A Nike a 49ers-szel és a játékosokkal együttműködve alkotta meg a csapat történetének első alternatív mezét.

Az NFL-ben régóta divat hogy a csapatok az otthoni és az idegenbeli mezükön kívül egy ritkán viselt, alternatív (harmadik számú) összeállítást, vagy egy a régi időkre emlékező úgynevezett „throwback” uniformist is tartanak. Ezek általában csak 1-2 alkalommal kerülnek elő egy évben, viszont a szurkolók ennek ellenére imádják a kuriózumnak számító különleges ruhadarabokat, így jól pörgetik a liga marketinggépezetét. A 49ers viszont eddig kimaradt ebből a buliból, ugyanis a csapatnak sosem volt harmadik számú meze, sőt még az első két összeállítás dizájnja nem sokat változott az utóbbi évtizedekben: általában az arany, a vörös és a fehér dominált, és csak a színek aránya, illetve a különböző csíkozások cserélődtek. Az idei év viszont gyökeres változást hozott: a 49ers ugyanis tegnap, a draft alatt bejelentette története első alternatív (harmadik számú) összeállítását, ami mindenki általános megdöbbenésére fekete!

 

A Frisco tegnap snapchaten (ez egy olyan csevegő program, ahol a képek pár másodperc után eltűnnek, lementeni őket pedig a snapchat etikett szerint nem szabad) már elkezdte szivárogtatni a mez bemutatóján készült képeket, de az igazi bejelentés csak a draft alatt történt meg, amit mi – bevalljuk őszintén – nem igazán értünk. Még ha a csapat első körös választottja, Arik Armstead ezzel a mezzel a kezében fotózkodott volna ma hajnalban, akkor azt mondanánk, nem rossz marketing, de így… A nagy pörgésben ugyanis senki nem vett igazánt tudomást erről a történelmi pillanatról, és ha a börze első napja nem sikerült volna ennyire sablonosra, alighanem ma sem foglalkozna vele senki.

Mindegy, a lényeg, hogy az új mez bizony fekete és piros, és bár a Falcons-nak, a Cardinals-nak és Buccaneers-nek is van hasonló összeállítása, azért a maga módján egészen egyedi lett. Az új uniformist állítólag Colin Kaepernick edzőmeze ihlette, és a Nike a csapat mellett a játékosokat is bevonta a tervezési folyamatba. Az új stadion után tehát új meze is van már a 49ers-nek, amely így az NFL egyik leghagyománytisztelőbb gárdájából a liga egyik legmodernebb alakulata lett. Hogy ez a szurkolóknak mennyire tetszik, azt nem tudjuk, de éppen ezért van a szavazás funkció az oldalunkon!

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel