Mondanánk, hogy a Cleveland győzelme centiken múlt, de igazából nagyon simán verték a Bengals-t.

Nem hittük, hogy ez bekövetkezik majd, de bizony a Cleveland Browns 24-3-ra legázolta a Cincinnati Bengals-t a tizedik hét csütörtök esti rangadóján. A siker kulcsa az volt, hogy a Barnák remekül védekeztek a passzjáték ellen, Andy Dalton pedig borzalmas formával még erre rá is tett egy lapáttal. A hazaiak irányítója ugyanis 33 alkalommal dobta el a labdát, de csak 10 esetben (igen tényleg tízszer) talált magának elkapót, amivel összesen 86 (azaz nyolcvanhat!) yardot haladt előre a csapat. Dalton emellett elszórt három interceptiont, a futó Jeremy Hill pedig ezúttal nem volt olyan hatékony, mint a múlt héten és tőle is csak 55 yardra, na meg egy elveszített fumble-re tellett.

Míg a Browns felpakolt a táblára 368 total yardot, addig a Bengals csak 165-öt, és ezt párosítani négy turnoverrel úgy, hogy a védelem egyet sem szerez, gyakorlatilag öngyilkosság. Közben Brian Hoyer megint jól muzsikált, sőt mintha lett volna olyan pillanat, amikor a Browns szurkolók őt éltették a stadionban. A futójáték is szépen működött és oszlott meg Terrance West, Isaiah Crowell, valamint Ben Tate között. A három running back egyébként fejenként egy touchdownt szerzett, ezeken kívül pedig csak egy-egy mezőnygól született a találkozón.

A Barnák védelméből interceptiont szerzett előbb Craig Robertson, majd kettőt Buster Skrine, a fumble-t pedig Tashaun Gipson harcolta ki és Joe Haden szedte össze. Mellettük ki kell még emelni Desmond Bryantet, aki eddig idén egyetlen sacknél járt, de ezen a mérkőzésen egymás utáni playekben szerzett kettőt is. A Bengals részéről Geno Atkins-t kell feltétlenül megemlítenünk, akinek a meccs egyik legnagyobb játékát köszönhetjük:

Az AFC North állása:

Pittsburgh Steelers 6-3

Cleveland Browns 6-3

Cincinnati Bengals 5-3-1

Baltimore Ravens 5-4

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel