A Packers újraigazolta 32 éves fullbackjét.

Viszonylag ritkán foglalkozunk fullback igazolásokkal, de John Kuhn olyan ikonikus figura lett Green Bay-ben, hogy új szerződéséről muszáj megemlékeznünk. A játékost nem nehéz kiszúrni a Packers meccsek során, ugyanis ha labda kerül hozzá, a szurkolók egyöntetűen belekezdenek nevének kiabálásába, a búzásnak hangzó Kuuuuuuuuuhhhhhhhnnnnn-ozás pedig rendkívül szórakoztató tud lenni.

A játékos egyébként 2005-ben draftolatlanul kezdte a pályafutását Pittsburgh-ben, ahol tevékeny részt ugyan nem vállalt a Super Bowl győzelemből, de bajnoknak vallhatja magát. Innen 2007-ben került Green Bay-be, ahol pár évvel később éppen a Steelers ellen újabb nagydöntőt nyert, ezúttal már aktív tagként. A Pro Bowlba kétszer választották be, 2011-ben és 2014-ben, tavaly ráadásul úgy lett első csapatos All-Pro is, hogy a támadójátékoknak csak nagyjából a 20 százalékában volt pályán.

A Packers igazolási politikáját ismerve, nem volt nagy kérdés, hogy a felek előbb-utóbb megállapodnak a folytatásról, és a szurkolók nagy örömére ez most meg is történt. A pénzügyi feltételek ráadásul igen kedvezőek a klubra nézve, hiszen Kuhn egy évre 895 ezer dollárért hosszabbította meg a szerződését. Nem ragoznánk túl a dolgot, ennyi pénzért szakmailag is megérte ez az üzlet a feleknek, a drukkerek pedig jövőre is folytathatják a Kuuuuuuuhhhhhnnnn-ozást.

Tetszett a cikk?
Ossza meg ismerőseivel