Csaknem 140 méter. Egymás után hatszor. Szintidőre. Kipróbálod?

Rolando McClaint 2010-ben az első kör 8. pickjével választotta ki a Raiders. Az egyetemen még Butkus díjjal (korábbi győztesek a teljesség igénye nélkül: Derrick Johnson, Paul Posluszny, Patrick Willis, Von Miller, Luke Kuechly) is elismert linebacker azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Így tavaly nyáron kivágták Oaklandből, és bár úgy tűnt a Ravens új esélyt ad neki a bizonyításra, végül kevesebb mint egy hónap hollólét után kijelentette, hogy visszavonul az NFL-től.

Idén tavasszal azonban meggondolta magát, és megkérte a baltimore-i vezetőket, hadd fusson neki újra ennek az NFL dolognak, a Ravens pedig bele is ment egy fizikai felmérőbe. Csakhogy McClain előbb elkésett a találkozóról, majd elbukott a kondíciós vizsgán. Bár a dolog keveseket lepett meg – tekintve, hogy gyakran aktív játékosok is leverik a lécet a holtszezon kezdetén – utánanéztünk, mit kellett volna teljesítenie a játékosnak a Hollóknál.

A felmérő nem túl bonyolult, nincsenek benne labdás vagy dummy-s (tacklezsákos) gyakorlatok, mindössze futni kell. És még csak nem is olyan sokat.

A játékosoknak 150 yardot (137,2 méter) kell lefutniuk 25 yardos egyenesekben ingázva. Ha ezt teljesítették, kapnak nagyjából egy perc pihenőt, majd újra 150 yard, összesen hatszor. A szintidő és a pihenőidő természetesen posztonként változik, de a legnagyobbaknak is bele kell férniük a 35 másodperces keretbe, az első, és az utolsó 150 yard esetében is.

Ryan Mink, a Ravens szakírója négy éve egyszer megpróbálta teljesíteni a falemberek felmérőjét, vagyis 35 másodperc alatt kellett lefutnia a távot, 70 másodperces pihenőkkel (a szintidő mellett a pihenőidő is arányosan csökken a különböző posztokon), összesen hatszor. Akkor minden felkészülés nélkül sikerült a 28 éves, gyakran sportoló bloggernek, de jelezte, hogy már az eggyel szigorúbb keretszámokat nem tudta volna hozni. Hogy ez pontosan, számszerűen mit jelent, az sajnos nem szivárgott ki, de szívesen várjuk olvasóink szintidejeit, aztán továbbítjuk a kommenteket Baltimore-ba, hátha valakit felkeresnek...

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel