A szezon csúcspontja
Sokakat talán meglep, hogy már a Detroit Lions jön szezonértékelő sorozatunkban, és tény: viszonylag ritka, hogy egy olyan csapat, amely két fordulóval a szezon vége előtt még rájátszást érő helyen áll, a 10. helyen draftol. Főleg úgy, hogy a 13. héten, Hálaadás alkalmából, a Lions története egyik legszebb győzelmét aratta a csoportrivális Green Bay Packers ellen, és 7-5-ös mutatójával úgy tűnt, egyenes út vezet a csapat számára a rájátszásba. Nem véletlen, hogy ezt a meccset választottuk meg az idény csúcspontjának.
A Hálaadás alkalmából országosan közvetített mérkőzésen ugyanis egy két meccses nyeretlenségi sorozatnak vetettek véget az Oroszlánok, akik ugyan gyengén kezdték a mérkőzést - hiszen két gyors labdaeladást követően 10-3 is vezetett a Packers - de ezután 37 pontot szerzett a detroiti alakulat megválaszolatlanul és végül 40-10-re elgázolta az ősi riválist. Stafford 330 yardot és 3 TD-passzt jegyzett (a szinte szokásos 2 interception mellett), valamint Calvin Johnson és Reggie Bush is 100 yard fölé jutott. A legnagyobb teljesítményt azonban a védelem nyújtotta, amely 7 alkalommal is sackelte Matt Flynnt, ellehetetlenítve ezzel a Packers támadásait.
A szezon mélypontja
Nem sokkal ezután azonban következett a szezon mélypontja. A Lions ugyanis a következő két héten alulmaradt az Eagles és a Ravens ellen is, és a 16. héten már azzal a tudattal lépett pályára a Giants ellen, hogy ha kikapnak, a playoff matematikai esélyét is elbukják. És mint bizonyára mindannyian tudjuk, kikaptak…
Matt Stafford borzalmasan gyengén játszott, TD-passz nélkül zárt, viszont két alkalommal is eladta a labdát. Másodszorra ráadásul döntő helyzetben hibázott, hiszen 5 perccel a vége előtt, 7 pontos előny birtokában dobott ineterceptiont, amit a Giants vissza is hordott TD-re, kiegyenlítve ezzel az állást. A mérkőzés így aztán hosszabbításban dőlt el, mégpedig nem is akármilyen módon. A Giants ugyanis egy nagy visszahordásnak köszönhetően már-már biztos esélyt kapott a pontszerzésre, amikor a Lions védelme váratlanul labdát szerzett. Az Oroszlánok viszont nem tudtak élni a kínálkozó eséllyel, és így végül a New York-iak Josh Brown mezőnygóljával 23-20-ra megnyerték a mérkőzést - búcsúztatva ezzel a Lions-t.
A legnagyobb play
Bár Calvin Johnson nem zárt olyan kiváló szezont, mint egy évvel korábban, idén is az ő nevéhez köthető a legnagyobb play: a Bengals ellen ugyanis triple coverage-ben sem tudták őt semlegesíteni, így varázslatos TD-t szerzett.


A legfontosabb teendők:
- Felszámolni Matt Stafford és Reggie Bush turnovereit
- Megoldást találni a szezon második felére jellemző összeomlásokra
- Megzabolázni Ndamukong Suht, és elérni, hogy újra tehetségének megfelelő színvonalon játsszon

