Csúcspont, mélypont és a legnagyobb play, avagy visszatekintünk a 10-6-os mérleggel végződő 2013-as idényre, valamint a három legfontosabb nyári teendőről is szót ejtünk.

A szezon csúcspontja

Bár Nick Foles Oakland elleni, 7 touchdown passzos mérkőzését és a Lions elleni havas találkozót sem felejtjük majd el egyhamar, mi a Bears elleni 54-11-es győzelmet választottuk az idény csúcspontjának. Ezen az összecsapáson kapta ugyanis a legkevesebb pontot a defense, és ekkor szerezte a legtöbbet az offense, ráadásul tette mindezt úgy, hogy míg a Bears élet-halál harcot vívott a playoffért, a Sasoknak tökéletesen tét nélküli volt a találkozó.

A 16. héten lejátszott meccsen a Philly 21-0-s első negyeddel kezdett, és összességében 514 támadóyardot szerzett a meccsen, amelyből 289-et futva tettek meg a zöldek. LeSean McCoy mellett a második számú futó, Bryce Brown is 100 futott yard fölé jutott, ilyen pedig 1976 óta nem történt a Bears védelmével. Nick Foles is hiba nélkül játszott, hiszen 25 passzából 21 pontos volt, és a 230 passzolt yard mellett 2 TD-átadás is fűződött a nevéhez. Chip Kelly a győzelem után elmondta, hiába nem volt tét a Sasoknak, a találkozón az utolsó fordulóban esedékes, Cowboys elleni sorsdöntő meccsre készültek, hiszen nekik „egy héttel korábban kezdődik a rájátszás”. Végül – ha nem is ilyen jó játékkal – de sikerült is legyőzni az ősi rivális Tehenészeket az utolsó körben, a valódi playoffban viszont elbuktak az első körben, így innen már tényleg csak lefelé volt a lejtőn.

A szezon mélypontja

Bár az Eagles arcpirítóan nagy verést kapott a 15. héten a Vikings-tól, az a találkozó semmiség volt a Dallas és a Philadelphia, illetve a New York és a Philadelphia hetedik és nyolcadik heti összecsapásaihoz képest. A 17-3 és a 15-7 arányban elbukott meccseken ugyanis láthattuk Nick Foles-t, Michael Vicket és Matt Barkley-t is olyan gyengén játszani, ahogy NFL irányítót csak ritkán, és a nagy veréstől csak az mentette meg a hazaiakat, hogy az ellenfelek is borzalmasan impotens támadójátékkal rukkoltak elő.

Az Eagles elkapóira ködlámpát kellett volna szerelni a Dallas ellen, Nick Foles olyan homályokat dobált, a helyzet azonban mg rosszabbra fordult, amikor pár perccel a Dallas elleni kínszenvedés vége előtt megsérült. Matt Barkley ugyanis kissé elizgulta bemutatkozását, majd a következő héten újra gyengén ugrott be a combhajlítójára rásérülő Michael Vick helyett. A Giants elleni betlivel 10 mérkőzésesre nyúlt az Eagles hazai nyeretlensége, a 3-5-ös mutatóra visszaeső Eagles pedig mindre hasonlított, csak playoff-csapatra nem.

A legnagyobb play

LeSean McCoy egész szezonban fantasztikus volt, de a Lions ellen élete mérkőzését játszotta. Olyan körülmények között futott franchise rekordot jelentő 217 yardot, amilyenek között legfeljebb óriás műlesikló versenyt lehetne rendezni. Glover Quinn viszont még a meccs elején leejtethette a kontaktlencséjét, ugyanis Shady McCoy kétszer is csúnyán elküldte gyufáért a találkozón. Sajnos a legszebb playnek választott TD-ről nincs más szögből gifünk, de pár perccel később Shady megismételte a bokacsomózó mozdulatot, úgyhogy felhasználtuk azt.

Így nézett ki a dolog szuperlassításban:

Legfontosabb teendők:

- Így vagy úgy, de pontot kell tenni a DeSean Jackson saga végére.

- Javítani a passz elleni védekezésen, a passrush és a secondary megerősítésével.

- Versenyre késztetni az idén rendkívül gyengén teljesítő rúgót, Alex Henery-t.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel