Ugyanazzal a sérüléssel veszített el egész évre egy-egy fontos védőt a Redskins és a Jaguars.

A tavalyi 60 szereléses, 10 sackes szezonját követően, Brian Orakpot egy franchise taggel láncolta magához egy évre a Washington. A linebacker így idén 11,75 milliót tesz zsebre, majd a szezon végeztével szabadügynök lesz. Hiába azonban a magas fizetés és az a tény, hogy Orakponak most megint el kell adnia magát (akár a Redskins-nek, akár máshova), a játékos nem igazán hozta csapata idei hét meccsén azt, amit elvártak volna tőle. Az OLB ugyanis eddig 24 szerelést és csak fél sacket tett be a közösbe, majd tetézve a gondokat, a Titans elleni vasárnapi meccsen még meg is sérült. Orakpo mellizom-szakadást szenvedett, ami azt jelenti, hogy számára az idény véget ért, a jövője pedig óriási kérdőjel jelenlegi csapatánál. Egy újabb franchise tag ugyanis nagyon sokba kerülne a Redskins-nek, míg a játékos nem fog nagyon lejjebb adni az igényeiből, főleg, ha más csapatok hajlandóak egy zsíros szerződést elétolni, még úgy is, hogy 2012-ben pont egy ugyanilyen sérülés miatt csak két mérkőzésen tudott pályára lépni.

A győzelmi mámor hamar alábbhagyott Jacksonville-ben, méghozzá egy másik mellizom miatt. A védelem vezére, Paul Posluszny ugyanis szintén egész évre kidőlt a sorból, ami óriási érvágás a csapat számára. A linebacker tavaly egy meccset hagyott ki sérülés miatt, a többi 15 találkozón pedig gyakorlatilag egyetlen játékot sem mulasztott. Nem véletlen, hogy az idény végére 162 szerelést és három sacket is összeszedett, sőt két interceptionjéből a Peyton Manningtől megszerzettet TD-re is visszahordta. A defense motorjaként méltán került be a Pro Bowlra, szerelések tekintetében pedig az idei szezonban sem lazsált. 69 tackle-jével jelenleg a harmadik legjobb a ligában, viszont a statisztika csalóka, ugyanis Posluszny idén többször játszott rosszul, mint jól. Ennek az egyik oka, hogy sosem tudott igazán a passz ellen védekezni, erre pedig idén az ellenfelek alaposan rájátszottak, a másik pedig hogy a sok szerelés mellé sok misstackle is becsúszott a Jaguars idei hét meccsén. A játékos persze így is kulcsfontosságú láncszeme volt a védelemnek, főleg, mivel nem nagyon van helyettese, sőt az előzetes feltételezések szerint az egyik szélső linebacker poszt tulajdonosa, J.T. Thomas húzódhat be a helyére középre.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel