A Vikings csapott le a Browns-tól kirúgott futóra.

Minnesotában nagyon várták már vissza Adrian Petersont, de ahogy azt korábban írtuk, a kiváló futót erre az évre elmeszelte a liga. Most, hogy ez biztossá vált, a Browns pedig kirúgta Ben Tate-et, a csapat úgy döntött, hogy ideje egy kicsit feldobni a running back állományt, így a Vikings be is jelentkezett a futóért a waiver időszak alatt. Azt nem lehet tudni, hogy még hány együttes szerette volna megszerezni Tate-et, de az biztos, hogy az RB Minnesotában folytatja pályafutását.

A Vikingeknek nem is árt az erősítés a Matt Asiata – Jerick McKinnon páros mellé. Előbbi idén 279 yardot és 6 TD-t szerzett a földön, és még 211 yardot és egy hatpontost passzjátékok után, utóbbi pedig 484 egységet futásokkal és 126-ot elkapással, de touchdown nem került a neve mellé. Az igazi gondot velük kapcsolatban az jelenti, hogy McKinnon hátsérülés, míg Asiata agyrázkódás miatt hagyta ki a szerdai edzést, játékuk pedig így kérdéses a hétvégén, szóval nem elképzelhetetlen, hogy Tate azonnal a mélyvízben találja magát a Packers elleni találkozón. Az biztos, hogy a Vikings így egész olcsón szerzett egy viszonylag jó futót, az már egy másik kérdés, hogy Tate mennyire lesz boldog attól, ha a másik két RB-vel itt is osztoznia kell majd a futásokon, mint Clevelandben.

Blount nem járt ilyen jól, hogy kirúgása után azonnal találjon magának másik csapatot. A Steelers-től elbocsátott játékos végigcsúszott a waiver listán, és nem jelentkezett be érte senki, így most szabadügynök lett, és tárgyalhat bárkivel, már ha szóba állnak vele. A Pittsburgh centere, Maurkice Pouncey például annyit mondott, hogy náluk nem fog hiányozni Blount, a csapatnak megvan a kezdő futója, és egyenesen áldásnak nevezte a kirúgását. Hiába tehetséges játékos Blount, elképzelhető, hogy eljutottunk odáig, amikor a csapatok nem vállalják a vele járó kockázatot. Persze ne kiabáljunk el semmit, hiszen egy sérülés mondjuk hamar megváltoztathatja valamelyik együttes hozzáállását a kérdéshez.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel