Külön cikkben emlékeztünk meg a kickoffok helyének módosításáról, emellett azonban számos egyéb szabálymódosító javaslat is nyilvánosságra került. Ezek mindegyikéről szavazni fognak a tulajdonosok, szóval egyelőre készpénznek egyiket sem kell venni. Lássuk a legfontosabbakat:
1.) A visszanézéseknél a bíró konzultálhat a New York-i játékvezetői bizottsággal, ahol szintén azonnal elkezdik megnézni a kérdéses játékot.
2.) A kapufák magasságát másfél méterrel szeretnék megnövelni, hogy ne legyenek kérdéses mezőnygólok.
3.) Az extra pont a 25 yardos vonalra kerülne, míg a kétpontos kísérlet továbbra is a kétyardoson maradna.
4.) A NaVorro Bowman-szabály is megvitatásra kerül, mely szerint visszanézhető lesz, hogy az elejtett labdát ki szedte össze. (Részletesebben ITT, a meccs csalódása résznél.)
5.) A vezetőedzők visszanézést kérhetnek minden bírói döntésre, kivéve a pontszerző akciót, mert azt automatikusan visszanézik.
6.) Az előszezonban ne legyen hosszabbítás.
7.) A pontszerzések könnyebb visszanézhetősége miatt hat kamera lenne a célterület környékén.
8.) Nem állna meg az óra a sackek után.
9.) A csütörtöki meccsek során a csapat aktív kerete 46-ról 49 főre nőne, kivéve az első héten.
10.) Nyolcról tíz főre nőne a gyakorlócsapat tagjainak száma.
11.) A hatodik hétig a sérültlistáról bárki visszatérhetne.
12.) A márciusi hivatalos szezonkezdet előtt is lehetne játékosokat trade-elni.
13.) Jelenleg 90-ről először 75-re, majd később 53-ra kell csökkenteni a keret létszámát. Az új javaslat szerint a 75-ös lépcső kimaradna, a csapatok 90-ről egyből 53-ra szűkítenék a rostert.
14.) Azok a csapatok, amelyek mozgatható tetejű stadionnal rendelkeznek, a félidőben is kinyithatják, vagy becsukhatják a tetőt. Jelenleg a meccs előtt kell erről dönteni, és a döntés a találkozó végéig érvényes.
További szabálymódosító javaslatok

Nézzük, milyen fontosabb kérdésekben szavaznak még a tulajdonosok.
