Mivel Donte Whitner, akarom mondani Hitner, múlt héten 21000 dolláros csekket kapott egy a Rams elleni meccsen bemutatott szabálytalan szerelésért, gondolhatnánk, névváltoztatással akarja elkerülni, hogy be kelljen fizetni az összeget. De nem így van. Az ötlet sokkal korábbi, ez az eset csak a végső lökést adta meg a 49ers safety-jének, aki már a holtszezonban szerette volna meghúzni a bravúros szóviccet (németeseknek: hit=ütés, a keményen ütköző játékosokat pedig hard hitternek szokták hívni), de édesanyja nem engedte meg neki. „Mindig is a kisfia leszek, ezért hallgatnom kell rá, bármit is mond. A kiosztott ütéseim után, három nappal ezelőtt megkérdeztem újra, és azt mondta csináljam, nincs vele problémája.” A játékos egyébként azt mondta, sokan már eddig is így szólították a rajongók közül, így nem lesz nehéz megszokni az új nevet, amit egyébként csak visszavonulásáig tervez viselni.
Whitner már a hétvégén szeretne átvedleni Hitnerré, de úgy látszik, a liga malmai nem őrölnek olyan gyorsan, mint amilyen gördülékeny az ügyintézés Kalifornia állam anyakönyvezésért felelős szerveinél. Így most vasárnap a Houston ellen még minden valószínűséggel Donte Whitnert látjuk majd a pályán, a következő héttől viszont eljön a boldog, „duplavé” nélküli élet a játékos számára. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy amennyire mulatságos ez a sztori, legalább annyira drága is. Az NFL ugyanis csak úgy engedélyezi a szezon közbeni névcserét, ha a játékos kifizeti minden meg nem vásárolt, de legyártott merchandising termék (tehát például mez) árát a ligának. Hitnert viszont nem nagyon érdekli a pénz, fizetni fog, bár valószínűleg még nem fogta fel, hogy ez bizony nem lesz olcsó mulatság: „Nem sok 31-es mezt láttam a Candlestick Park környékén, szóval nem gondolom, hogy sok lenne belőle, ha csak valaki nem dugott el egy párat.” Kreatív barátunk úgy látszik, még nem tudja, hogy NFL-mezt nem csak a stadion hivatalos ajándékboltjában lehet kapni, hanem rengeteg sportüzletben, szerte a világon...
A fotót a 49ers hivatalos Twitteréről nyilaztuk le.

