A szezon csúcspontja
Lassan értékeltük már az összes negatív mérleggel záró csapatot, mégsem voltunk még olyan tanácstalanok, mint most, amikor a Giants idényének csúcspontját keressük. A Giants ugyanis ha kikapott, általában megalázó vereséget szenvedett, győzelmeit pedig gyenge játékkal, még gyengébben teljesítő ellenfelekkel szemben aratta.
Így hát úgy döntöttünk, szó szerint a csúcspontot, vagyis a lejtő tetejét emeljük ki: a szezon első találkozóját. Ugyan ekkor is kikaptak az Óriások, de ez a Cowboys elleni, idegenbeli betli még a bíztató vereség kategóriába tartozott. A Cowboys ugyanis már 20 ponttal is vezetett a második félidő elején, a Giants mégis támadhatott a győzelemért az utolsó percekben. Eli Manning - igaz, 3 interception mellett - adott 4 TD átadást, és összesen 450 passzolt yarddal zárta a találkozót. A Giants végül 36-30 arányban maradt alul, és története során először veszített a Cowboys új otthonában, az AT&T Stadionban.
A szezon mélypontja
Megint csak nehéz volt választani, ezúttal a két shutout között vacilláltunk. Végül azért döntöttünk a Seahawks elleni, szerzett pont nélküli találkozó mellett, mert akkor hazai pályán égtek az Óriások. Nem akarjuk forgatni a tőrt a csapat szimpatizánsaiban, de a 23-0-s eredmény nem is tükrözte igazán a két csapat közti különbséget. Eli Manning karriercsúcsot jelentő 5 interceptiont dobott, a csapat pedig csak egyszer érte el a vörös zónát, ami 181 támadóyarddal nem is csoda.
A legnagyobb play
Ha nem jön Aaron Rodgers és Randall Cobb szemfüles TD-je az utolsó fordulóban, a szezon legemlékezetesebb TD-je is lehetett volna Brandon Myers megmozdulása a Cowboys ellen. A Cowboys védői gyerekes hibát vétenek és nem érintik meg a földre eső tight endet, aki köszöni szépen, felpattan és befut az endzone-ba.

Legfontosabb teendők
- Találni egy elit running backet
- Lecsökkenteni a turnoverek számát (a Giants 44 eladott labdája volt a legtöbb a szezonban)
- Megtalálni a régi, rettegett Jason Pierre-Pault

