Vasárnap a Detroit matematikai esélyét is elveszítette arra, hogy rájátszásba jusson, pedig erre ekkora lehetősége nagyon régen volt a csapatnak, leszámítva a 2011-es évet, amikor a wild card körben zuhantak ki a Saints ellen. Többször leírtuk már, hogy a riválisokat (Packers, Bears) sújtó sérüléseket ki kellett volna használnia az Oroszlánoknak, ám ez egyáltalán nem sikerült számukra. Pár hete ugyan még az NFC North élén álltak és még a csapat háza táján is biztosra vették a playoff szereplést, legalábbis erről árulkodik az a baklövés, amit elkövettek az illetékesek. A csoportgyőzelem ugyanis azt jelentette volna az együttes számára, hogy az első körben hazai pályán játszottak volna, így készültek is a jegyek erre a találkozóra, amikből vásárolni is lehetett.
Egyes Lions drukkerek postaládájába hétfőn érkeztek meg ezek a tikettek, a gond csak annyi volt ezzel, hogy ahogyan azt korábban már említettük, a csapat vasárnap elvesztette a rájátszásba jutás esélyét. A szurkolók ugyan fizettek a jegyekért, de nem voltak tisztában vele, hogy abban az esetben, ha a csapat elbukja a playoff szereplést, akkor a jövő évi bérletükbe fektetnek be, arra pedig álmukban sem gondoltak volna, hogy egy fantom meccsre kapnak majd jegyet.

A képet egy szurkoló Twitter oldaláról szedtük, aki úgy kommentálta az esetet, hogy „A Lions playoff jegyeket küldött nekünk, hahahahahaha…”

