A Cleveland Browns a 2012-es draft első körében a túlkoros Brandon Weedent választotta ki a 22. pickkel. Az irányító az elmúlt két évben 23 meccsen játszott a Barnák színeiben, ebből 20 alkalommal kezdőként. Passzaival 5116 yardot haladt előre csapata, emellett 23 TD, illetve 26 interception fűződik a nevéhez. Gyenge játékát igen hamar megunta a Browns, így kirúgta a csapatból, Weeden azonban rövid idő alatt talált magának új munkaadót. Az irányító két évre minimum összegért szerződött a Dallas Cowboys együtteséhez, a nagyobb pénzt viszont még Clevelandből kapja majd, hiszen újonc szerződéséből még jár neki 2,1 millió, amit bizony a Browns fog kifizetni neki.
Jelenleg még Kyle Ortonnak is szerződése van Dallasban, ráadásul ő jóval többet is keres, mint amennyit Weeden kap majd, csakhogy Ortont nem nagyon tudja kivágni a csapat, hiszen elég nagy dead money maradna utána a sapka alatt. Nem tudjuk tehát, hogy neki mi lesz a sorsa, de jelen állás szerint úgy néz ki a dolog, hogy a draftolatlan Tony Romo kezd a csapatnál az előttünk álló szezonban, míg cseréje a két évvel ezelőtti első körös választott, Brandon Weeden lesz.

