Jon Bostic tavaly szezon közben került New Englandbe, most Detroitba költözik.

Nem mondanánk, hogy a Lions híján lenne linebackereknek, a csapat mégis úgy gondolta, hogy trade útján szereznek egy újabb védőt a védelem közepére. A kiválasztott játékos pedig Jon Bostic lett, akit tavaly szeptemberben éppen egy másik NFC North csapat, a Bears sózott el Bostonba egy hatodik körös pickért cserébe. A Hazafiak alighanem bíztak abban, hogy a nagy csodatévő, Bill Belichick majd Bosticból is használható játékost farag, de nem így lett. A korábbi második körös pick egy meccsen volt kezdő, összesen 11 találkozón lépett pályára és csak 2 tackle-t jegyzett. Ezek után nem meglepő, hogy Bostic értéke tovább csökkent és a Pats állítólag egy 2017-es kondíciós 7. körös választási jogért hajlandó volt tőle megválni – bár a felek hivatalosan nem hozták nyilvánosságra a részleteket.

A játékosmozgás egyébként tovább erősíti azokat a pletykákat, miszerint a Lions megválik Stephen Tullochtól. A linebackerrel már februárban közölte a csapat, hogy nem tart igényt a szolgálataira, de rejtélyes okokból azóta sem vágta ki. Sőt, március 13-án egy félmilliós bónuszt is kifizettek neki, pedig az ötödik körös újonc, Antwoine Williams draftolása és most Jon Bostic megszerzése sem arról árulkodik, hogy vele képzelik el a jövőt Detroitban.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel