Amikor Bryan Bulaga a tavaly műtött térdét fogva a földön marad a Seahawks elleni szezonnyitón, sok Packers szurkoló a szívéhez kapott. Nem véletlenül, ők ugyanis alighanem tudták, hogy Bulaga helyettese, Derek Sherrod nem egy életbiztosítás a fal jobb szélén. Végül el is ment az első meccs a Sajtfejűeknek, akik ráadásul Eddie Lacy-t sem tudták már bevetni az utolsó percekben, miután a másodéves RB agyrázkódást szenvedett egy Kam Chancellorral való ütközés során. Az első hírek arról szóltak, hogy Lacy legalább 10 napig pihen, míg Bulagának elszakadt a középső keresztszalagja, mára viszont kiderült, hogy mégsem olyan nagy a baj Green Bayben.
Bryan Bulaga 2012 novemberében játszott utoljára, azóta folyamatosan sérülések hátráltatták. Tavaly úgy volt, hogy visszatérhet, de már az edzőtáborban elszakadt az elülső keresztszalag a bal lábában. Szerencsére az idei szezonnyitóra felépült, ám még mindig extra protektorban kellett pályára lépnie. Talán éppen ez védte meg attól, hogy most a középső térdszalagjával ismétlődjön meg ugyanez, amikor egy tömegjelenetnél a saját csapattársa esett rá szerencsétlenül a bal lábára. Visszatérni már nem tudott, de a csapat tájékoztatása szerint a szalag csak húzódott, így az sem kizárt, hogy a jövő vasárnap esedékes Jets elleni meccsen már ott lesz a kezdőben. Valószínűbbnek tűnik azonban, hogy Bulaga azt a találkozót még kihagyja, mivel Mike McCarthy vezetőedző nem szeretne kockáztatni egy súlyosabb sérülést, de ahhoz képest, hogy az első hírek egy újabb odaveszett szezonról szóltak, ez mindenképpen jó hír.
Eddie Lacy is olcsón megúszta, ugyanis tegnapról mára már teljesítette is az agyrázkódás utáni orvosi protokoll első fokozatát. Mint ismeretes, a liga központilag ellenőrzi a fejsérülést szenvedő játékosokat, így a végső szót ők mondják majd ki, de tekintve, hogy a következő mérkőzésig több idő van a regenerálódásra, mint általában, az első ellenőrzési fokozat teljesítése bizakodásra adhat okot. Lacy alighanem mindent megtesz majd, hogy játszhasson a Jets ellen, mert a szezonnyitón még kissé rozsdásnak tűnt a tavalyi idényhez képest, ellentétben James Starksszal, aki jól szállt be a meccsbe.

