A szezon mélypontja:
Ezúttal a szezon mélypontjával kell kezdenünk, ugyanis logikailag és időrendileg így kap értelmet a Jets idénye. A New York-i csapat évére a hullámvasút volt jellemző. Egy győzelmet egy vereség követett, a sorminta pedig nem szakadt meg egészen a 12. hétig. Az újonc irányító, Geno Smith is pontosan úgy szerepelt, mint a gárda, vagy éppen a QB teljesítménye miatt volt olyan a Jets, amilyen. A váltakozó teljesítmény ellenére is sokáig volt esélye a csapatnak a rájátszásba jutásra, ami végül a 15. héten úszott el.
A Carolina Panthers elleni mérkőzésen ugyan keményen küzdött Rex Ryan együttese, de ez nem volt elég a győzelem kiharcolásához. A Jets 30-20-ra kikapott, a playoff remények elszálltak, a vezetőedző pedig a kirúgás szélére került. Olyannyira így van ez, hogy az utolsó előtti fordulóban Rex Ryan a meccs előtt elbúcsúzott játékosaitól, majd utolsó hazai találkozóról lévén szó, a szurkolóktól is, mondván az idény végéig lesz már csak első számú szakember a gárdánál. A szezon mélypontjának tehát a Panthers elleni mérkőzést választottuk, hiszen úgy tűnt, ezzel véget ért egy éra a csapatnál.
A szezon csúcspontja:
Számunkra a legemlékezetesebb meccset a Jets az ötödik hét hétfő esti rangadóján játszotta. A csapat akkor idegenbe utazott az Atlanta Falcons együtteséhez, ahol egy remek mérkőzésen 30-28-as győzelmet aratott. Azt viszont meg kell állapítanunk, hogy visszatekintve a szezonra, a Falcons nem képviselt túl nagy játékerőt, így végül nem ezt választottuk a csúcspontnak.
Sőt, ahogy azt előzetesen leírtuk, időrendbe haladunk tovább, hiszen a mélypontot még két találkozó követett. A Browns elleni összecsapás előtt Rex Ryan tehát elköszönt, majd a Jets 24-13-ra nyert. Az utolsó héten következett egy idegenbeli túra, a csoportrivális Miami Dolphins ellen, ahol a New Yorkiak minden mindegy alapon léptek pályára, óriásit küzdöttek saját, és vezetőedzőjük állásáért, és végül elütve a Delfineket a playoff-álmoktól, 20-7-re nyertek. Az öltözőben aztán megtörtént, amire kevesen számítottak: a tulajdonos, Woody Johnson bejelentette, hogy Ryan mégis marad a posztján, amit a játékosok kitörő örömmel fogadtak. Sőt nem sokkal később az egy évre érvényes szerződését még egy évvel meghosszabbították, így a szezon utolsó két meccsét választottuk csúcspontnak, ahol a Jets megmutatta, hogy igenis képes küzdeni és nyerni, ha nagyon akar.
A legnagyobb play:
Erős késztetést éreztünk, hogy Sheldon Richardson valamelyik futott TD-jét emeljük ki, de aztán végül elvetettük ezt az ötletet. Igazán komolyan Geno Smith Patriots elleni futott hatpontosát, valamint Chris Ivory Raiders elleni rombolást fontolgattuk, végül pedig utóbbi mellett döntöttünk.

A legfontosabb teendők:
- Geno Smith eladott labdáinak számát valahogy le kell csökkenteni.
- Persze az sem ártana, ha lennének célpontjai a másodéves irányítónak.
- A Jets a szabadügynök-piac során hoppon maradt a cornerbackek terén, ezt a drafton orvosolnia kell a csapatnak.

