Bár szerintünk az ügynek még korán sincs vége, a Dolphins megkezdte a Martin-Incognito botrány felelőseinek szankcionálását. Ennek keretében megváltak a támadófal edzőjétől, Jim Turnertől, aki a vizsgálati jelentés szerint részt vett egy korábbi játékos zaklatásában, hazudott a vizsgálat során és megpróbálta rábeszélni Martint, hogy 'helyesen cselekedjen', vagyis ne jelentse sérelmeit. Turner, aki egyébként korábban négy évig szolgált az amerikai hadseregben is, egyetemi edzőből lett a Dolphins trénere, de alighanem ez volt az utolsó munkahelye az NFL-ben.
Nem sokkal jobbak Kevin O'Neill kilátásai sem, aki a fizikai felkészítő csapat vezetője volt egészen mostanáig. O'Neill a jelentés alapján rasszista megnyilvánulásokat tett és nem volt együttműködő a vizsgálat során. Számára különösen fájó lehet a menesztés, hiszen a Dolphins volt a mindene, 18 évig szolgálta a csapatot. A kirúgások kapcsán Stephen Ross, a csapat tulajdonosa is megszólalt. Ross elmondta, kiváló szakemberektől volt kénytelen megválni, akik nem rossz emberek, csak rossz döntéseket hoztak. A játékosok még nem reagáltak a történtekre, de bizonyára nem marad visszhang nélkül a két edző elmozdítása. Egyelőre Joe Philbin főedző sem nyilatkozott, de a Combine-on alighanem megizzasztják majd az újságírók.

