Még sosem kezdett olyan irányító a nyitófordulóban az NFL történetében, aki nem kelt el a drafton. Jeff Tuel, a Bills harmadik számú QB-ja most történelmet írhat.

Tuel előbb lett kinevezve kezdőnek, mint hogy saját Wikipédia oldala lett volna...

Nem indul zökkenőmentesen Doug Marrone főedző karrierje a Bills élén, hiszen még el sem kezdődött az alapszakasz, máris irányító nélkül maradt. Az idén az első körben draftolt E.J. Manuel ugyanis még nem épült fel térdműtétjéből, Kevin Kolb pedig agyrázkódást szenvedett a Redskins elleni előszezon meccsen. Mivel az orvosi jelentések alapján egyikükre sem számíthatnak majd Buffaloban, Marrone már most bejelentette: az előszezonban bíztatóan teljesítő Jeff Tuel vezeti majd csapatát a Patriots elleni nyitókörben. Tuel draftolatlan újoncként érkezett a csapathoz, és már az is komoly teljesítmény lett volna tőle, ha rosteren marad, tekintve, hogy középiskolai és főiskolai karrierje során sem számított nagy tehetségnek.


Az NFL-ben sokszor olyan játékosok sem kapnak esélyt, akik egyetemükön minden rekordot megdöntöttek, mert a profizmussal járó terhet nem mindenki bírja el. Jeff Tuelt azonban úgy látszik. motiválja a profi légkör, hiszen messze az elvárások fölött teljesít. A 22 éves újonc úgy került annak idején az egyetemi ligába, hogy előtte már a középiskolában is csak egy évig számítottak rá kezdőként, az NCAA-ben pedig előfordult, hogy a padra ültették a Washington State csapatában, ami a 26 kezdőként lejátszott meccsén elért 4-22-es győzelmi (vagy inkább vereségi) mutatóját látva nem is csoda. Mint ahogy az sem meglepő, hogy egyetemi edzője is visszafogottan nyilatkozott, amikor Tuelről kérdezték. Mike Leach gratulált korábbi játékosának, amikor megtudta, hogy a Bills kezdőként számít rá, de azt is megjegyezte, Tuel soha nem nyert meg igazán egy meccset sem a csapatának...


Ez a nyilatkozat jól mutatja, hogy az irányító gyakorlatilag a semmiből jött, mint ahogy az is, hogy csak Marrone edző bejelentése, tehát hétfő délután óta létezik egyáltalán Jeff Tuel Wikipédia oldal. Pedig a fiatal játékos tényleg nem mozgott rosszul az előszezon során. Eddigi három meccsén átlagban 97.2-es irányítómutatót produkált, emellett pedig 299 yard, 2 touchdown és 0 interception található a neve mellett. Éredekesség, hogy korábban az első heti ellenfél, a Patriots is kipróbálta, de úgy döntöttek, inkább Tim Tebowt szerződtetik, ami a csípős nyelvek szerint a legnagyobb pofon, amit irányító kaphat az élettől.


Tuel tehát történelmet írhat, hiszen előtte még egyetlen draftolatlan irányító sem tudott beférni az első heti kezdőcsapatba. Ugyanakkor az újonc nem kényelmesedhet el, hiszen a Bills, amint értesült Kolb és E.J. Manuel állapotáról, azonnal leigazolta Matt Leinartot és Thad Lewist, két NFL-es kezdőtapasztalattal (és Wikipédia oldallal is) rendelkező irányítót.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel