A szezon csúcspontja:
A Browns Brandon Weeden irányításával meglehetősen gyengén kezdte az évet. A Dolphins, majd a Ravens is simán megverte a Barnákat, ám ezután Brian Hoyer lett a kezdő QB, akivel pozitív irányba indult el az együttes. Előbb a Vikings, majd a Bengals hajtott fejet a Cleveland előtt, aztán következett az ötödik hét csütörtök esti rangadója a Buffalo Bills ellen.
Ezt a meccset választottuk csúcspontnak, méghozzá több okból kifolyólag. Először is a Browns megnyerte a meccset, ezzel 3-2-re módosította mérlegét, ilyen jó győzelem – vereség aránnyal pedig 2001 óta nem állt a csapat öt forduló után. Emellett a Thursday Night Football mindig szélesebb körben nézett meccs, mint egy vasárnap esti hét órás találkozó, ráadásul a Cleveland egy jó iramú mérkőzésen, több remek játékot bemutatva győzte le ellenfelét. A történethez az is hozzátartozik, hogy Hoyer egy sérülés miatt hamar kidőlt a sorból (és az idény során már vissza sem tért többet), így Weedennel volt kénytelen játszani a gárda, a másodéves QB pedig vezérré lépett elő. Ezt a meccset követően a Browns már csupán egyetlen találkozót nyert meg (kilencedik héten a Ravens ellen).
A szezon mélypontja:
A 14. héten a csapat a New England Patriots otthonába látogatott. 2 perc 39 másodperc volt hátra a mérkőzésből, a Browns pedig 26-14-re vezetett, de a Hazafiaknál volt a támadás joga. Julian Edelman egy két yardos TD elkapással kozmetikázott az eredményen, az órán pedig már csak egyetlen perc volt. Mindenki tudta, hogy a Patriots meg fogja próbálni az onside kicket, azt már csak a statisztikusok tudták volna megmondani, hogy utoljára ilyen típusú sikeres rúgást a New England 1994-ben csinált meg, méghozzá éppen a Barnák ellen. Ezúttal is jó lett a kísérlet, így a Hazafiak már a győzelemért támadhattak. Egy pass interference büntetés miatt az egy yardos vonalon kellett volna jól védekeznie a Browns-nak, ez azonban nem sikerült, így 27-26-ra módosult az eredmény.
Itt azonban még nem ért véget az összecsapás, következhetett egy gyors clevelandi ellentámadás. A csapat el is jutott az ellenfél térfelére, de már csak egyetlen másodperc volt hátra, így Billy Cundiff megpróbált egy 58 yardos mezőnygólt. Tisztes távolság, de láttunk már olyat, hogy sikerül berúgni, ezúttal azonban rövid lett a rúgás, így a Browns kikapott.
Természetesen nem azt állítjuk, hogy a csapat ekkor játszott volna legrosszabbul, vagy valami szégyenletes eredménnyel ért volna véget a meccs, amiért ez lett a szezon mélypontja. De mégis, annyira jól jellemzi az egész franchise elmúlt időszakát ez az egyetlen meccs. Lehetne ez a gárda sokkal jobb is, de az ilyen bénázásokat abba kellene hozzá hagyni.
Legnagyobb play:
Ha már kiemeltük, hogy milyen remek játékokat hozott a csapat ötödik heti, Bills elleni meccse, akkor úgy döntöttünk, hogy innen választunk legnagyobb play-t. Megfordult a fejünkben a Brandon Weeden – Josh Gordon összjáték is (ahogy az elkapó részéről egyébként a Jaguars elleni 95 yardos TD is esélyes volt), de végül úgy döntöttünk, hogy Travis Benjamin 79 yardos punt után visszahordott TD-je lesz a nyerő.
Legfontosabb teendők:
- Brandon Weeden nem megoldás, úgyhogy ideje újabb irányítót draftolni.
- Trent Richardson elengedése utólag már jó üzletnek tűnik, de a pótlását mindenképpen meg kell oldani, így egy futóra is szüksége lesz a csapatnak.
- Alex Mack transition taget kapott, így ő bizonyára marad, most már csak T.J. Wardot kellene maradásra bírni, mert a safety lesz a legfontosabb szabadügynöke a csapatnak.

