A szezon csúcspontja
Habár játszott jobban is az idény során, és aratott nagyobb különbségű, magabiztosabb győzelmeket is a Chiefs, kétségtelenül a Raiders elleni hazai meccs volt a 2013-as csúcspont a Kansas City számára. A Főnökök ugyanis 6 éve képtelenek voltak legyűrni a legnagyobb riválist az Arrowhead Stadiumban. Hogy mennyire fontos volt ez a meccs a szurkolóknak, azt jól jelzi, hogy a közönség megdöntötte a leghangosabb szurkolás világcsúcsát 137,5 decibeles hangerejével.
A 6. héten rendezett találkozón egyébként nem játszott különösebben jól a Chiefs offense, mert bár Jamaal Charles két TD-t is szerzett, a támadók mindössze 216 támadóyardot és 16 first downt pakoltak fel a táblára. Az utolsó percekre fordulva nem is volt nagy az előny, hiszen csak 14-7-re mentek a hazaiak, de a defense hatalmasat alakított! A védők összesen 9-szer sackelték Terrelle Pryort, akit 3 interceptionbe is sikerült belehajszolni, ezek közül egyet ráadásul Husain Abdullah TD-re hordott vissza, eldöntve ezzel az örökrangadót.
A szezon mélypontja
A szezon mélypontjának egy olyan mérkőzést választottunk, amikor bizonyossá vált, hogy a Chiefs nem olyan ütőképes csapat, mint azt a mérlege mutatja. A 9-0-ás rajt után ugyanis erős mélypontra kerültek Andy Reid fiai. Zsinórban három, playoff csapatok ellen elbukott meccs (Denver oda-vissza és San Diego), után ugyanis jött két bíztató siker a Redkins és a Raiders ellen, majd a Colts elleni borzalmas produkció.
A 16. heti összecsapáson bebizonyosodott, amitől sokan féltették a Főnököket: ha a védelem nem szerez labdákat, az offense önmagában gyenge. A Colts támadói pedig vigyáztak a labdára, nem úgy mint a hazaiak, akik három turnovert is vétettek, ennek köszönhetően pedig rendkívül sima, 23-7-es vereséget szenvedtek és már nem is nyertek többet az idényben. A Chiefs mindössze 18 first downra és 287 támadóyardra volt képes, miután nyolc harmadik downos szituációból csak egyet tudtak megoldani. Alex Smith-t ötször sackelték a mérkőzésen, nem csoda, hogy háromszor is elejtette a labdát, amiből kettőt aztán az ellenfél szedett össze, ráadásul egy interception is fűződött a nevéhez. Sokan abban bíztak, hogy ezen a meccsen a Chiefs csak megfigyelte leendő rájátszásbeli ellenfelét, ezért volt passzív, de amikor két héttel később már tétje volt az összecsapásnak, akkor is becsődöltek.
Legnagyobb play
Habár főleg a védelemről és Jamaal Charles-ról szólt a 2013-as idény, az év játékát a speciális egység, és főleg Dexter McCluster szállította.


Legfontosabb teendők
- Megtalálni a Broncos és Chargers legyőzésének a módját (0-8 a legutóbbi két szezonban).
- Megerősíteni az elkapógárdát.
- Újraépíteni a szabadügynök piacon meggyengült támadófalat.

