A szezon csúcspontja:
A 15. heti Redskins elleni meccset választottuk, egyrészt mert azon kevés meccsek egyike, amit a Falcons képes volt megnyerni a szezon során, másrészt pedig azért, mert szeretnénk még egyszer megemlékezni Tony Gonzalezről. De kezdjük előbb magával a mérkőzéssel. Az Atlanta 27-26-ra nyert a Kirk Cousins vezette Rézbőrűekkel szemben, méghozzá úgy, hogy hét turnovert harcolt ki a csapat (két interception, öt fumble) az ellenféllel szemben. A találkozó legvégén egyébként is heroikus küzdelmet mutatott be a gárda, hogy megőrizze a győzelmet. A Washington ugyanis 22 másodperccel a vége előtt szerzett TD-t, majd az egyenlítést jelentő extra pont helyett, megpróbálta a két pontos kísérletet. Cousins Pierre Garcon felé tartó labdáját azonban az újonc Desmond Trufant leütötte a levegőből, ezzel megmentve csapatát egy újabb kudarctól.
Ez a meccs ráadásul egy mérföldkövet is tartogatott, hiszen az azóta már visszavonult tight end, Tony Gonzalez elérte karrierje során a 15.000 elkapott yardot, ami egészen elképesztő teljesítmény még egy wide receivertől is, nem még egy tight endtől. Egy külön cikkben állítottunk emléket annak a 12 yardos elkapásnak, ami a 15.000-ret jelentette, úgyhogy most inkább hallgassuk meg a meccsről magát az érintettet.
A szezon mélypontja:
Nem egy klasszikus értelemben vehető mélypontot választottunk, hanem egy olyan meccset, ami ha esetleg máshogy alakul, lehet, hogy nem ilyen gyenge szezont zár a csapat. Ez a meccs pedig nem más, mint a New Orleans Saints elleni szezonnyitó találkozó. Több pillanata is volt a mérkőzésnek, ami nem kedvezett a Falcons-nak, de végül mégis ott volt a kezükben a siker. 23-17-es Saints vezetésnél támadhatott az Atlanta. Alig több mint egy perc volt hátra, a gárda pedig első kísérlettel jöhetett a Szentek hét yardosáról. Négy lehetőség lett volna bevinni a labdát a célterültre, ezzel megnyerni az első meccset, de a három yardosnál közelebb egyszerűen nem jutott a Falcons, végül pedig az újonc Kenny Vaccaro ütötte el a labdát Tony Gonzalez elől, éppen Roman Harper kezébe, az interceptionnel pedig véget ért a meccs, az Atlanta kikapott.
Milyen szezonja lehetett volna a csapatnak, ha ezt a találkozót sikerült volna valahogy behúzni. Lehet, hogy éppen ugyanilyet, de talán minden máshogy alakult volna, sosem tudjuk meg.
Legnagyobb play:
A 14. héten a Green Bay Packers 22-21-re legyőzte az Atlanta Falcons együttesét, de Paul Worrilow és Sean Weatherspoon olyan interceptiont, majd return TD-t hoztak össze, aminél keresve sem találhatnánk nagyobb (vagy szerencsésebb) játékot.
Legfontosabb teendők:
- Fontos lenne megvédeni Matt Ryant, ehhez pedig építgetni kellene a támadófalat.
- A védelem részéről is a fal szorul leginkább erősítésre, mert a tavalyi 32 sack elég karcsú.
- Steven Jackson nem igazán oldotta meg a futókérdést, hiszen ebben a tekintetben a Falcons a liga legrosszabbja volt. Megoldást kell találni tehát erre a problémára is.

