Csúcspont, mélypont és a legnagyobb play, avagy visszatekintünk a 11-5-ös mérleggel végződő 2013-as idényre, valamint a három legfontosabb nyári teendőről is szót ejtünk.

A szezon csúcspontja:

Akár a Chiefs elleni Wild Card győzelmet is ki lehetne emelni, hiszen ott a gyenge kezdés után nagyot változott a csapat játéka, végül pedig 45-44-es győzelmének köszönhetően tovább is jutott a Colts. Számunkra mégis inkább a hetedik heti Broncos elleni összecsapás maradt emlékezetes, illetve ekkor kezdtük először igazán komolyan venni az Indianapolis-t.

A Denver ugyanis 6-0-val kezdte az idényt és bár a meccset a Colts stadionjában rendezték, a vendégek voltak a találkozó esélyesei. Peyton Manning ráadásul visszatért korábbi sikerei helyszínére, ahol a szurkolók hatalmas üdvrivalgással fogadták, míg az egykori és jelenlegi csapatvezetők egymáson és az irányítón köszörülték nyelvüket. A Colts tulajdonosa, Jim Irsay elmondta, hogy Manning fantasztikus egyéni teljesítménye helyett, inkább gyűrűket akarnak nyerni, mire a korábbi elnök, Bill Polian dühösen visszavágott és elkezdte kiteregetni a szennyest.

Az igazi meccset aztán szerencsére a pályán láthattuk, Manning 386 yarddal, három TD-vel és egy interceptionnel zárt, míg Andrew Luck 228 egységet és három hatpontos átadást jegyzett, eladott labda nélkül. A kiélezett, remek meccset az Indianapolis 39-33-ra megnyerte 5-2-re módosítva ezzel mérlegét, valamint elvéve a Broncos veretlenségét.

A szezon mélypontja:

Ami a St. Louis Rams szezonjának csúcspontja lett, az számít a Colts-nál a mélypontnak. Elképesztő pofont kapott ugyanis a tizedik héten a csapat, úgy tűnt, mintha a pályán sem lennének az Indianapolis játékosai. Luck ugyan 353 yardot passzolt, de három interceptiont és egy fumble-t is elszórt, az egyetlen touchdown átadása pedig csak a harmadik negyedben érkezett, amikor az ellenfél már 38-0-ra vezetett. A meccs végén már Matt Hasselbeck lépett pályára helyette, aki a biztonság kedvéért szintén dobott egy interceptiont. Támadásban, védekezésben és a speciális egység tekintetében is borzalmasan szerepelt a Colts, nem kérdés, hogy ez volt a mélypont.

A legnagyobb play:

Ahogy az sem volt kérdéses számunkra, hogy a Chiefs elleni Luck touchdownt választjuk ide. Az irányító összeszedett egy fumble-t, majd Supermant megszégyenítő repüléssel érkezett be a célterültre.

A legfontosabb teendők:

- Antoine Bethea távozásával a strong safety poszt megüresedett, ide mindenképpen kell erősítés.

- Reggie Wayne ugyan visszatér majd sérüléséből, Hakeem Nicks érkezett a csapathoz, T.Y Hilton pedig tavaly is jó volt, de Andrew Lucknak azért még kellene célpont.

- Ha már Trent Richardsonra első körös picket áldoztak, akkor jó lenne, ha játékban is hasznát venné a csapat.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel