Egy újabb Ravens játékos véli úgy, hogy szándékos volt az áramszünet a Super Bowlon.

A tavalyi nagydöntő során a Baltimore Ravens 34-31-es győzelmet aratott a San Francisco 49ers felett, erről azonban ma már sokkal kevesebb szó esik, mint a meccs közbeni rejtélyes áramszünetről. 28-6-os állásnál ugyanis több mint fél órára elment az áram a New Orleans Saints stadionjában, ahol a döntőt rendezték, a rendkívül simának induló találkozó pedig ezután vett új fordulatot és bár a 49ers nem tudott győzni, azért képes volt felzárkózni ellenfeléhez.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a Hollók már visszavonult legendája, Ray Lewis szándékosságot gyanít az eset mögött, most pedig egy másik Ravens játékos nyilatkozott hasonló dolgokat. Terrell Suggs az ESPN-nek adott interjúban fejtette azt a nézetét, mely szerint az NFL mindenható ura, Roger Goodell keze van a dologban. Suggs az NFL komisszárt egy Las Vegas-i trükk mesterhez hasonlította, aki mindig elő tud húzni valamit ruhájának ujjából, és egészen biztos volt abban, hogy ezúttal is köze volt az áramszünethez.

Bizonyíték persze semmire sincs, a Baltimore pedig így is megnyerte a Super Bowlt, de azért felfokozott izgalommal várjuk, melyik Ravens játékos szolgál majd újabb részletekkel az üggyel kapcsolatban.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel