Megkérdezték a Patriots irányítóját, hogy a 201 győzelemből melyik a legemlékezetesebb számára.
Tom Brady egy rádióműsorban mondta el, a CBS pedig egy cikkben kiemelte számunkra, hogy melyik siker az irányító kedvence eddigi pályafutása során:
„A legfontosabb győzelem? Talán a Seahawks elleni Super Bowl sikert mondanám, hiszen olyan sokáig tartott újabb bajnoki címet nyerni. Az első négy szezon során, amikor játszottam, háromszor is nyertünk, ami igazán különleges dolog. Nem akarom azt mondani, hogy innentől magától értetődőnek veszed a sikert, de tulajdonképpen a helyzet mégis ez. Egyszerűen úgy érzed, hogy igen, mostantól minden idényben ott leszünk a playoffban, sőt minden évben döntőt is játszunk majd – nem nagy ügy az egész, a mi szezonunk mindig februárban ér véget. Erre aztán jön egy hosszú időszak, ami alatt nem tudsz újra nyerni, és rájössz, hogy ez bizony sokkal keményebb dolog. 2007-ben hihetetlen szezonunk volt, 2010-ben is nagyon jó évünk volt, mégse nyertünk, aztán 2011-ben eljutottunk ugyan a Super Bowlig, de ismét elbuktunk. Ezt követően jöttek a 2012-es és 2013-as kudarcok, majd elértünk 2014-hez, és az, hogy újra nyertünk, valami hihetetlen érzés volt, ráadásul egy olyan csapat ellen diadalmaskodtunk, amely az egyik legjobb volt amióta csak játszom. Nagyszerű meccs volt, a végén egy hihetetlen játékkal, amelyből mi jöttünk ki jól. Ezért is kapta meg Malcolm az autót, hála az égnek, hogy ott volt velünk Malcolm Butler.”

