A szezon csúcspontja
A szezon csúcspontja szerintünk a Rams elleni 14-9-es siker volt. Na jó, csak viccelünk, természetesen a Super Bowl győzelem volt a 12. emberek legszebb élménye 2013-ban, és nem csak azért, mert bármely csapat is nyerte volna a Lombardit, bizonyára az ő esetükben is ezt írnánk, hanem azért, mert valóban ezen a találkozón mutatkozott meg leginkább, mennyire erős és sokoldalú gárda épült Seattle-ben.
A fal végre megvédte Russell Wilsont, aki 2 TD-átadással és 123,1-es irányítómutatóval hálálta ezt meg a nagyfiúknak. Doug Baldwin és Jermaine Kearse körül csak úgy repkedtek a denveri védők, és bár a két elkapó „csak” 66, illetve 65 yardot tett be a közösbe, emlékezetes TD-elkapásokat jegyeztek. A futójátékból Marshawn Lynch mellett Percy Harvin is kivette a részét, és bár hatpontost csak előbbi jegyzett a földön, Harvin a speciális egységben mutatta meg, miért volt érdemes várni a felépülésére egész évben. A védelem méltatásával sem akarunk adósok maradni, a két interception és a két kiharcolt fumble is önmagáért beszél, és bár az alapján, hogy a Halászsasok mindössze egy sacket jegyeztek, azt gondolhatnánk nem volt erős nyomás Peyton Manningen, bizonyára mindenki emlékszik az irányítólegenda sietve eldobott homályaira. Hogy egy közhellyel éljünk: a Seahawks a játék minden elemében felülmúlta riválisát, és így nem csak a szezon, de talán minden idők legjobb Seattle-i teljesítményét láthattuk a franchise történetének legfontosabb mérkőzésén.
A szezon mélypontja
A szezon mélypontjának egy tét nélküli, de mégis meglepő vereséget választottunk, mégpedig az Arizona elleni 16. heti találkozót. A Seattle 14 győzelem után kapott ki újra hazai pályán, ráadásul úgy, hogy a csoportrivális Pintyek csak 16 first downra voltak képesek és irányítójuk, Carson Palmer 4 interceptiont is dobott. Hogy tudtak mégis kikapni a Halászsasok? Úgy, hogy ők pedig mindössze 10 first downt és 192 yardot tudtak feltenni a pályára egész meccsen, ami még egy ennyit hibázó Cards ellen is csak egy 16-10-es vereségre volt elég. Ekkor sokan azt gondolták, elfogyott a Hawks offense, a védők pedig már csak ideig-óráig bírják majd életben tartani a Seattle-i álmokat, de mint később kiderült, a támadósor képes volt a megújulásra, a védelem pedig a tét növekedésével csak egyre erősebb lett.
Legnagyobb play
Marshawn Lynchnek minden évre jut legalább egy beast mode futás. Ezúttal nem lett belőle TD, de így sem nagyon volt olyan játékos a pályán, akit ne küldött volna el gyufáért legalább egyszer.

Legfontosabb teendők
- Elkerülni a másnaposságot
- Megtalálni a módját, hogy Percy Harvin idén végre egészséges tudjon maradni
- Javítani a támadófalon, amely 44 sacket engedett 2013-ban (ez volt a 3. legtöbb a ligában)

