… az ESPN.

Tim Tebow kalandos és furcsán kettős NFL karrierje 2013. augusztus 31-én ért véget, amikor a New England Patriots a keretszűkítéskor kivágta őt. Azóta nem talált magának csapatot a profi ligában és nem is látni rá túl sok esélyt, hogy valaha visszakerül még az NFL körforgásába. A korábbi irányító azonban most új munkát kapott, ugyanis a jövő héten először közreműködik majd egy egyetemi foci meccsen, mint az ESPN szakértője, és úgy tűnik, hogy ezt a munkát a következő idényben is folytatni fogja.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy az ESPN megadta nekem ezt a hihetetlen lehetőséget. Amikor hat éves voltam, beleszerettem ebbe a játékba, és amíg folytatom álmom valóra váltását, hogy NFL irányító legyek, addig ez egy fantasztikus lehetőség, hogy az egyetemi foci semmivel sem összehasonlítható légkörének a részese lehessek” – nyilatkozta Tebow.

Mondataiból tehát kiderül, hogy nagyon örül a lehetőségnek, de még mindig az NFL egyik csapatánál képzeli el jövőjét, amire esetleg akkor lenne esélye, ha a Cleveland Browns megüresedett vezetőedzői állását, korábbi edzője, Josh McDaniels kapná meg.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel