Tom Zbikowski volt a Ravens és a Colts safetyje, ezután Chicagóban lesz tűzoltó.

Tom Zbikowski a 2008-as draft harmadik körében került a Baltimore Ravens csapatához, ahol négy szezont húzott le. Ezután még egy év jutott neki az Indianapolis Colts együttesében, majd pedig a Chicago Bears gárdájánál próbált szerencsét, de a szezon kezdete előtt megváltak tőle, azóta pedig szabadügynök. Az NFL-ben lejátszott 64 meccset, ebből 25 alkalommal kezdő is volt. Bemutatott 126 szerelést, 2 sacket, illetve 3 interceptiont is szerzett. Sportkarrierjéhez hozzá tartozik, hogy a 2011-es lockout alatt volt három boxmeccse is, ezeket pedig meg is nyerte.

Úgy tűnik, Zbikowskinak véget ért a sportolói pályafutása, ugyanis bejelentette, hogy a jövő hónapban elkezdi a chicagói tűzoltóság képzését, és ezután ezen a pályán haladna tovább. A 28 éves ex-védő ugyan nem tartozott a legjobban fizetett játékosok közé, de így is sokkal több pénzt keresett már, mint amennyit egy ilyen korú átlagember. Elmondása szerint ezért is döntött úgy, hogy olyan munkát keres, ahol az elsődleges szempont az, hogy segíthet az embereken, és csak ezután jön a dolog pénzügyi része.

„Szerencsés életem volt és a pénzem háromnegyedét félretettem, így azt csinálhatom, amit szeretnék, én pedig a közösséget akarom szolgálni. A tűzoltók veszélyes szituációkba kerülnek. Ők a büszkeség, a hit és minden más társadalmunkban jó dolog szimbólumai” – nyilatkozta Zbikowski, majd azzal zárta mondandóját, hogy „veszélyesen szeretek élni.”

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel