Folyamatosan frissülő cikkekben követjük nyomon a legfontosabb szabadügynökök sorsát!

Cikkünket március 22-én, kedden, 20:00-kor lezártuk!

Március 9-én, magyar idő szerint este 10 órakor indul be az igazi nagyüzem, hiszen ekkor nyit meg a szabadügynök-piac, és kezdik meg a gigaszerződések aláírását a legjobb szabadügynökök. Néhány játékosról persze már előre lehet tudni, hogy melyik csapathoz szerződik tovább, de a hivatalos bejelentések szerda estétől érkeznek majd folyamatosan. Két részre bontott cikkünkben most a 100 legértékesebb/legfontosabb/legérdekesebb szabadügynököt gyűjtöttük össze, akiknek a sorsát folyamatosan követni fogjuk az elkövetkezendő napokban. Természetesen izgalmas igazolások, vagy újabb cutok esetén a lista tovább fog bővülni, szóval érdemes lesz gyakran olvasgatni folyamatosan frissülő írásainkat.

A könnyebb észrevehetőség érdekében pirossal fogjuk kiemelni a legfrissebb szerződéseket, majd nagyjából egy nap elteltével ezek fekete félkövérre váltanak, így bármikor nyomon lehet követni kik írtak alá az elmúlt nagyjából 24 órában, vagy lehet nézelődni a korábban megkötött kontraktusok között. Következzen tehát a TD Magazin 100-as szabadügynök-listájának első 60 neve, ide kattintva pedig elérhető a jelenleg 40 játékost számláló második rész is, ami folyamatosan további nevekkel bővül majd.

 

1. Malik Jackson, defensive tackle – Jacksonville Jaguars, 6 év, 85,5 millió

Jacksonville-ben égető szükség volt a védőfal fejlesztésére, igaz inkább Bruce Irvint vagy Olivier Vernont képzelték el sokan a csapatban. Jackson 3-4-es defense-ből, a liga legjobb védelméből, ráadásul Super Bowl győzelem után érkezik a Jaguarshoz, szóval kérdőjelek azért akadnak vele kapcsolatban. Egyelőre nem látni biztosan, hogy melyik poszton is számolnak vele, valószínűleg endet fog játszani új állomáshelyén, kérdés az is, hogy egy a denverinél gyengébb védelemben hogy fog muzsikálni, és hogy visszaveti-e őt az a rengeteg pénz, amit most a nyakába öntöttek. A Jaguars szurkolók azért teljesen jogosan bizakodhatnak, mert jó irányba halad a csapat.

2. Mario Williams, defensive end – Miami Dolphins, 2 év, 17 millió

Rex Ryan rendszerébe nem igazán illett bele Buffalóban, ráadásul azzal sem lehetett vádolni, hogy túl motiváltan játszana. Nyilvánvaló, hogy 31 évesen is képes lenne remek teljesítményt nyújtani, a kérdés inkább az, hogy lesz-e hozzá kedve. Miamiban úgy tűnik jó döntésnek érzik Ndamukong Suh mellé egy másik kicsit bajosan kezelhető játékos megszerzését, és bár ebből még valami jó is kisülhet, bőven hordoz magában kockázatot is ez a lépés. Az biztos, hogy Tom Bradynek álmatlan éjszakákat akarnak okozni a Dolphinsnál ezzel a védőfallal.

3. Bruce Irvin, outside linebacker – Oakland Raiders, 4 év, 37 millió

Az egykori Seahawks játékost korábbi defensive koordinátorai által vezetett csapatokkal boronálták össze nagy lelkesedéssel, szóval a Falcons és a Jaguars tűnt a legfontosabb kérőinek. 2012-ben még sokan nevettek a Seahawkson, hogy Irvint választották a draft első körében, de a játékos az évek során bizonyította, hogy korrekt játékra képes és hasznos tagja volt a Seattle csapatának. Mostanra azonban sokan átestek vele kapcsolatban a ló túloldalára, és szinte már elit játékosként emlegetik, pedig erről tulajdonképpen szó sincs. A fizetés, amit kapott elsősorban a körülötte levő felhajtásnak köszönte, ettől még persze Khalil Mackkel közösen bőven korrekt párost fognak alkotni.

4. Kelechi Osemele, offensive guard – Oakland Raiders, 5 év, 58,5 millió

A tagek kiosztását követően egyértelműen a Ravenstől távozó guard lett a legjobb elérhető szabadügynök a támadók között. A játékos ennek megfelelő brutális szerződést kapott, de a Raiders bőven megengedhette magának ezt az áldozatot, főleg annak fényében, hogy Donald Penn esetleges távozásával nem elképzelhetetlen, hogy Osemeléből állandó vakoldali tackle-t farag majd a csapat. Ez persze egyelőre a jövő zenéje, de nincs kétségünk afelől, hogy Osemelével nagyot javul az oaklandi O-line bármilyen poszton is játszassák.

5. Doug Martin, running back – Tampa Bay Buccaneers, 5 év, 35,75 millió

Martin négy éve remek újonc szezont produkált, valamint a magunk mögött hagyott idényben is kiválóan teljesített, a kettő között pedig két év szenvedést láthattunk tőle. Tampában azonban rövidebb távú a memória, és csak a szépre és a jóra emlékeznek, na meg erősen reménykednek benne, hogy Martin állandósítani fogja jó formáját. Ilyen vaskos szerződést adni egy futónak nem divat manapság (ehhez képest Chris Ivoryt is hasonlóan fizette meg a Jaguars), de amilyen összegek röpködtek a piacnyitást követően, semmin ne lepődjünk meg.

6. Eric Weddle, safety – Baltimore Ravens, 4 év, 26 millió

A Chargerstől különös körülmények között távozó safety úgy nyilatkozott, hogy még 3-5 évig magas szinten tudna játszani, és nem a pénzt fogja előtérbe helyezni, hanem inkább olyan csapatot keres magának, amellyel a Super Bowl győzelemért is harcban lehet. A Ravens végül nem is fizetett különösebben sokat a játékosért, főleg ha azt vesszük, hogy a pletykák szerint az utolsó pillanatokban még a Raiders, a Cowboys, valamint a Steelers volt harcban Weddle kegyeiért. Annak eldöntését, hogy a Baltimore SB-esélyes csapatnak számít-e, azt mindenkire rábízzuk, de maga a játékos úgy nyilatkozott, hogy az együttes az első pillanattól kezdve próbálta őt megnyerni, a győztes mentalitás lengte körül a Ravenst, mindez pedig nagyon szimpatikus volt a safety számára, és döntötte el ez új csapat kérdését.

7. Alex Mack, center – Atlanta Falcons, 5 év, 45 millió

Két évvel ezelőtt a Browns transition taggel látta el Macket, a Jaguars pedig meg is kereste őt egy hosszú távú szerződéssel, amiben volt egy olyan kitétel, hogy két év után a játékos szabadon felbonthatja azt, és nem köteles kitöltenie a maradék három idényét. Clevelandben akkor még matchelték az ajánlatot és megtartották a kiváló centert, ám Mack most élt a lehetőséggel és kilépett a kontraktusából. A hírek szerint a Browns megpróbálta őt visszaigazolni, de a játékos inkább elhagyta Clevelandet és Atlantába költözött, ahol így is a legjobban fizetett center lett a ligában.

8. Janoris Jenkins, cornerback – New York Giants, 5 év, 62,5 millió

A Rams Trumaine Johnsonra tette a franchise taget, Jenkins-szel pedig próbált hosszú távra megállapodni, sikertelenül. Jenkins a maga szempontjából jól tette, hogy nem állt azonnal kötélnek, amint meglebegtették előtte a pénzt, ugyanis a Giants képes volt jóval mélyebben a zsebébe nyúlni azért, hogy az erősen gyengélkedő cornerback sort egy nagy névvel javítsa föl. Nyilván túl lett fizetve, de majd inkább akkor szólunk, ha valakit olcsón igazolt le egy csapat.

9. Danny Trevathan, inside linebacker – Chicago Bears, 4 év, 24,5 millió

Itt például azonnal jeleznénk, hogy a Bears nagyon jó áron tudta megszerezni magának Trevathant, főleg ha belegondolunk, hogy friss Super Bowl győztes játékosról beszélünk. Remek vétel volt ez a Chicago részéről, a megegyezésben pedig egyértelműen szerepet játszott, hogy a Macik vezetőedzője az a John Fox, aki előtte Denverben töltötte be ugyanezt a pozíciót, Trevathan draftolásakor is ott volt, sőt három évet dolgoztak együtt.

10. Damon Harrison, defensive tackle – New York Giants, 5 év, 46,25 millió

Nose tackle létére 72 szerelést csinált tavaly a Jetsnél, ami brutális szám ezen a poszton. Futás ellen kiváló játékosról beszélünk, a Giantsnél pedig Jonathan Hankins-szel remek párost alkotnak majd a D-line közepén. A kérdés inkább az, hogy nem lesz-e túl egysíkú a fal közepe a csapatnál, hiszen egyikük sem arról híres, hogy nagy nyomást helyezne az ellenfelek irányítóira. Úgy tűnik nagyon bíznak abban, hogy többek között az itt maradó Jason Pierre-Paul és az érkező Olivier Vernon majd megoldják a QB-k terrorizálását.

11. Matt Forte, running back – New York Jets, 3 év, 12 millió

Chicagóban nyolc év után már nem tartottak igényt a szolgálataira, de annak ellenére, hogy egy 30 éves futóról beszélünk nyilvánvaló volt, hogy van jó pár csapat, amelyik még szívesen látná a soraiban Fortét. Az interneten keringő pletykák persze a Patriotsot hozták hírbe vele, de ennek semmi alapja nem volt, sőt végül a csoportrivális Jets lett az állomáshely. A New York-i gárda ráadásul nagyszerű döntéseket hozott, egyrészt más csapatokkal ellentétben éppen annyit fizettek egy idősödő running backért, amennyit kell, ráadásul Forte mellett Bilal Powellt is hasonló összegért (3 év, 11,25 millió) tartották meg. Épp csak irányítója nincs még a csapatnak (na jó, Geno Smith és Bryce Petty), de ez persze részletkérdés…

12. Lamar Miller, running back – Houston Texans, 4 év, 26 millió

Négy Miamiban töltött szezonja alatt csak egyszer lépte át az ezer futott yardot, de így is a fontosabb szabadügynök RB-k közé tartozott. Végül a Texans győzte meg arról, hogy érdemes csatlakoznia a csapathoz, és a frissen igazolt Brock Osweilerrel együtt fiatalítani és feléleszteni a csapat támadójátékát. A jövő majd eldönteni, hogy ez a megújulás sikeres lesz-e Houstonban.

lamar-miller-celebrates-vs-texans.jpg

13. Brock Osweiler, quarterback – Houston Texans, 4 év, 72 millió

Peyton Manning visszavonulását követően nagy szükség lett volna rá Denverben, de a friss információk szerint Osweiler megharagudott a padoztatás miatt és nem akart Denverben maradni. Persze valószínűleg az sem utolsó szempont, hogy Houstonban négy évre 72 milliót adtak neki, ami igen szép pénz. Az elmúlt időszakban sokszor elhangzott a Texans-szal kapcsolatban, hogy egy irányítóra vannak attól, hogy jó csapat legyenek, hát most elkötelezték magukat Osweiler mellett. Jól mutatja a QB-k értékét, hogy egy fél szezonban mutatott közepes irányítóteljesítmény elég volt ehhez.

14. Ryan Fitzpatrick, quarterback

A Jets nem tudott megállapodni irányítójával, így érte jelenleg is tart a licitálás. A QB visszatérése nem zárható ki, de a hírek szerint a Broncos, a Browns és a Rams is érdeklődik iránta.

15. Sean Smith, cornerback – Oakland Raiders, 4 év, 40 millió

A Chiefs őt már nem tudta megtartani, viszont a Raidersnél simán volt még pénz a leigazolására. Nem volt különösebben olcsó, ami egyrészt Oaklandben jelenleg nem szempont, másrészt Janoris Jenkins fizetése után ez igazából aprópénz, szóval összességében jót húzott a csapat. A Raiders az elmúlt időszakban szépen alakulgatott a draftról, most pedig a szabadügynök-piacról tömködik jó játékosokkal a lukas pozíciókat, szóval komolyan zajlik a csapatépítés. Még a végén rájátszás szereplés lesz ebből Oaklandben.

16. Derrick Johnson, inside linebacker – Kansas City Chiefs, 3 év, 21 millió

Johnson 33 évesen is a Főnökök védelmének alapja, szóval jó esély volt rá, hogy Tamba Hali mellett ő is visszatér Kansasbe. A csapatnak sikerült is megegyeznie veterán játékosával, nagyjából ugyanazért az összegért, amennyit Hali is kapott, így az NFL-ben egyre ritkábban látott módon mindkét legendáját megtartotta a gárda, és van esély rá, hogy karrierjük végéig itt játsszanak. Továbbra is szeretjük ezt a döntést.

17. Prince Amukamara, cornerback – Jacksonville Jaguars, 1 év, 5,5 millió

Az egykori Giants játékos az egyik legjobb elérhető CB volt a szabadügynökök között, de feltételezhetően a korábbi sérüléseinek köszönhetően csak egyéves szerződést adtak neki Jacksonville-ben. Ennyi időre az 5,5 milliós összeg nem kevés, de a Jaguars számára beleférhet, hogy kiderüljön lehet-e a CB-vel hosszú távon is számolni. Amukamara leigazolásával, és az ehhez kapcsolódó különös történettel külön cikkben foglalkoztunk.

18. Jaye Howard, defensive tackle – Kansas City Chiefs, 2 év, 10 millió

Egy újabb Chiefs játékos a listán, akit sikerült megtartania a csapatnak. Howard tavaly 57 szereléssel és 5,5 sackkel élete szezonját futotta, úgy tűnt, hogy számos kérője lesz, akik vaskosabbnál vaskosabb szerződésekkel bombázzák majd, így némileg meglepő, hogy a Kansas maradásra bírta, és legfőképpen, hogy két évre mindösszesen 10 millióért. Nincs mit ehhez hozzátenni, újabb remek üzlet a Főnököktől.

19. Kelvin Beachum, offensive tackle – Jacksonville Jaguars, 5 év, 39,5 millió

2012-ben a Steelers hetedik körös pickje volt, és olyannyira bevált, hogy az elmúlt időszakban Ben Roethlisberger vakoldalát védte. Tavaly azonban egy ACL-szakadás miatt csupán hat mérkőzésen tudott pályára lépni, de Pittsburgh-ben így is szerették volna őt visszaigazolni. Végül azonban a Jaguars lett a befutó, ahol a 2013-ban 1/2-es pickkel megszerzett Luke Joeckel-lel lesz harcban a left tackle pozícióért, és mivel Jacksonville-ben az O-line talán leggyengébb pontja Joeckel, így ha Beachum teljesen felépül elég jó esély van rá, hogy ki is szorítja őt a kezdőből. A játékos szerződése egyébként egy évre szól 4,5 millióért és összesen öt évre hosszabbítható meg 39,5 millióért, tehát Beachum 2016-ban bizonyíthatja, hogy túl van a sérülésén, és utána hosszú távon maradhat Jacksonville-ben, ami jó üzlet a csapat részéről is.

20. Andre Smith, offensive tackle – Minnesota Vikings, 1 év, 3,5 millió

Az elmúlt időszakban nem játszott bombaformában Cincinnatiben, de nem véletlen, hogy a szabadügynök-listánkon azért felfért a 20. helyre. 29 éves, egyértelműen jobb játékra képes annál, amit a közelmúltban láthattunk tőle, a Vikings pedig nagyon okosan egy évre szerződtette le, hogy a csapatnál megnézzék képes-e újra felvenni a ritmust, és hasznos tagjává válni Teddy Bridgewater védelmének. Smith feltételezhetően kezdő jobb oldali tackle lesz Minnesotában, a tavaly Achilles-ín szakadás miatt a teljes szezont kihagyó Phil Loadholt kárára.

21. Tamba Hali, outside linebacker – Kansas City Chiefs, 3 év, 22 millió

A 32 éves játékos profi pályafutása mind a 10 évet Kansasben töltötte, így elég nehéz volt őt elképzelni más csapat szerelésében. Azonban a Chiefsnek annyi fontos játékosa vált szabadügynökké, hogy bőven benne volt a pakliban, hogy Halit kell majd feláldozni. Az együttesnél viszont máshogy gondolták ezt, és még a piacnyitás előtt újabb három évre visszaigazolták szélső linebackerüket. Szerintünk ez remek döntés, és nem csak azért, mert szentimentálisan hiszünk az ikonok megbecsülésében, hanem azért is mert Haliban még simán van három jó év.

22. George Iloka, safety - Cincinnati Bengals, 5 év, 30 millió

Tulajdonképpen a komplett Bengals secondary felkerült a listánkra, közülük pedig előzetesen a legkeresettebb játékosnak tűnt Iloka. A Bengals azonban sikeresen meggyőzte talán legfontosabb szabadügynökét, hogy azzal jár a legjobban, ha marad a csapatnál, tette mindezt öt évre 30 millióért, ami így első pillantásra aprópénznek tűnik a többi kontraktus mellett. Szerintünk remek üzletet kötött a Cincinnati.

23. Tashaun Gipson, safety – Jacksonville Jaguars, 5 év, 35,5 millió

A Jaguars rémes free safety helyzetén mindenképpen javítani kellett, a pass rusher hiány mellett ez volt a Jax legnagyobb hiányposztja. Ennek megfelelően a csapat licitált is az egyik legjobb elérhető játékosra, a Brownst négy év után elhagyó Gipsonra. A safety 2014-ben Pro Bowl formában játszott, utazhatott is Hawaiira, tavaly azonban jóval gyengébb szezonja volt, így a Jaguárok reménykedhetnek benne, hogy nem azt a formát hozza magával. Ha tudásának megfelelően teljesít, akkor sokat nyer vele új csapata, jó igazolás, alapvetően vállalható összegért.

24. Reggie Nelson, safety

Karriercsúcsot jelentő nyolc interceptiont szerzett tavaly, és pályafutása során először Hawaiira is elutazhatott. Az előzetesen vártakhoz képest meglepően csendes vele kapcsolatban a piac, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy már 32 éves.

25. Evan Mathis, offensive guard – Arizona Cardinals, 1 év, 6 millió

A legjobb pillanatban igazolt egy évre a Broncoshoz, ahol így villámgyorsan meg is nyerte a Super Bowlt. Most a Cardinals csapott le rá szintén egy évre, és mivel 34 évesen is igazán jó guardról beszélünk, a Carson Palmer egészségéért aggódók valamelyest megnyugodhatnak Mathis érkezésével. Ezzel egyébként a csapat be is tömte a Patriotshoz elcserélt Jonathan Cooper után megüresedett pozíciót, ráadásul ez minőségi javulásnak is tűnik.

26. Richie Incognito, offensive guard – Buffalo Bills, 3 év, 15,75 millió

A Dolphinsnál hatalmas botrány alakult ki a falember körül, amiért a 2013-as szezon felét, valamint a teljes 2014-es idényt kénytelen volt kihagyni. Tavaly aztán a Bills adott neki egy újabb lehetőséget, egy egy évre szóló szerződés formájában, amit Incognito remek játékkal hálált meg. Egyértelmű volt, hogy prioritás lesz a csapatnál a guard poszton szereplő játékos visszaigazolása, az már csak hab a tortán, hogy Incognito állítólag a fizetési igényeiből is hajlandó volt lejjebb adni azért a csapatért, amelyik egy éve új esélyt adott neki.

richie-incognito-back.jpg

27. Russell Okung, offensive tackle – Denver Broncos, 5 év, 53 millió

Okung január végén minden csapatnak küldött egy emailt, amiben tájékoztatta a vezetőket arról, hogy a sérülése nem jelent számára akadályt, hamar fel fog épülni a vállműtétjéből. Ez a magánakció nem igazán felelt meg a liga szabályzatának, de a játékos ezt követően is magát képviselte a tárgyalások során, talán ezért is született meg a végső egyezség viszonylag későn annak ellenére, hogy jó néhány együttes is érdeklődött utána. Ez a szerződés egyébként kísértetesen hasonlít arra, amit a Jaguars adott Kelvin Beachumnak, igaz a Jaguárok olcsóbban megúszták az üzletet. Okung esetében is egyéves kontraktusról van szó, ami ötévesre bővíthető, ezzel a csapat bevédte magát, ha esetleg a játékos sérülése mégse javulna olyan szépen, ahogy azt az email ígérte. Okung leigazolásával Ryan Clady feltételezhetően távozik Denverből.

28. Chris Ivory, running back – Jacksonville Jaguars, 5 év, 32 millió

Remekül indult az RB számára a 2015-ös szezon, és bár a befejezés már kicsit csendesebb lett, de karrierje során először így is átlépte az ezer yardot (pontosan 1070 yardig jutott, ami az ötödik legtöbb volt a ligában), valamint bekerült a Pro Bowl keretbe is. Az elmúlt időszakban egyébként nem szokhattunk hozzá, hogy futók elé ötéves és ilyen vaskos szerződéseket pakolnak le, de Jacksonville-ben a pénz nem akadály, így mindenáron meg tudják győzni azt, akit igazán kinéz magának a csapat. A második évére készülő T.J. Yeldonnal jól kiegészítik majd egymást, de a legnagyobb erősítést mégis az jelenti, hogy Ivory leigazolásával kirúgták a teljesen homály Toby Gerhartot, aki két éve érkezett a csapathoz, és aki óriási tévedésnek bizonyult.

29. Travis Benjamin, wide receiver – San Diego Chargers, 4 év, 24 millió

Eddig maximum visszahordóként lehetett számításba venni Benjamint, de a tavalyi 966 elkapott yardjával sokak figyelmét felkeltette. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy lesz olyan csapat, amelyik egyetlen értékelhető szezon, na meg a nem túl acélos elkapó felhozatal okán majd túlfizeti a játékost, szóval nem meglepő az átlag hatmilliós gázsi, amit Benjamin végül a Chargersről akasztott le. Ettől függetlenül azért megtesszük a nyilvánvaló kijelentést, miszerint a WR nem ért ennyit, sőt azzal kapcsolatban is vannak fenntartásaink, hogy vajon képes lesz-e még egy tavalyihoz hasonló szezont összehozni. Philip Rivers-szel talán igen.

30. Mitchell Schwartz, offensive tackle – Kansas City Chiefs, 5 év, 33 millió

A Broncoshoz távozó Donald Stephenson (3 év, 14 millió) helyére nagy szüksége volt a Chiefsnek egy offensive tackle-re. Amellett, hogy a csapat a jobb szabadügynökeit vissza tudta igazolni, még a piacról is jól választott, ugyanis Schwartz személyében sokkal jobb pótlás érkezett, mondhatni minőségi javulás történt a Főnökök támadófalában. Ezen felül a játékos ára sem vészes, nagyjából ennyit ér, szóval a Chiefs ismét csak tapsot érdemel.

31. Charles Johnson, defensive end – Carolina Panthers, 1 év, 3 millió

A Panthers történetének második legtöbbet sackelő játékosa 10,75 millió dollárt keresett volna az előttünk álló szezonban, így nem csoda, hogy a csapat elbocsátotta. Ennél érdekesebb lépés, hogy a piacnyitás előtt a felek már meg is állapodtak a közös folytatásról egy jóval alacsonyabb összegért, ami rendkívül kedvező a Carolina számára. Johnsontól már meglepőbb a döntés, ugyanis feltételezhetően egy zsírosabb szerződéssel is megkínálta volna egy másik csapat, ő azonban egy évre inkább visszatért ahhoz az együtteshez, ahol teljes, kilencéves pályafutását töltötte. Nekünk rendkívül szimpatikus ez a hozzáállás.

32. Alex Boone, offensive guard – Minnesota Vikings, 4 év, 26,8 millió

A tavalyi éve nem lett kiemelkedő San Franciscóban, de egyértelmű, hogy sokkal jobb szinten is képes játszani. A fizetése sem lett magas, főleg ahhoz képest, hogy a nála gyengébb Jeff Allen (46. a listán) mennyit kapott Houstonban, vagy Brandon Brooks (64. a listán) Philadelphiában. A Vikingsnál szükség volt a támadófal erősítésére, jó játékost kaptak, jó áron, semmi kivetnivaló nincs ebben.

33. Marvin Jones, wide receiver – Detroit Lions, 5 év, 40 millió

Detroitban alaposan túlreagálták Calvin Johnson visszavonulását, és mindáron erősíteni akartak a wide receiver poszton. Ennek aztán az lett a vége, hogy egy olyan elkapónak fizettek ki hatalmas összeget, aki leginkább második számú WR-nek képzelhető el. Jones tavaly futotta a legjobb szezonját, amikor 65 elkapás és 816 yard került a neve mellé, egyszerűen nevetséges erre a teljesítményre az ötéves 40 milliós szerződés. Ennyiért igazi első számú elkapót szokás igazolni, nem egy Marvin Jonest.

34. Ian Williams, defensive tackle – San Francisco 49ers, 5 év, az összeg egyelőre nem ismert

Bár már körülbelül egy napja lehet tudni, hogy a 49ers öt évre újraigazolta védőjét, hivatalos fizetést egyelőre sehol nem találtunk. A hírek szerint éves szinten 5 millió körüli pénzt ér ez a kontraktus defensive tackle-nek, ami vállalható, főleg hogy a D-line közepén kulcsjátékos volt, elsősorban a futás elleni védekezésben. Williams egyébként 2011 óta tartozik az együttes kötelékébe, de kellett idő míg beverekedte magát a csapat, illetve sérülések is sújtották. 2014-ben kilenc meccsen szerepelt kezdőként, tavaly először pedig egy teljes szezont végig tudott játszani, és ha állandósítja a formáját nagy erőssége lehet a Frisco védelmének.

35. Jason Pierre-Paul, defensive end – New York Giants, 1 év, 10,5 millió

Az első hírek arról szóltak, hogy a nagyobb pénzt visszautasítva Pierre-Paul marad az Óriásoknál. Aztán megláttuk, hogy még így is 10,5 milliót kaszál, az állunkat meg a földön kerestük. A defensive end a keze lerobbantását követően 2015-ben nyolc meccsen lépett pályára, és bár nyomást azért generált az ellenfél irányítóira, sackből csak egyet tudott felmutatni, ami igencsak harmatos. Ez a teljesítmény sehogy nem ér ennyi pénzt, de érthető a Giants döntése, hiszen így van egy teljes éve a csapatnak arra, hogy kiderítse a jövőben mire is lehet jó a „félkezű” Pierre-Paul, és megéri-e hosszú távon is számolni vele, ennek pedig most ez volt az ára.

jason-pierre-paul-arm.jpg

36. Haloti Ngata, defensive tackle – Detroit Lions, 2 év, 12 millió

Tavaly piacnyitáskor egy csere keretében került Detroitba, ahol már nem úgy játszott, mint fénykorában, de még mindig magabiztosan teljesített a védőfal közepén. Éppen ezért nem volt meglepő, hogy az Oroszlánok a visszaigazolása mellett döntöttek, ráadásul 2 évre 12 millió nem nagy pénz, ennél többet pedig nem is ér a 32 éves játékos. Korrekt üzlet ez mindkét fél részéről.

37. Donald Penn, offensive tackle – Oakland Raiders, 2 év, 14 millió

Igazán jól teljesített az elmúlt két évben Oaklandben, a gondot inkább az jelentette vele kapcsolatban, hogy hamarosan 33 éves lesz. Ennek ellenére a Raidersnél pontosan tudták, hogy milyen fontos lenne őt visszaigazolni a támadófal szélére, így pedig a korábban szerződtetett Kelechi Osemele maradhat guard poszton mellette. A kezdő névsor alapján igen jól néz ki most a Fosztogatók támadófala, nem véletlen, hogy azonnal útnak indult a „Carr Insurance” szóvicc, jelezve, hogy milyen betonbiztos védelmet kapott maga elé az irányító, Derek Carr.

oakland-raiders-oline-net.jpg

38. Robert Ayers, defensive end – Tampa Bay Buccaneers, 3 év, 21 millió

Négy meccset is kihagyott a magunk mögött hagyott szezonban, mégis karriercsúcsot jelentő 9,5 sackig jutott a Giantsnél. Úgy tűnik, hogy Ayers egyébként mindenáron Floridába szeretett volna költözni, ugyanis a hírek szerint a Dolphins – Jaguars – Buccaneers szentháromságot bejárta, mindegyik gárdával tárgyalt, majd Tampa mellett döntött. A csapatnál egyébként szükség is volt az erősítésre pass rusher fronton, a 30 éves Ayers pedig messze a legjobb elérhető opciónak tűnt nagyjából két nappal a piacnyitás után, miközben a fizetése sem lett egetrengető.

39. Arian Foster, running back

A sérülések nem kímélték Houstonban, egyelőre nem is túl nagy az érdeklődés iránta.

40. Daryl Smith, inside linebacker – Tampa Bay Buccaneers, 1 év, az összeg egyelőre nem ismert

Nem számítottunk rá, hogy elküldi őt a Ravens, hiszen az elmúlt három évben egyetlen meccset sem hagyott ki a csapatnál, miközben végig korrekt játékkal rukkolt elő. Azt azonban nem szabad elfelejteni vele kapcsolatban, hogy a jövő emberének egyáltalán nem tekinthető, hiszen már 34 éves, így túl sok már biztos nincs a tankjában. A Lavonte David – Kwon Alexander fémjelezte linebacker sorban jó eséllyel már nem teljes értékű kezdőként számolnak vele, de veterán vezérnek remek lesz melléjük.

41. Adam Jones, cornerback – Cincinnati Bengals, 3 év, 20 millió

George Iloka után a secondary egy másik tagját is meg tudta tartani a Bengals, ami igazán jó hír lehet a szurkolók számára. A safetyt jobb áron sikerült újraigazolni, mint a cornerbacket, de még ez az összeg is vállalható annak ellenére, hogy 32 éves játékosról beszélünk.

42. Alfred Morris, running back

Az első három szezonjában rendre 1000 yard felett zárt, azonban tavaly már csak 751 yardot termelt, évről évre esett vissza a teljesítménye, szóval biztos jót fog tenni neki egy kis levegőváltozás.

43. Tahir Whitehead, outside linebacker – Detroit Lions, 2 év, 8 millió

Kevesek által ismert linebacker, pedig az elmúlt két évben voltak remek meccsei Detroitban. A korábbi hírek szerint a Buccaneers és a Falcons is élénken érdeklődött iránta, de végül a Lions sikeresen megtartotta. 2015-ben egyébként év elején nem számítottak rá kezdőként, de a szezon második felére beverekedte magát a csapatba, nagyon jól is teljesített, és a jövőben is egyértelműen kezdőként számol vele a Lions, így pedig ez a szerződés egyáltalán nem számottevő.

44. Antonio Gates, tight end – San Diego Chargers, 2 év, 12 millió

A zseniális tight end 2003 óta tartozik a Chargers kötelékébe, így igen komoly meglepetés lett volna, ha elhagyja a csapatot. Ilyesmiről persze szó sem volt, de egy Charlotte-ba történő utazás miatt a sajtó azért felkapta, hogy Gates esetleg a Panthers-höz tart. Szerencsére ezek a hangok hamar elcsendesedtek, ugyanis a játékos kétéves szerződést kötött eddigi csapatával, ami azt jelenti, hogy egészen 37 éves koráig maradhat San Diegóban, és így jó eséllyel innen is vonul majd vissza. Persze csak ha a csapat nem költözik jövőre Los Angelesbe.

45. Greg Hardy, defensive end

Tehetsége vitathatatlan, de agyilag zokni. Nagy kérdés, ki akar vele kockáztatni, egyben rombolni az öltözői hangulatot.

46. Jeff Allen, offensive guard – Houston Texans, 4 év, 28 millió

Brandon Brooks és Ben Jones személyében két kezdő falember távozott Houstonból, így szükség volt a pótlásra. A Chiefsnél a szezon második felében kezdő Jeff Allen lett a kiválasztott, ráadásul sokkal olcsóbban érkezett, mint a szintén guard Brooks, aki öt évre 40 millióért igazolt Philadelphiába. A két játékos között nincs akkora különbség, mint amit a fizetésük mutat, úgyhogy vállalható üzletet csinált a Texans.

47. Terrance Knighton, defensive tackle

A Pot Roast becenévre hallgató játékos egy év washingtoni kaland után továbbáll.

48. Walter Thurmond, safety

Meglepően jól működött, hogy az Eagles cornerbackből safetyt faragott Thurmondból, a legfrissebb hírek azonban arról szólnak, hogy a játékos visszavonulna.

49. Anquan Boldin, wide receiver

Már 35 éves, de elnyűhetetlennek tűnik.

50. Robert Griffin III, quarterback

Egy évet csendben padozott, most kipróbálhatja magát a szabadügynök-piacon. Kérdés, hogy az egykori 1/2-es irányítót mennyire tették tönkre a sérülések.

robert-griffin-flag.jpg

51. Casey Hayward, cornerback – San Diego Chargers, 3 év, 15,3 millió

A többi cornerback szerződéshez képest nagyon jó áron igazolta le a Chargers a Packers együttesét elhagyó játékost. Hayward Jason Verrett és Brandon Flowers mellé érkezett harmadik számú CB-nek, és komoly erősítést jelent majd a csapat secondaryje számára. Green Bayben szomorúak lehetnek, hogy ezúttal egy hasznos játékost nem sikerült megtartani, de így is számos fiatal cornerback maradt a Sajtfejűeknél, elég ha csak a tavalyi draft első körében érkező Damarious Randallt, vagy a második körös Quinten Rollinst említjük.

52. Nick Fairley, defensive tackle

Egy évet lehúzott a Rams védőfalának rotációjában, most újra teszteli a piacot. A friss hírek szerint a Saintsnél van látogatóban.

52. Chris Long, defensive end – New England Patriots, 1 év, 2 millió

Long nem önszántából távozott a Ramstől, hanem kirúgták, igaz az elmúlt két évben mutatott teljesítményével erre rá is szolgált. Az egykori 1/2-es pick, Chandler Jones elcserélését követően a pass rushert kereső Patriotsnál kötött ki, tehát New Englandben folytatja a pályafutását. A Hazafiaknál végrehajtott cserével és Long leigazolásával külön cikkben részletesen is foglalkoztunk.

53. Coby Fleener, tight end – New Orleans Saints, 5 év, 36 millió

Tight end társát, Dwayne Allent 4 évre, 29,4 millióért visszaigazolta a Colts, és akkor azt hittük Fleener ezzel rosszul járt. Csakhogy New Orleansban annyira megszánták a tight endet, hogy 5 éves 36 milliós szerződést kapott, ami nevetségesen sok érte, még úgyis, hogy Drew Brees majd biztos királyt csinál belőle. Tényleg érthetetlenül túlfizette őt a Saints, nem tudunk ehhez semmi okosat hozzátenni.

54. Rueben Randle, wide receiver

Ingadozó teljesítménye miatt alulértékelik, pedig négy szezonja alatt 2644 yardot és 20 TD-t jegyzett. Utoljára Los Angelesben járt látogatóban.

55. Mohamed Sanu, wide receiver – Atlanta Falcons, 5 év, 32,5 millió

A gyengécske wide receiver felhozatal miatt várható volt, hogy túlfizeti valaki, de arra nem számítottunk, hogy ennyire. Sanu négy év alatt Cincinnatiben 1793 yardot és 11 TD-t jegyzett, sokkal inkább neveznénk átlag alatti elkapónak, mint átlagosnak. Nem értjük, hogy Atlantában mit láttak benne, még fele ekkora fizetéssel is túl sokat adtak volna neki. Az öt legrosszabb ár-érték arányú igazolásban csont nélkül benne van idén.

56. Jermaine Kearse, wide receiver – Seattle Seahawks, 3 év, 13,5 millió

Doug Baldwin és Tyler Lockett mögött tulajdonképpen harmadik számú elkapónak számít most már Kearse, aki négy idénye alatt 1599 yardot és 10 TD-t termelt Seattle-ben. Sokáig úgy tűnt, hogy távozik is a csapattól, de így hogy maradt, sem a teljesítménye, sem depth charton elfoglalt helye nem indokolja a fizetését. Ettől függetlenül elmondható, hogy Russell Wilson elkapótriója egyben maradt, és mégsem Sanu-szinten fizették túl, szóval ez azért egy védhetőbb üzlet.

57. Brent Grimes, cornerback – Tampa Bay Buccaneers, 2 év, 13,5 millió

Nem akart fizetést csökkenteni Miamiban, így 32 évesen szabadügynök lett. Ennyi idősen is jó cornerbackről beszélünk, Tampában pedig meg is adták neki azt a pénzt, amit szeretett volna. Nem is igazából Grimes volt itt a nagy kérdőjel, hanem a felesége, aki a Dolphinsnál töltött időszakban erőszeretettel írogatott ki a csapattal kapcsolatos, nem igazán publikus információkat twiterre, de egyszer például meccs előtt letartóztatták, mert tiltott helyen akart bemenni a stadionba, a rendőrök többszöri felszólítása ellenére. A Buccaneers szurkolók egy kicsit megnyugodhatnak, ugyanis Miko Grimes, férje leigazolásával egyidejűleg törölte magát a közösségi oldalról.

58. Rishard Matthews, wide receiver – Tennessee Titans, 3 év, 15 millió

Matthews négy év alatt 1396 yardot és 8 hatpontost tett fel a lőlapjára Miamiban. Újabb közepes elkapóról beszélünk, akit annak rendje és módja szerint túlfizettek, de azt itt is le kell szögezni, hogy Sanuhoz képest mondjuk aprópénzt kapott. Nem állítjuk, hogy nem fért rá a vérfrissítés a Titans elkapósorára, mi meg szokjunk hozzá, hogy a legjobb esetben is átlagos játékosok most ennyit érnek a piacon ezen a poszton.

59. Ladarius Green, tight end – Pittsburgh Steelers, 4 év, 20 millió

Green San Diegóban Antonio Gates mögött mindig csak második számú tight endnek számított, pedig tavaly például kiválóan pótolta az első négy meccsen eltiltását töltő társát. Heath Miller visszavonulása miatt a Steelersnél nagy szükség volt egy olyan játékosra, mint amilyen Green, aki itt majd bizonyíthatja, hogy posztján első számú játékosként is megállja a helyét. A Steelersnek nem szokása máshonnan érkezőket túlfizetni, és ezúttal is olyan üzletet kötöttek ezzel a 4 éves 20 milliós szerződéssel, amit nem lehet nem elismerő szavakkal illetni.

60. William Hayes, defensive end – Los Angeles Rams, 3 év, 10,25 millió

A Rams védelem méltatlanul alulértékelt tagja, aki kiválóan oldotta meg a feladatát a D-line szélén. Távozásával komoly űrt hagyott volna maga után, de a Los Angeles-i csapat kiváló döntést hozott, és jó áron újraigazolta. Aaron Donald vagy Robert Quinn mellett nem ő lesz ennek a védőfalnak a nagy sztárja, de senki nem is várja ezt tőle.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel