Terrell Davis, avagy becenevén T.D., minden idők legjobb denveri futója, de Londonban nyugodtan mászkálhatott volna akár órákon keresztül is a járókelők között, nem ismerte volna fel senki. De ez nem baj, hiszen így az „Oh my God!”, „I can’t believe it”, „Oh, Man” kiabálások és sikítások helyett érdemibb és viccesebb tartalom lett az ex-játékos által készített rövid helyszíni riportból.
Davis viszonylag egyszerű kérdésekkel és kérésekkel fordult a város lakosaihoz pár nappal az idei első londoni meccs, a Dolphins-Raiders összecsapás előtt, de nem úgy tűnik, mint ha a britek csillapíthatatlan NFL-lázban égnének. Nem baj, jövőre nyugodtan átköltöztethetik az egész banzájt Budapestre, alighanem mi nagyobb lelkesedéssel fogadnánk egy mérkőzést. Bár annak az esélye, hogy mindez a közeljövőben megtörténik, gyakorlatilag nulla, azért vegyük át röviden a játékos karrierjének legfontosabb eredményeit, nehogy leszólítson minket az utcán. Tehát, a képen látható emberke Terrell Davis, aki 1995 és 2002 között volt a Broncos játékosa. két Super Bowlt nyert a csapattal, kétszer volt az év támadójátékosa és azon kevés (összesen hét) NFL-futó közé tartozik, aki elérte a 2000 futott yardot egy szezonon belül.
És most jöjjön a videó, amelyet a képre kattintva érhettek el:


