December 20-án már biztosan meccsnézés lesz a program.

A liga egy remek hírt hozott nyilvánosságra, miszerint a következő szezonban lesz egy szombati nap, amikor NFL-meccset fognak rendezni, ráadásul nem csak egyet, hanem rögtön kettőt is. A 16. játékhét szombatján, azaz december 20-án élvezhetjük az amerikai futball örömeit, aztán persze vasárnap és hétfőn is lesz a szokásoknak megfelelően NFL. Természetesen a pontos időpontokat és a párosításokat egyelőre még nem lehet tudni, ahogy azt sem, hogy nálunk a Sport TV adja-e a meccseket, de szerintünk ennek ellenére igazán örömteliek ezek a hírek.

Persze felmerülhet a kérdés, hogy miért nem rendszeresítik a szombati mérkőzéseket, amire igen egyszerű a válasz. Egyéb televíziós közvetítések miatt nem lehetséges a szombati lebonyolítás, sőt törvényi szabályozás is van, ami egészen pontosan úgy hangzik, hogy egyetlen NFL-meccset sem adhatnak a tévék pénteken, vagy szombaton szeptember második péntekje és december második szombatja között.

Az utolsó szombati meccsig azért nem is kell olyan sokat visszamenni az időben, hiszen 2012. december 22-én, azaz szintén az alapszakasz utolsó előtti hetében az Atlanta Falcons látogatott a Detroit Lions együtteséhez. Akkor a vendégek simán nyertek 31-18-ra és kiharcolták maguknak a hazai pályát a rájátszásra, míg Calvin Johnson megdöntötte Jerry Rice elkapott yardos rekordját.

További hír még, ami Magyarországon kevésbé fontos ugyan, de azért érdekes, hogy a csütörtök esti rangadók közül nyolcat az NFL Network átadott a CBS-nek. Az üzlet a jövő évre jött létre, de 2015-re meghosszabbítható, és természetesen nem érinti a hálaadásnapi felosztást. A csapatok általában nem szokták szeretni ezt a meccset, hiszen nem lehet eleget pihenni a vasárnapi mérkőzésük után. Eddig azonban az NFL úgy intézte a dolgokat, hogy az első fordulót követően 16 találkozó került csütörtökre, és mind a 32 együttes egyszer szerepelt. Jövőre viszont 17 meccs lesz csütörtökön az első forduló után, ez pedig azt jelenti, hogy két csapat ezzel rosszul fog járni. Kézenfekvő lenne, ha a bye week után játszaná le ez a két gárda az extra csütörtöki meccsét, de már a londoni meccseket is a pihenőhéthez időzítik, így nem lesz egyszerű megtalálni a helyes beosztást.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel