A University of Phoenix Stadium is különleges hely, nem véletlen, hogy itt rendezik az idei Super Bowlt.

Tavaly nagy sikerrel futott, úgyhogy idén sem hagyhatjuk ki, hogy bemutassuk a Super Bowl helyszínét. A MetLife Stadium persze olyan szempontból érdekesebb „színpad” volt, hogy az volt az első hideg-mérsékelt égövön, nyitott arénában rendezett nagydöntő, de azért a Cardinals otthona is szolgál bőven érdekességekkel.

3 évig épült

NFL-es léptékkel nézve viszonylag sokáig tartott az építkezés, hiszen a University of Phoenix Stadion alapkövét 2003 április 12-én tették le, és 2006. augusztus 1-jén nyílt meg a nagyközönség előtt. A Cardinals, amely 1988-ban költözött át St. Louis-ból Arizonába, korábban a Sun Devil Stadionban játszott.

Minden mozgatható

Észak-Amerikában elsőként a Cardinals otthonában alkalmazták a mozgatható füves pálya technológiát. A stadion gyepe ugyanis – bár elég lassan, mindössze 0,4 kilométer órás sebességgel, de – teljesen kihúzható a létesítményből, olyannyira, hogy igazából csak a mérkőzésekre szokták visszatolni. A füvet egyébként a szabad levegőn locsolják, és így a nap is jobban sütheti. Ez azért érdekes, mert a sok üvegfelületnek köszönhetően a nap szinte 360 fokban besüt az arénába, ráadásul a tető is nyitható! Bizony, a játékteret takaró két, egyenként 550 tonnás fémszerkezet teljesen széthúzható mindössze 15 perc alatt. Aki nem hiszi, az a Super Bowl alatt is meggyőződhet róla, ugyanis az NFL döntése nyomán nyitva lesz a tető, hacsak az időjárási körülmények ezt meg nem hiúsítják. Idén egyébként ez lesz az első alkalom, amikor egy mérkőzés előtt elhúzzák a paneleket, és az utóbbi években sem történt ilyen túl sűrűn: a Cardinals eddig 77 mérkőzést játszott bezárt, és csak 21-et nyitott tetővel.

134864417

Klimatizált

Glendale, amely Phoenix egyik külvárosának is tekinthető bizony a sivatag közepén helyezkedik el, így brutális forróság jellemzi a környéket az NFL-szezon kezdetén. A Cardinals ezért úgy döntött, az egész stadiont klimatizálja, aminek köszönhetően 2006-ban 1988 óta először játszhattak hazai pályán idénynyitó mérkőzést! A tető tehát itt nem az eső vagy a hó, sokkal inkább a nagy forróság ellen véd.

Kaktusz

A stadion alakját az arizonai sivatagban is őshonos hordó kaktusz, vagy más nevein arany hordó, esetleg anyóskaktusz ihlette. Szerintünk mondjuk ez az újbudai Tüske csarnokról inkább elmondható lenne, de nem vagyunk építészmérnökök. Persze az sem utolsó szempont, hogy az egyenletes fémborítás jobban visszaveri a napfényt, mint ha mondjuk gigantikus tüskékkel díszítették volna a stadiont.

77 mellékhelység

A University of Phoenix Stadion általában 63 400 néző befogadására képes, de olyan nagy eseményekre, mint például az NFC-döntők, vagy a Super Bowl, 72 200 fősre bővíthető, sőt, ha állóhelyeket is engedélyeznek, akkor akár 78 600 ember is befér. Ennyi látogatót nem egyszerű kiszolgálni, de 77 mosdó és 47 vendéglátóipari egység gondoskodik róla, hogy a sorok a lehető legrövidebbek legyenek. Érdekesség, hogy 35 női és „csak” 30 férfi (valamint 12 családi) mosdó van a létesítményben, de szerintünk így is a hölgyeknek kell többet sorban állni. Akinek nem sikk a nézőtérről figyelni az eseményeket, az luxuspáholyt is bérelhet magának, ebből összesen 88 van. A nézők egy évben több ezer tonna szemetet termelnek, amiből a helyi zöld programoknak köszönhetően 120 tonnát (főleg papírt és műanyag üvegeket) újra tudnak hasznosítani.

Pénzügyileg jövedelmező

Ha valaki stadionépítésre adná a fejét (ez manapság úgyis nagy divat itthon), csinálja úgy, mint a Glendale-iek. A Cardinals arénája ugyanis 455 millió dollárból épült, és a dollár mai értékére átszámolva sem volt drágább 532 milliónál. A pénzt az Arizona Sportjáért és Turizmusáért Felelős Hatóság, a Pinytek és Glendale városa dobta össze, és 154,4 millió azonnal meg is térült, amikor a helyi egyetem, a University of Phoenix megvette a névjogokat 20 évre! Az építkezés 3 500 munkahelyet teremtett, valamint 400 millió dollárt pörgetett vissza a helyi gazdaságba. Ráadásul az üzemeltetés is nyereséges, hiszen meccsnapokon 2 500 alkalmazott dolgozik a stadionban, a Cardinals évi minimum nyolc meccse nagyjából 150 millió dollárt, a szintén itt rendezett egyetemi focidöntő, a Fiesta Bowl pedig 140 milliót hoz minden esztendőben. Emellett más eseményeket is gyakran megvendégel a létesítmény: volt már itt válogatott focimeccs, terepjáró show és pankráció is, 2017-ben pedig az egyetemi kosárlabda döntő is a Pintyfészekben. Érdekesség, hogy koncerteket nem nagyon rendeznek Glendale-ben: a stadionban eddig csak a Rolling Stones és a One Direction lépett fel.

5 freskó

A stadion 5 szintjét öt hatalmas freskó díszíti, amelyek Arizona állam jellegzetességeit mutatják be: az eget, a folyókat, a sivatagot, a hegyeket és a kanyonokat.

458708796

Fejlesztések a Super Bowl előtt

Az idei szezont megelőzően kisebb ráncfelvarráson ment keresztül az aréna. Bővítették a wifi hálózatot, és a kijelzőket is nagy felbontású, HD-megjelenítőkre cserélték. A legnagyobb, amely a déli oldalon található, 50x16 méteres. A beruházás csaknem 18 millió dollárba került, de az új kijelzők háromszor nagyobbak és 75%-kal jobb képet adnak, mint a régiek.

Hajdú Péter imádná

A stadion közvetlen szomszédságában 14 000 parkolóhelyet létesítettek, amiből 2 000 mozgássérülteknek elkülönített. Így aztán bőven van hely tailgatingelni, de ha valaki esetleg már nem férne be a hivatalos parkolóba, a közelben még további 12 000 jármű elhelyezésére van lehetőség.

125110745

Véráldozat

Nem szeretjük rossz hírekkel befejezni a cikkeinket, de úgy illendő, hogy megemlékezzünk arról a munkásról, aki a héten az életét adta a mi szórakozásunkért. A 31 éves Ryan Lipman épp a Super Bowl party színpadának állványzatát segített összeszerelni az imént említett parkolóban, amikor 8 méteres magasságból lezuhant és kórházba szállítás közben elhunyt. Nyugodjon békében!

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel