Túlélési útmutató újoncoknak

Ryan Kalil 2007 óta játszik a ligában, szóval hosszú évek óta meghatározó tagja a Carolinának. A kiváló center az általunk rendkívül kedvelt The Players Tirbune oldalra írt egy cikket, melyben az újoncokra leselkedő nehézségekre hívja fel a figyelmet. Cikkünk az ő írásának kivonatos formája, de angolul értőknek természetesen az egész anyagot nagyon ajánljuk.

„Mi olyan vicces? Min nevetsz?

A 2007-es szezon második alapszakasz meccse volt. Az újonc idényem. Jordan Gross – a liga egyik legjobb offensive tackle-je – ott állt a huddle-ben és az arcomba nevetett. Nem volt az egy jó nap számomra, akkor már a harmadik sacket engedtem az ellenfélnek, pedig a meccs előtt még igazán jól mentek a dolgok. Az egyetemen centerként játszottam, de amikor a Panthers kiválasztott már volt centerük, aki ugyan sérülésből tért vissza, de én csak biztonsági tartalék voltam. A jobb oldali guard poszt azonban szabad volt, az edzők pedig megkérdezték, hogy játszanék-e ott. Természetesen igent mondtam, bármit megtettem volna azért, hogy pályán lehessek, még úgy is, hogy fogalmam sem volt valójában hogyan is játszik egy guard.

A Patriots elleni első preseason meccsemen olyan védőket kellett blokkolnom, mint Tedy Bruschi, és jól végeztem a dolgomat. Emlékszem, arra gondoltam, hogy „igen, simán tudok játszani ebben a ligában”. A tapasztaltabb linemanek látták az izgatottságomat, és próbáltak figyelmeztetni, hogy ez csak az előszezon, az alapszakaszban egészen más szintre emelkedik majd a játék intenzitása. Persze én csak legyintettem a jó tanácsra, hiszen a foci az foci, Bruschi is keményen játszott, én is, akkor meg miről beszélünk.

Az első alapszakasz meccsemen a Rams-szel találkoztunk, guard poszton kezdtem és La’Roi Gloverrel szemben kellett játszanom, aki az egyik legdominánsabb defensive tackle volt abban az időben. Jól játszottam ellene, nem engedtem sacket, viszont nem értettem meg, hogy ő akkor már karrierje vége felé közeledett, az utolsó előtti szezonját játszotta az NFL-ben.

A veteránok ismét figyelmeztetni próbáltak, de én nem figyeltem rájuk, azt gondoltam, hogy nem szeretnék, hogy én játsszak valamelyik régi cimborájuk helyett, pedig csak nekem akartak segíteni. Így jött el a következő meccs a Texans ellen, ahol Amobi Okoye volt velem szemben, akit az első körben választottak Houstonban. Hosszú nap volt ez nekem, mert bár eleinte volt pár jó blokkom, hamar jött rólam az első sack. Az egész teljesen megalázó volt, és végig kellett néznem, ahogy Jake Delhomme arccal földre kerül, a sisakja pedig oldalra fordul. A srácok próbáltak segíteni, hogy mit kellene csinálnom, de nem tudtam rájuk figyelni, jött is az újabb sack. Amikor ez megtörténik elkezdesz pánikolni, minden tudásod repül ki az ablakon, és túlélő módba kapcsolsz. A következő támadássorozatban aztán jött is a harmadik sack.

Sokszor, amikor blokkolsz valakit és a labda közben már a levegőben száll, akkor az ellenfeled megáll, és nézi hova érkezik a laszti, vagy elindul szerelni. Volt jó néhány ilyen play, amikor harcoltam a vonalon, Jake eldobta a labdát, a védő pedig meg is állt, én pedig hozzászoktam ehhez a sémához. A negyedik negyed elején Anthony Maddoxot kellett blokkolnom, aki egyszer csak megállt, így én is így tettem, és arra néztem, amerre ő. Jake azonban ekkor még nem dobta el a labdát, Maddox pedig hirtelen elment mellettem és legyalulta Jake-et.

Amikor visszamentünk a huddle-be teljes pánik ült az arcomon, ez volt a pillanat, amikor Jordan elkezdett nevetni. „Mi olyan vicces?” – üvöltöttem. Ő csak széles mosollyal nézett rám, és azt mondta, hogy addig nem érthetem, míg nem leszek tapasztaltabb játékos.

Nincsenek rossz játékosok az NFL-ben, csak akadnak jobbak. Minden héten történhetnek rossz dolgok, a legfontosabb azonban az, hogyan reagálsz ezekre. Fontos képesség, hogy tovább tudj lépni, tanulj a hibáidból, a legrosszabb amit tehetsz, hogy rágódsz ezeken, mert akkor nem tudsz a jelenre fókuszálni. Ezt persze könnyebb mondani, mint megtenni, de ha figyelsz a tapasztaltabb játékosokra az öltözőben, akkor rendben leszel.

Az elmúlt tíz évben az volt a legbosszantóbb számomra, amikor egy újonc eldobta magától az esélyt, csak mert minimális erőfeszítést tett meg. Fizikálisan nem lehetünk egyformák, de az, hogy mennyi energiát teszünk a dologba, csak a mi döntésünk. Ha nem tudod a playeket, ha formán kívül érkezel a training campre, ha igyekszel kihúzni magad pár játékból a preseason meccseken, akkor nem a képességeiddel van gond, hanem szimplán döntéseket hoztál. Ha ez az egész tényleg fontos neked, akkor könyörtelenül adj bele mindent.

A másik jó tanácsom, hogy figyelj oda a szivatásokra. Ha egy veterán ad neked egy palack vizet, akkor győződj meg róla, hogy zárva legyen. Ha leülsz a vécére, figyelj, hogy ne tudjanak egy vödör jeges vizet a nyakadba önteni. Az újonc szezonomban volt egy másodéves játékos, aki szórakozott Steve Smith-szel. Ő egy olyan játékos, aki pillanatok alatt fel tud robbanni, de most csendben tűrte a dolgot – rendesen össze is zavarodtunk. Mire vége lett az edzésnek, a másik játékos cuccai teljesen eltűntek, ő erre azonnal az újoncokhoz fordult, hogy kerítsék elő a holmijait.

Végül a jeges fürdő alján találtuk meg mindet, egy hálóba tekerve, rákötve egy 20 kilós súly. Bele kellett merülnünk a jeges vízbe, hogy kirángassuk onnan az egészet. Nagyon hamar megtanultam, hogy soha ne szórakozzak Steve Smith-szel.

A szivatások egyébként általában viccesek, jó hangulatot teremtenek az öltözőben. Ne felejtsétek el, hogy bár felnőtt, sok esetben házas, és akár többgyerekes emberek vesznek körül, a 35 évesek is szeretik megtréfálni a csapattársaikat.

Hét évvel azután, hogy Jordan az arcomba nevetett, egy újonc guarddal, Trai Turnerrel álltam a huddle-ben. Trai tavaly bejutott a Pro Bowlba, nagyszerű guard, de amikor a ligába érkezett, pont úgy szenvedett, mint bármelyik rookie. Szóval ekkor ránéztem Trai-re, és tisztán le tudtam olvasni az arcáról a rémületet, a frusztrációt, a dühöt, és persze a pánikot. Teljesen ki volt akadva.

Kitört belőlem a röhögés.”