként tavaly öt találkozón kezdett, amikor Free sérült volt, és remekül szállt be, de még senki nem látta mire képes jóval gyengébb társakkal biztos kezdőként, így ez az üzlet ennyi pénzért nehezen feldolgozható.
109. Percy Harvin, wide receiver – Buffalo Bills, 1 év, 6 millió
A Seahawks a szezon közben elcserélte, majd a Jets csupán nyolc meccs után kivágta őt a keretből, de Buffalóban úgy érezték, hogy Harvin jelenleg megér egy évre hatmillió dollárt. Nos szerintünk egyáltalán nem, de ha ettől elvonatkoztatunk, akkor ez egy elég jó kis igazolásnak is tekinthető. A vezetőedző a Bills-nél ugyebár az a Rex Ryan, aki tavaly még a Jets élén volt, amikor Harvint megszerezték, ezen kívül a Bölények támadósorában olyan tehetségek vannak mint Sammy Watkins, vagy LeSean McCoy, akik mellé jól illeszkedhet Percy Harvin is.
110. Red Bryant, defensive end, Jacksonville Jaguars
Jared Odrick érkezésével létszámfelettivé vált, így megvált tőle a Jaguars.
111. Dwayne Bowe, wide receiver – Cleveland Browns, 2 év, az összeg egyelőre nem ismert
Miután a Chiefs megegyezett Jeremy Maclinnel, Dwayne Bowe-ra már nem volt szüksége a csapatnak, így kivágták az egykori első körös elkapót. Bowe az elmúlt években már közel sem volt képes olyan jó teljesítményre, mint karrierje kezdeti szakaszában, de egyértelmű volt, hogy sokáig nem lesz munka nélkül, még a tavalyi TD-mentes szenvedés ellenére sem. Végül a Browns csapott le rá, ahol Josh Gordon eltiltása miatt szükség is van normális elkapókra, igaz az egyelőre még nem tisztázott, hogy ki fog neki passzolni 2015-ben.
112. Trent Richardson, running back – Oakland Raiders, 2 év, 3,9 millió
A Browns-nál, majd a Colts-nál is leszerepelt futónak a Raiders még képes volt bizalmat szavazni. Őszintén nem tudjuk, hogy Oaklandben mit látnak benne, de hát vannak azért csodák a világon. Szerintünk egyébként Latavius Murray és Roy Helu (76.) mögött a harmadik hely elcsípésére lehet esélye.
113. Greg Jennings, wide receiver, Minnesota Vikings
A Vikings egy csere útján megszerezte Mike Wallace-t, így a 31 éves Jennings-nek távoznia kellett a csapattól.
114. Darren McFadden, running back - Dallas Cowboys, 2 év, 5,85 millió
Végre megkaptuk a választ, Darren McFadden lesz a running back, akit a Dallas támadófala sztárrá tesz 2016-ban – legalábbis az optimista Cowboys szurkolók szerint. Sokan – többek között Jerry Jones fia, Stephen Jones, aki megvétózta apja Murray megtartásáért tett utolsó kísérletét is – ugyanis továbbra is állítják, hogy DeMarco Murray tavaly csak a támadófal miatt futott monster season-t, és igazából bárki utána tudja csinálni mindezt a jelenlegi nagyfiúk mögött. Ez a bárki végül RunDMC lett, akiben egykor valóban megvolt a potenciál, hogy sztárfutó legyen, de a sérülései rendre megakadályozták ebben. A játékos ugyanis 7 éve van a ligában, viszont a lehetséges 112 meccséből ezidáig csak 83 alkalommal tudta vállalni a játékot, és mindössze 63 alkalommal volt kezdő. Jóindulattal azt is mondhatnánk, hogy legalább nincs agyonhasználva, de az igazság inkább az, hogy a 2014-es volt az első idénye, amelyet végig tudott játszani, cserébe viszont nagyon gyenge teljesítményt nyújtott, hiszen csak 3,4 yardos átlaggal futott, és mindössze 2 TD-t szerzett. A Dallas fala mögött ezek a statisztikái biztosan javulni fognak, de csak akkor, ha végre képes lesz egészséges maradni, amivel kapcsolatban bennünk bizony vannak kétségek.
115. Matt Schaub, quarterback, Oakland Raiders
A Raiders tavaly egy hatodik körös pickért cserébe szerezte meg Schaubot a Texans-tól, akit az újonc Derek Carr azonnal ki is szorított a csapatból. Most Christian Ponder (65.) érkezése miatt a cserepadon sem volt már számára hely, Oaklandből ugyanis kirúgták.

