Justin Gilbert Pittsburghben próbálhat meg értékelhető cornerbackké válni.
Alig másfél hete Barkevious Mingo elcserélése kapcsán összegeztük, hogy 2011 és 2015 között 8 első körös választottja volt a Brownsnak, közülük pedig a két tavalyi pick, Danny Shelton és Cameron Erving, valamint a 2014-es Justin Gilbert van még ott az együttes keretében. Mostanra annyiban változtak meg a dolgok, hogy már Gilbert sincs Clevelandben, ugyanis a gárda egy hatodik körös draftpickért cserébe megvált tőle.
Gilbert 2014-ben a nyolcadik választott volt a drafton, két szezonja alatt összesen 23 mérkőzésen lépett pályára a lehetséges 32-ből, és csupán háromszor volt a kezdőcsapat tagja. 39 szerelés, 9 levédekezett passz, illetve egy interception fűződik a nevéhez, tegyük hozzá, hogy utóbbit azonnal touchdownra is visszahordta.
Gilbert tehát két idénnyel a háta mögött óriási bustnak tűnik, nem meglepő, hogy a Browns erősen szabadulni szeretett volna tőle, és a Steelers lett az a csapat, amelyik egy hatodik körös pickért cserébe új esélyt adott számára. A CB így marad az AFC North-on belül, de tiszta lapot kezdhet, kíváncsian várjuk, hogy az új közeg jó hatással lesz-e rá, vagy hamarosan teljesen eltűnik a süllyesztőben.

