A 14. fordulót követően így áll a rájátszásért folyó küzdelem.

A múlt héten még csak a Panthers volt biztos playoff résztvevő, és a Browns volt az egyetlen csapat, amelyik matematikai esélyét is elveszítette a januári szereplése. Az alapszakasz vége azonban fájóan közelít, hiszen már csak három forduló van hátra, ennek megfelelően az események is felgyorsultak. További két együttes, a Cardinals, valamint a Patriots is kiharcolta a playoff részvételt, míg az AFC-ből a Dolphins, a Ravens, a Chargers, illetve a Titans, az NFC-ből pedig a 49ers és a Lions búcsúzott.

Nézzük meg a jelenlegi helyzetet főcsoportonként:

Az AFC-ben a Dolphins hétfő esti vereségével a Patriots megnyerte a csoportját, így biztosította helyét a rájátszásban, sőt a Bengals és a Broncos vereségével jelenleg az első kiemelt helyen tanyázik. A második pozíciót most az Andy Daltont elveszítő Cincinnati foglalja el, nagy kérdés, hogy tartható lesz-e ez az állapot a kezdő irányító nélkül.

Ha most érne véget a szezon, akkor a wild card körben Jets@Broncos, valamint Chiefs@Colts mérkőzéseket rendeznének. További öt csapatnak van még matematikai esélye, de közülük igazából csak a Steelers és a Texans tűnik valóban számottevő versenyzőnek. A Pittsburgh ugyebár 8-5-tel áll és bárkire veszélyes lehet, a Houston pedig a csoportgyőzelemben reménykedhet, hiszen a Colts-cal fej-fej mellett haladnak az AFC South trónjáért. A Raiders-nek, a Bills-nek, illetve a Jaguars-nak óriási mázli is kellene a januári szerepléshez, ebben mi már nem nagyon bíznánk a csapatok szurkolói helyében.

Az NFC-ben ehhez képest elméleti síkon még sokkal több csapat van versenyben. A Panthers helyét azonban már senki sem veszélyezteti, ugyanis ezen a héten a csapat az első heti pihenőt is biztosította magának. A második kiemelt a 11-2-es Cardinals, nekik még csak a playoff garantált, a pihenés egyelőre nem.

A wild card kör párosítása most Vikings@Packers, valamint Seahawks@Redskins, nyolc további csapat pedig még versenyben van a playoffért. Ez a szám azonban csalóka, szerintünk az NFC keleti csoportjában zajló harcot leszámítva másnak már nincs esélye ebben a küzdelemben. A Rams, a Bears és a Saints 5-8-cal hárommeccses hátrányban van a 8-5-ös Vikings – Seahawks pároshoz képest, de még a 6-7-es Buccaneers-nek és Falcons-nak is kisebb csoda kellene a januári szerepléshez. Meglátásunk szerint az NFC Eastben is csak három együttes küzd már, a Cowboys-t kihúznánk a listáról, de a Redskins – Eagles – Giants trió még elszórakozhat egymással egészen az utolsó fordulóig.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel