A Bills a négy éve 1/3-on választott defensive tacklejének, Marcell Dareus-nak adott gigaszerződést. Az első hírek arról szóltak, hogy a játékos egy hatéves, 100 milliót is meghaladó szerződést írt alá, a hivatalos információk szerint azonban ez „csak” 95,1 milliós kontraktus, amiből állítólag 60 millió a garantált tartalom, ez pedig a legtöbb, amit olyan játékos kapott, aki nem irányító poszton játszik. Dareus profi karrierje során eddig csupán egyetlen mérkőzést hagyott ki, a tavalyi utolsó fordulóban egy térdsérülésnek köszönhetően. Négy idénye alatt 202 tackle, valamint 28,5 sack került a neve mellé, miközben a Bills védelmének egyik alapköve lett. Bár idén az első meccsen eltiltás miatt nem szerepelhet, kiváló védőről beszélünk, akinek kijárt a fizetésemelés.
Carolinában sem volt kérdéses, hogy Luke Kuechly minden pénzt megér. A középső linebacker három év alatt röpke 473 szereléssel vétette magát észre, és a lehetséges 48 meccs mindegyikén kezdőként lépett pályára. Ennek most meglett a jutalma, hiszen a játékos egy ötéves, 62 milliós hosszabbítást írt alá, amivel Bobby Wagnert megelőzve a legjobban fizetett ILB lett a ligában. Nem érdemes túlmagyarázni ezt a dolgot, Kuechly minden centre rászolgált, örülhetnek a Panthers szurkolói.
Bár hivatalos megerősítés még nem érkezett, de a hírek szerint a mai napon Eli Manning és a Giants is szignózni fog egy új kontraktust. Az irányító legutóbb megkötött szerződése utolsó évébe lépne idén, így a nyár folyamán többször is téma volt, hogy a felek egyezkednek egymással. Úgy tűnik, hogy megszületett a megállapodás, amelynek értelmében a kisebbik Manning négy évre 84 millió dollárt kap, 65 milliós garantált tartalommal. Ha tényleg ezek lesznek a hivatalos számok is, akkor Eli éves szinten nagyjából annyiért ír alá, mint a közelmúltban Russell Wilson vagy Philip Rivers, és fölösleges túl sokat károgni azon, hogy ki mennyit ér, mindannyian tudjuk, hogy hogyan fizetik mostanában a franchise QB-kat az egész NFL-ben. Mi is szoktunk viccelődni Eli Manningen, de nem szabad elfelejteni, hogy 11 éves karrierje során egyetlen meccsen sem hiányzott, illetve a két Super Bowl gyűrűt sem veszi el tőle már senki.
Manning szerződése tehát egyelőre még nem hivatalos, nem úgy, mint a Colts-nál a vakoldali tackle, Anthony Castonzo kontraktusa. A játékos 2011-es újonc szezonjában még csak 12 meccsen állt a fal szélén, azóta azonban minden meccsen kezdő volt LT poszton. Castonzo most négy évre 42 millióért marad Indianapolis-ban, és Andrew Luck alapvetően örülhet, hogy ő védi a vakoldalát, mert korrekt játékosról van szó személyében.
Utolsó hosszabbítóként említsük meg a Vikings elkapóját, Jarius Wrightot. A receiver 2012-ben a csapat negyedik körös választottja volt, három idénye alatt pedig összesen 1332 yardot, valamint 7 TD-t szerzett. Minnesotában azonban bíznak benne, és hátralevő egyéves kontraktusát további négy évvel toldották meg, az új összeg pedig a hírek szerint 14,8 millió dollár. Az idő majd eldönti, hogy Wright megszolgálja-e az árát.

