Újabb játékos érkezett a bajnoktól a Jaguars-hoz, de egyébként is nagy a mozgás Jacksonville-ben.

Korábban már szót ejtettünk róla, hogy Gus Bradley személyében olyan vezetőedzője van a csapatnak, aki korábban évekig a Seahawks védelmét irányította. Így érkezett az együtteshez nemrég Red Bryant, most pedig Chris Clemons. A defensive end négy éven át játszott Seattle-ben, 62 meccsen lépett pályára, 59 alkalommal kezdőként, 164 szereléssel, 38 sackkel, valamint 15 leütött labdával zárta karrierje ezen szakaszát. A 32 éves játékos most 4 évre, 17,5 millióért írt alá a Jaguárokhoz.

Ezen kívül is nagyon aktív a piacon a Jaguars. Chad Henne visszaigazolását már megírtuk, mellette a cornerback, Will Blackmon is a csapatnál marad a következő két évben, méghozzá 1,875 millióért. A defensive endet, Jason Babint magas fizetése miatt kivágta a csapat, de a játékos pár nappal később újraigazolt alacsonyabb összegért, de a pontos számok egyelőre nem ismertek.

Három évre, 10,5 millióért érkezett a Minnesota Vikings cserefutója, Toby Gerhart, aki Adrian Peterson mögött nem kapta meg a nagy lehetőséget, de Jacksonville-ben kezdőként számítanak rá, meglátjuk képes lesz-e megfelelni ezeknek az elvárásoknak. Érkezett a középen teljesen lyukas támadófal megerősítésére a Denver Broncos egykori guardja, Zane Beadles. Itt a kontraktus 5 évre szól és 30 milliós összeget tartalmaz.

De térjünk vissza a védelemre, ahova jött még néhány új arc. Dekoda Watson főleg a Buccaneers special teamjében kapott szerepet, de a Jaguárok akár a mélyvízbe is bedobhatják a linebackert. Watson három évre 6,25 milliós fizetést kapott. Érkezett még a Pittsburgh Steelers korábbi első körös választottja, a védekező falember, Ziggy Hood. A játékos négy évre 16 millióért írt alá.

Összességében elmondható, hogy nagyon tudatos építkezés folyik Jacksonville-ben, a védőfalban pedig óriási lesz a rotációs lehetőség. Néhány játékos talán egy kicsit magasabb áron érkezett, de egyrészről a csapat tavaly 30. volt a ligában, így az ellenfelekre picit rá kell ígérni, ráadásul a salary cap bőven rendelkezésre áll erre. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a csapatnál kötött új szerződésekben kevés a garantált összeg, így a játékosok teljesítményén sok múlik majd.

A kép forrása: A Jacksonville Jaguars Twitter oldala.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel