Két Raiders és két Titans játékos is felkerült a listára.

Nem olyan régen közzétettük az nfl.com névsorát a 25 legjobb szabadügynökké váló játékosról. Ezúttal a bleacherreport.com készített egy érdekes összeállítást, méghozzá 10 olyan futballistáról, akiről nem esik annyi szó, pedig bennük van a lehetőség, hogy valahol kiugrót alkossanak.

10.) Hakeem Nicks (26 éves elkapó) – New York Giants

Egyetlen szezont sem tudott még egészségesen végigjátszani, ráadásul az elmúlt két évben az 1000 yardos idények is elmaradtak. Sőt a touchdownjai száma is jócskán lecsökkent, idén konkrétan nullára. Ha képes lenne a játékra koncentrálni és elkerülik a sérülések, akkor még remek elkapó válhatna belőle.

9.) Darren McFadden (26 éves futó) – Oakland Raiders

A sérülések McFadden karrierjét is alapjában határozzák meg. Azt talán merész lenne kijelenteni, hogy egészségesen a liga legjobb futója lenne, de az biztos, hogy a szűk elitbe tatozhatna. A 2010-es idényben, valamint egy évvel később már megcsillantotta igazi tudását, de ki tudja, hogy képes lesz-e még nagyot játszani?

8.) Jacoby Ford (26 éves elkapó) – Oakland Raiders

Ford elsősorban visszahordóként kapott és kaphat szerepet a jövőben, bárhol folytatja pályafutását. Elkapóként tulajdonképpen nem faktor, így persze sokan nem is figyelnek rá. Jól jöhet majd egy olyan csapatba, ahol a special team egy kis élesztésre szorul.

7.) Dexter McCluster (25 éves elkapó) – Kansas City Chiefs

Nem igazán elkapó, de nem is igazán futó, legtöbbet őt is visszahordásoknál használják. Egyfajta támadófegyver, bár ez már a Jaguars-nál sem jött be, úgyhogy hagyjuk is. Éppen azért lehet értékes tagja egy keretnek, mert univerzális játékos.

6.) Captain Munnerlyn (25 éves cornerback) – Carolina Panthers

Ő az a játékos, aki karrierje során hét interceptiont szerzett csupán, de abból ötöt touchdownra hordott vissza. Az elmúlt években alapembere lett a Párducok secondary-jének, mégis rémesen alacsony fizetésért játszott, valamint a nevét is kevesen ismerik, pedig ha egyszer hallja az ember, akkor nehezen felejti.

5.) Walter Thurmond (26 éves cornerback) – Seattle Seahawks

A bajnokcsapat secondary-jének tagja, mégis jóval kevesebb szó esett róla. Tulajdonképpen a neve elveszett a Legion of Boom tagjainak árnyékában. Eltiltás és sérülés is hátráltatta karrierjét, de ha nem marad Seattle-ben, akkor valószínűleg több helyen is a kezdő pozícióért küzdhetne.

4.) Kenny Britt (25 éves elkapó) – Tennessee Titans

Öt éve van a profi ligában és még nem volt 1000 yardos szezonja. Királynak képzeli magát, egyfolytában hisztizik, teljesítmény pedig alig van mögötte. Mégis be kell látni, hogy a lehetőség megvan benne. Itt az ideje a levegőváltozásnak, biztosan van olyan csapat, amely többet is ki tudna hozni belőle.

3.) Karlos Dansby (32 éves linebacker) – Arizona Cardinals

Három szezonos kitérő után, egy idényre szóló szerződéssel tért vissza Arizonába és karrierje legjobb évét produkálta. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy 32 éves, tehát brutálisan nagy szerződést már nem fog elétenni senki sem. Valószínűleg ő maga és a Cardinals is akkor járna jól ha meg tudnának állapodni a felek egy hosszabbításról.

2.) Alterraun Verner (25 éves cornerback) – Tennessee Titans

Szépen lassan a legjobb cornerbackek közé emelkedett, pedig nevét nem ismerik olyan, mint sok vetélytársáét. Óriási erősítést jelentene szinte bármelyik csapatban, de szerintünk a Titans mindenképpen megtartja, ha nem egy több éves kontraktussal, akkor a franchise taggel.

1.) Jeremy Maclin (25 éves elkapó) – Philadelphia Eagles

A teljes 2013-as szezont kihagyta egy ACL-szakadás miatt, pedig simán el tudjuk képzelni, hogy kiugróan teljesített volna Chip Kelly rendszerében. A sérülés után persze nem fog csillagászati összegeket szakítani, ráadásul az Eagles-nél nem ő az egyetlen lejáró szerződésű receiver (Riley Cooper a másik), sőt DeSean Jacksonnál is szóba került már a szerződéshosszabbítás. Nagy kérdés tehát, hogy marad-e Philadelphiában, szerintünk itt is mindkét félnek ez lenne az érdeke.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel