Nézzük a súlyosabb sérüléseket az előszezon harmadik hetéről.
Három meccs (Chargers@Vikings, Cardinals@Texans, Bengals@Jaguars) még hátra van a preseason harmadik fordulójából, de sérülésekben így sincs hiány. A kevésbé súlyos eseteket most hagyjuk, hiszen a többség az alapszakasz kezdetére valószínűleg már bevethető állapotban lesz, most csak azokat a komolyabb sérülteket nézzük meg, akik hetekre, vagy akár az egész idényre kidőltek a sorból.
Kezdjük a Dallas irányítójával, Tony Romóval, akinek úgy tűnik idén sincs szerencséje. A 36 éves QB az elmúlt években megszámlálhatatlan sérüléssel bajlódott már, most pedig a Seahawks elleni találkozó során maradt lent a földön. Bár a meccset Romo már nem folytatta, de sokáig úgy tűnt, ennek csak annyi az oka, hogy ne kockáztassák tovább az irányító épségét. A friss hírek azonban arról szólnak, hogy a hátánál eltört egy csont, ami 6-10 hetes kihagyást jelent számára, tehát legjobb esetben is csak az idény közepén térhet majd vissza. Helyét a negyedik körös újonc, Dak Prescott veheti át, aki rendkívül ígéretesen teljesített az előszezon eddigi három találkozóján (454 yard, 5 TD, 0 INT, 2 futott TD), igaz a csapattársakkal még nem mindig találta meg a tökéletes összhangot.
The ole 2 player,no handoff running game! #Cowboys #DALvsSEA https://t.co/jvlW6UqVH9 @Lizzie_McD @JackWagner54 @jandis_price @RussMafesWFAN
— Uncle Bill �� (@UBtalkin) 2016. augusztus 26.
A Bears az egyik csereirányítóját veszítette el, ugyanis Connor Shaw a Chiefs elleni mérkőzésen lábtörést szenvedett. A QB még 2014-ben volt egyszer kezdő Clevelandben, most pedig Jay Cutler mögött Brian Hoyerrel és David Fales-szel küzdött a keretben maradásért. Ezzel az ő szezonja jó eséllyel véget is ért, ráadásul a tavalyi évet is IR-en töltötte még a Browns-nál, szóval ez a törés a karrierjét is veszélybe sodorta.
Connor Shaw's ankle injury. Chiefs DL landed right on it, and it bent backwards. Yikes #bears https://t.co/PvQhNQjxNm
— Lorin Cox (@CoxSports1) 2016. augusztus 27.
Baltimore-ban egy tight end dőlt ki egész évre a sorból, méghozzá a 35 éves Ben Watson. A játékos tavaly karrierje legjobb szezonját produkálta New Orleansban, amikor 825 elkapott yarddal és 6 touchdownnal zárta az évet, a Ravens-nél pedig joggal reménykedtek abban, hogy leigazolásával egy igazán jó célpontot szereznek Joe Flacco számára. A tight end azonban a Lions elleni meccs első játékában ACL-szakadást szenvedett, így 2016-ban többet már nem is láthatjuk játszani. Pótlását Dennis Pitta, Crockett Gillmore, valamint Maxx Williams igyekszik majd megoldani.
Végül látogassunk el a Coltshoz, ahol a támadófal szenvedett komoly kárt az Eagles elleni találkozón. Jack Mewhort, az egyik kezdő guard ACL-szakadással fejezte be a meccset, ezzel számára véget is ért ez az idény. Arra egyelőre nem mernénk tippelni, hogy ki ugrik majd be Mewhort helyére, de a left tackle-t, Anthony Castonzót, illetve az első körös újonc centert, Ryan Kellyt leszámítva számunkra egyelőre kevés a biztos pont a gárda támadófalát illetően.

