Coorey Wooton és Nate Chandler is befejezi.
Nem csillapodik a visszavonulási láz, és bár az a két játékos, akitől ma búcsúzunk, nem fért volna be a „sztárválogatottba”, azért érdemes róluk megemlékezni.
Időrendi sorrendben haladva először Nate Chandler döntött úgy, hogy nincs tovább. A 27 éves támadófalember 4 évet húzott le a Panthersben, ezalatt 39 mérkőzésre öltözött be és 19 alkalommal számítottak rá kezdőként. A draftolatlan játékos guard és tackle poszton is bevethető volt, ami értékes cseremberré tette, de a 2015-ös szezonban súlyos térdsérülést szenvedett és a Párducok az idény végén megváltak tőle. Így került a Bearshez, ahol azonban már nem kezdte meg az edzőtábort, hanem inkább visszavonult.
Csakúgy, mint Corey Wooton, akitől szinte az egész NFC North búcsúzik. A Bears által draftolt defensive end ugyanis 4 Chicagóban töltött idény után egy évet játszott Minnesotában, majd tavaly a Lionshoz igazolt. Alighanem Detroitban is jutott volna neki hely a rosteren, azonban egy előszezonban elszenvedett sérülés miatt az egész 2015-ös évet kénytelen volt kihagyni. A korábbi 4. körös pick összesen 60 mérkőzésen játszott, de csak 22 alkalommal volt kezdő. 12 sack és 3 kikényszerített fumble szerepel a lőlapján, a legjobb idénye pedig a 2012-es volt, amikor 7 zsákolást is jegyzett. Wootonnak jelenleg nem volt szerződése egyetlen csapattal sem, így a saját Twitterén búcsúzott el a ligától, a következő levéllel:
Thank you all for the support! pic.twitter.com/wHQqWkAirF
— Corey Wootton (@CoreyWootton) 2016. július 26.
Mindkettejüknek sok sikert kívánunk a futball utáni élethez!
