Korábban már szóba került, hogy a liga az extra pont eltörlését fontolgatja. Akkor több lehetőség is felmerült, hogyan lehetne izgalmasabbá tenni ezt a rutinszerű rúgást, most pedig úgy tűnik döntés született az ügyben. Nem szűnne meg a TD utáni egypontos, csak távolabbról kellene elvégezni, ezzel pedig máris nehezebb dolga lenne a kickereknek.
A hírek szerint a kétyardos vonal helyett a 25-ösre állna fel a rúgó csapat, szóval az eddigi 20 yardos mezőnygólként is felfogható extra pont, 43 yardos field goalnak felelne meg ezután. 43 yardról azért már jóval nagyobb kihívás a póznák közé helyezni a labdát. A két pontos kísérlet természetesen maradna a kétyardoson, ezzel is ösztönözve a csapatokat arra, hogy többször próbálkozzanak ezzel a pontszerzési móddal.
A távoli extra pont, ha minden igaz kísérleti jelleggel az előszezonban lesz bevezetve, az NFL legunalmasabb játéka így talán izgalmasabb lesz.

