Kilenc játékos franchise, egy pedig transition taget kapott.

2012 óta nem osztottak ki a csapatok annyi taget mint idén. Összesen tíz játékost kötött le az együttese a következő évre, de mielőtt rátérnénk erre, egy korábbi cikkünkből elevenítsük fel, hogy mit is jelentenek a különböző tag-típusok:

Exkluzív franchise tag

A csapat egyéves kontraktust ad lejáró szerződésű játékosának, aki így nem tud új munkaadót keresni a szabadügynök-piacon, ezzel az adott együttes magához tudja láncolni az egyébként szabadügynökké váló játékosát. Ez a tag azonban nem olcsó, hiszen a játékos fizetése vagy a posztján játszó top 5 fizetés átlaga lesz, vagy az előző évi fizetésének 120%-a, amelyikkel a játékos jobban jár, tehát amelyik a magasabb összeg. A játékos ebben az esetben nem tárgyalhat más együttesekkel, de persze a saját csapatával megállapodhat hosszú távú szerződésről is.

Nem exkluzív franchise tag

A játékos fizetése tekintetében a helyzet itt ugyanaz, mint az exkluzív tag esetében. A különbség az, hogy ennél a tagnél más csapatok adhatnak hosszú távú szerződést a játékosnak, aki ezt alá is írhatja. Ezt a szerződést azonban a taget kiosztó csapatnak lehetősége van matchelni, tehát ugyanazt a kontraktust megadni, és akkor a játékosnak maradnia kell eddigi együttesénél. Ha a taget kiosztó gárda nem matcheli az ajánlatot, akkor a játékos mehet az új csapatához, viszont cserébe két első körös draftpick jár kompenzációként.

Transition tag

Ez a tag annyiban tér el a nem exkluzív franchise tagtől, hogy itt a játékos bére vagy a top 10 fizetés átlaga lesz, vagy az előző évi bér 120%-a, természetesen itt is a kedvezőbb kondíció lép életbe. Más csapatoktól érkező ajánlatok matchelésére ennél a tagnél is lehetőség van, de ha a matchelés nem történik meg, akkor semmilyen kompenzáció nem jár, nemhogy két első körös pick.

Baltimore Ravens – Justin Tucker (kicker) 4,572 millió dollár (nem exkluzív tag)

A Ravens rúgójáról már pár nappal ezelőtt tudni lehetett, hogy biztosan taget kap, így vele külön cikkben foglalkoztunk.

Chicago Bears – Alshon Jeffery (wide receiver) 14,599 millió dollár (nem exkluzív tag)

Jeffery tagje szintén jóval korábban kiderült, erről itt olvashattok.

Carolina Panthers – Josh Norman (cornerback) 13,952 millió dollár (nem exkluzív tag)

Egy ilyen remek szezon után egyértelmű volt, hogy a Panthers nem fogja elengedni cornerbackjét, a tageléséről mégis keveset lehetett hallani a határidő előtti napokban. Ennek az lehetett az oka, hogy a felek hosszú távú szerződésről egyezkedtek, de végül megállapodásra nem jutottak, így Norman nem exkluzív taget kapott és eszerint közel 14 millió ütheti a markát az előttünk álló szezonban. Nem rossz fizetés ez annak fényében, hogy Norman az NFL-ben töltött négy szezonjából, igazából csak tavaly játszott magas szinten.

josh-norman-franchise-tag-net.jpg

Kansas City Chiefs – Eric Berry (safety) 10,806 millió dollár (nem exkluzív tag)

A betegsége legyőzését követőn Eric Berry ugyanolyan kiváló teljesítménnyel tért vissza a pályára, ahogy korábban játszott. A safety már hat évet lehúzott a Chiefsnél, négyszer bejutott a Pro Bowlba, de még mindig csak 27 éves, szóval nyilvánvaló, hogy a Főnökök ragaszkodnak hozzá.

New York Jets – Muhammad Wilkerson (defensive end) 15,701 millió dollár (nem exkluzív tag)

A Jets nem okozott meglepetést ezzel a lépéssel, ugyanis a hétvégén lehetett tudni, hogy Wilkerson taget fog kapni csapatától. A kiváló védő tavaly 64 szerelést és 12 sacket jegyzett, szóval egyértelmű, hogy fontos láncszeme a gárdának, mégis elsősorban olyan pletykák keringenek, hogy a védőt leginkább elcserélné a Jets, ezért kapott taget.

Los Angeles Rams – Trumaine Johnson (cornerback) 13,952 millió dollár (nem exkluzív tag)

A Rams feltett szándéka volt, hogy mindkét lejáró szerződésű cornerbackjét, tehát Janoris Jenkinst és Trumaine Johnsont is megtartsa. Mindkét védő kiválóan teljesített tavaly, még azt sem könnyű eldönteni, hogy melyikük a jobb játékos, így kit lenne fontosabb marasztalnia a csapatnak. Állítólag Jenkins egy igen komoly hosszú távú ajánlatot kapott a Ramstől, amit azonban ő egyelőre nem fogadott el, miközben az ügynökét is kirúgta a folyamatok kellős közepén. Az ő ügye tehát egyelőre lóg a levegőben, miközben Johnson lett a kiválasztott a tagre, így ő biztosan nem lesz elérhető a szabadügynök-piac nyitásakor.

trumaine-johnson-franchise-tag-net.jpg

Washington Redskins – Kirk Cousins (quarterback) 19,953 millió dollár (nem exkluzív tag)

Ha irányító vagy az NFL-ben, akkor egy fél jó idény is elég ahhoz, hogy komoly milliókat szakíts. Tegnap arról írtunk, hogy Sam Bradfordot tette röhejesen gazdaggá az Eagles, ma még szó lesz Joe Flacco új szerződéséről, most pedig emlékezzünk meg Kirk Kapitány teletömött zsebéről. Tényleg hihetetlen, hogy még egy teljes szezonon keresztül sem kellett jól játszania ahhoz, hogy közel 20 milliót kapjon 2016-ban, de ilyen az, amikor minden adu a játékos kezében van, a csapatnak pedig kell egy QB. Jól jelzi, hogy Cousins milyen elégedett lehet („You like that!”) a kialakult helyzettel, hogy elsőként már alá is írta a taget.

Buffalo Bills – Cordy Glenn (offensive tackle) 13,706 millió dollár (nem exkluzív tag)

Mivel a Bills nem állt valami fényesen a sapka alatt, így nem sokan gondolták, hogy a vakoldali tackle-t valahogy sikerül megtartania a csapatnak. Glenn azonban úgy tűnik rendkívül fontos volt a Bills számára, hiszen a játékos megkapta a taget, miközben másoknak ezzel egyidejűleg távoznia kellett az együttestől. A 30 éves guard Kraig Ubrik volt az egyik távozó, aki 2010 és 2015 között játszott Buffalóban, elküldésével pedig 1,78 milliót spórolt a csapat. A running back, Anthony Dixon is a spórolás áldozata lett, amivel újabb 1,15 milliót nyert a Bills. Az igazán nagy pénzt azonban Mario Williams kirúgásával hozták össze Buffalóban. A 2012-ben hatéves, százmilliós szerződést kapó defensive end teljesítménye tavaly alaposan visszaesett, Rex Ryan vezetése mellett nem találta a helyét, így mennie kellett. Williams távozása 12,9 milliónyi helyet hozott a sapka alatt, a játékosnak pedig bőven lesznek kérői a szabadügynök-piacon. A franchise tag 13,706 millióval terheli meg a Bills capjét, a három cut azonban 15,83 milliós spórolást hozott, szóval a Bills még így is szerzett 2,124 milliónyi helyet a sapka alatt.

Denver Broncos – Von Miller (outside linebacker) 14,129 millió dollár (exkluzív tag)

Nem kell különösebben ragozni, hogy a Super Bowl MVP-hez miért ragaszkodott foggal-körömmel a Broncos. Miller a tag minden centjét megéri, ráadásul a csapat biztosra ment vele, és egyedüliként exkluzív taget tett játékosára, tehát őt még két első körös pickért sem viheti el másik csapat.

Miami Dolphins – Olivier Vernon (defensive end) 12,734 millió dollár (transition tag)

A Dolphins nagyjából hárommillióval kevesebbért próbálja megtartani védőjét, mint amennyit a franchise tag jelentett volna számára. Ez a hárommilliós különbség azt jelenti, hogy Vernonnal bárki szabadon tárgyalhat egy hosszú távú szerződésről, amit ha nem matchel a Dolphins, akkor a defensive end ellenszolgáltatás nélkül távozhat. Transition tag esetében az elmúlt két év is megmutatta, hogy bizony lehet arra számítani, hogy valamelyik gárda bepróbálkozik a tagelt játékosnál, hiszen tavaly Charles Clayt így vitte el a Bills éppen Miamiból, tavalyelőtt pedig a Jaguars szerezte volna meg Alex Macket, amit a Browns végül nem engedett meg, és matchelte a szerződést.

Ez a tíz játékos kapott tehát valamilyen taget idén, a feleknek pedig július 15-ig van lehetőségük arra, hogy megegyezzenek egy hosszú távú szerződésben, utána a játékosok már egészen biztosan a tag alatt játszanak 2016-ban.

Az előzetesen összeállított legjobb szabadügynökökről szóló listánkról egyébként az első, a második és a negyedik legjobb támadó, az öt legjobb, valamint a 12. helyen álló védő került le, a többi csapat legnagyobb szomorúságára.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel