A Metrodome után a Vikings új otthona is beázott.
A Minnesota Vikings már régóta szerette volna felújítani vagy lecserélni 1982 óta használt régi stadionját, a Metrodome-ot, amellyel rendszeresen problémák voltak. A sportlétesítmény „felfújható” teteje például többször is megadta magát a minnesotai hóesésben, legutóbb a 2010-es szezon hajrájában. Az akkori beomlás következtében a Vikings kénytelen volt több hazai meccsét is a Ford Fielden, illetve a University of Minnesota stadionjában játszani, a tető felújítása pedig 18 millió dollárt emésztett fel. Ez az incidens nyugodtan tekinthető az utolsó szegnek a Metrodome koporsójában, hiszen az évek óta húzódó tárgyalások a várossal ezután hirtelen felgyorsultak. 2012 márciusában be is jelentették az új aréna építését, amely 2013. december 13-án el is kezdődött.
A Vikings az elmúlt két idényt a helyi egyetem már említett pályáján, a TCF Bank Stadiumban játszotta le, és a tervek szerint idén szeptemberben veheti használatba a U.S Bank Stadium névre hallgató új létesítményt. Az építkezés ennek megfelelően rohamléptekben halad, ennek örömére pedig a kivitelezők épp a héten tartottak sajtónyilvános stadionbejárást, hogy megmutassák, hogy is néz ki a 90%-ban elkészült komplexum. Csakhogy a tegnapi nap folyamán az új stadion teteje is beázott…
Pedig a tető volt az építészek egyik legnagyobb büszkesége. Az aréna 60 százalékát ugyanis egy építőiparban csak EFTE-nek becézett transzparens anyaggal vonták be, így a Vikings otthona a legzordabb téli hónapokban is egy nyitott pálya hatását kelti. Az építészek nem győztek dicsérni a speciális anyagot, amely könnyedén elbírja akár a nagy mennyiségű havat, sőt a jég sem fagy hozzá, hanem egyszerűen lecsúszik róla. A baj nem is ezzel az anyaggal volt, hanem azzal, hogy a hófogóknál az olvadásból származó víz megrekedt, és az egyik legfontosabb főfal mellett ömleni kezdett befelé a víz.

A kivitelezők persze azonnal elmondták, hogy természetesek az ilyen gondok ebben a stádiumban, és hogy jobb, hogy most jött elő a probléma, mint ha jövő télen szembesültek volna vele, de azért mégis van valami ironikus abban, hogy a tető-mizéria miatt annyira megutált Metrodome után az új aréna is beázik. És persze az sem jó hír, hogy a probléma orvosolásához vissza kell bontani az oldalfal külső borítsának 30 százalékát, a javítás pedig csaknem 4 millió dollárt emészt majd fel…
De hogy ne zárjuk rossz szájízzel a cikket, mutatunk pár képet a készülő stadionról, mert ha sikerül megoldani a víz beszivárgását, akkor Minneapolis városa egy igazi ékszerdobozzal lesz gazdagabb:







