Labdákba ültetett chipekkel vizsgálják a kapuk szűkítésének lehetőségét.

Az évek során egyre magabiztosabb lábbal értékesítik a rúgók a mezőnygólokat és az extra pontokat, a liga pedig úgy döntött, a játék ezen része nehezítésre szorul. Ennek első lépése volt a touchdownok utáni rúgások messzebbről történő elvégzése, amit két évvel ezelőtt az előszezon során teszteltek is, tavaly pedig élesben is bevezetésre került a 15 yardról elvégzendő jutalomrúgás. A kickerek hibáztak is bőséggel, a csapatok is gyakrabban döntöttek a kétpontos kísérletek mellett, a játék legunalmasabb részét így sikerült egy kicsivel izgalmasabbá tenni. Ennek a szabályozásnak mi nagyon örültünk, a mostani ötlet azonban kevésbé nyeri el a tetszésünket.

A terv ugyanis az, hogy szűkebbre kellene venni a kapukat, tovább nehezítve ezzel a rúgók dolgát. Erre is volt már kísérletezés korábban, igen csak egyetlen büfémeccsen, a 2015-ös Pro Bowlon, amikor 18 lábról (5,4864 méter) 14-re (4,2672 méter) csökkentették a póznák közti távolságot. Most azonban nem hasraütés-szerűen szeretne szűkíteni a liga, így mielőtt még bármiféle változtatás jönne, labdákba ültetett chipekkel vizsgálnák meg, hogy milyen mértékű legyen a póznák közti távolság csökkentése.

Az előszezon, és feltehetően az alapszakasz csütörtök esti meccsei során a chippel felszerelt labdák segítségével kiderül, hogy a kickerek rúgásai milyen távolságban szállnak el a póznák mellett. Az adatok kiértékelése után pedig olyan mértékű szűkítésre lehet számítani, ami megnehezíti, de nem teszi szinte lehetetlenné a rúgók dolgát. A játékvezetői bizottság elnöke, Dean Blandino nem zárta ki, hogy akár már jövőre megszülethet ez a változtatás, de amíg nem állnak adatok a rendelkezésére, addig találgatásokba nem akart bocsátkozni.

Ami viszont biztos az az, hogy a chipek nem fogják nézni a labdák keménységét (csaló Patriots kommentek 3…2...1…), ahogy azt sem, hogy például egy játékos touchdownt szerzett-e a gólvonal fölé benyújtott labdával, hiszen ehhez azt is vizsgálni kellene, hogy az adott játékos különböző testrészei mikor értek földet, erre pedig ez a technológia nem képes.

A vizsgálódás ténye tehát nem rossz gondolat, de a kapuk szűkebbre vétele már nem hangzik olyan jól, hiszen így szerintünk a távolabbi rúgások olyan nehézzé is válhatnak, hogy az edzők ritkábban döntenének mondjuk egy 50 yard feletti field goal mellett, és helyette inkább a puntolást választanák, ami nekünk, nézőknek nem lenne túl jó. Persze mindez egyelőre a jövő zenéje, az előttünk álló idényben változtatás biztosan nem lesz.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel