A Jaguars 21-13-ra nyerte a Titans elleni csatát.

Reménykedtünk benne, hogy a két 2-12-es csapat tét nélkül az egyik legjobb csütörtök esti rangadót hozza össze idén, és nem is tévedtünk sokat. Az kétségtelen, hogy nem volt egy elképesztően magas színvonalú találkozó, de az utolsó pillanatig voltak izgalmak, végül pedig a hazai csapat örülhetett harmadik sikerének ebben az évben.

A meccs elején a Titans került fölénybe, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy Charlie Whitehurst magabiztosan dobálta a labdákat elsősorban Delanie Walker, valamint Leon Washington felé. Az utóbbival való összjáték eredményezte egyébként a mérkőzés első touchdownját, ami után Washington a lelátón ülő családjához szaladt és kiadta a hat pontot érő labdát. Ezt követően Ryan Succop egy 50 yardos mezőnygóllal tovább növelte a vendégek előnyét, majd a Jacksonville szép lassan átvette az irányítást.

A második negyed végéhez közeledve Blake Bortles félig sérülten is szép drive-ot vezetett, és főképp jó futásaival vitte előre csapatát. A támadássorozat végén pedig Marcedes Lewis felé dobott fel egy labdát, a tight end pedig magassági fölényét kihasználva meg is szerezte belőle a touchdownt. A nagyszünet után ott folytatták a Jaguárok, ahol abbahagyták, az újabb kiváló drive vége pedig egy Toby Gerhart lepördülős TD-futás lett.

A 14-10-es előny ezzel máris a Jaguars-nál volt, de ezt követően kisebb állóháború bontakozott ki a csapatok között, érezhető volt, hogy a következő pontszerzés akár el is döntheti a meccset. Erre aztán az utolsó játékrész közepéig kellett várni, amikor a Titans puntját követő első játékból Jordan Todman futott egy 62 yardos touchdownt, egy remek stiff armmal megfűszerezve. A csapat idei leghosszabb futása tehát 21-10-es előnyhöz juttatta a hazaiakat, de a Tennessee válasza sem váratott magára sokáig.

A Titánok néhány gyors passzal azonnal átmasíroztak a pályán, de a vörös zónán belül a gárda tudománya egy kicsit elfogyott, így csak egy újabb Succaop field goal kozmetikázott az eredményen. A Jaguars próbálta ölni az órát, de igazából egy tévesen bedobott sárga zászló is nagy segítségére volt az együttesnek abban, hogy a Titans-nek alig több mint egy perce maradjon az utolsó rohamra. (A történethez hozzá tartozik, hogy korábban két hibás pass interference büntetéssel meg a Jacksonville-t sújtották a bírók.)

A Tennessee-nek tehát egy TD-re és egy kétpontosra lett volna szüksége, amit végül egy Sen’Derrick Marks sack akadályozott meg, így a Jaguars 21-13-ra nyerni tudott. Marks-ról annyit, hogy egy korábbi beharangozónkban említettük, hogy az egyik legjobb 4-3-as defensive tackle idén, és bár ma nem játszott bombaformában, de ezzel a sackkel már 8,5-nél jár idén, és mivel a szerződésében nyolc zsákolás után szerepel egy 600 ezer dolláros bónusz, így ezt abszolút megérdemelten szerezte meg az utolsó pillanatban a játékos, amit egy kis „money sign”-nal ünnepelt meg.

Vicces jelent volt még, amikor a Jaguars kabalafigurája, a legendás Jaxson de Ville tortát nyomott az egyik Titans drukker arcába:

Ahogy pedig a Jaguars a meccs után az öltözőben ünnepelt, az igazán mutatja, mennyire nincs itt szó arról, hogy a gyenge csapatok a jobb draftpozícióért játszanának ilyenkor:

 
Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel